Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

Élj a mának! c. könyvből

Merj szeretni!
(fejezetrészlet)

"Egyetlen pillanat csupán? Éltem, emberek?
Hogy miként, ki, mikor és hol mondja meg?
Mit tartalmasnak mondanak, szép is lehet?
Vagy tartalmas is lehet a szeretetteljes élet?
Adok-kapok, adni-kapni, mely sorrendben?
Mikor boldogság, ha én adhatok valakinek,
Kit tán soha nem is ismertem életemben."

 

 

"-- Mi más, ha nem győzelem: délben még örültem, hogy fel tudtam kelni, délutánra már átalakítottam a szobámat, este felé, túl a vacsorán, amit kivételesen mikróval csináltam.... - küzdött Emma a fojtó köhögéssel.
-- Megmelegítetted a levest? - Mosolygott a kihangosított mobil.
-- Nem, uram - sikeredett hatalmas tüsszentésre váltani a megjátszott duzzogást.
-- Egi, Emma néni.
-- Ne hergelj, te, mert... há, há...
-- Na, most vissza az ágyba, egy óra múlva ott vagyok. Egy egyszerű náthát is csírájánál kell megölni, hát még az influenzát.* Citromod, mézed van?
-- Gyömbéres kamillateát próbálok készíteni, csak előbb megette az újrahasznosított hamikámat - fejezte be Emma dugult orral, az új tüsszentéssel küzdve kétszer annyi idő alatt a >>csak azért is kimondtam<< beszámolóját. - És az ágy még foglalt, úgyhogy...
-- Kinek adtad ki a helyemet? - Élvezhettek a falak egy kis bariton féltékenységet. - Ugye nem a moratóriumot** semmibe vevő egyik szenvedőjének?"
(Fejezetrészlet vége)
*"Köhögés, orrdugulás, rekedtség – egy ártalmatlan nátha vagy veszélyes influenza tünetei? Ön is elkapott valamilyen vírust? Töltse ki tesztünket!" Forrás: http://www.webbeteg.hu/tesztek/72/influenza-vagy-natha

** "A kilakoltatási moratórium ellenére a hétvégén kiraktak egy embert a lakásából. Nem volt jelen a végrehajtó, hanem az árverési vevő önkényesen, haverokkal elfoglalta a lakást – nyilatkozta az áldozat, Pataki Béla a Klubrádiónak." Forrás: http://www.hirhatar.hu/index_cikk.php?hh=a-kormany-dontese-ellenere-kiraktak-az-utcara-egy-embert

Kit érdekli a folytatás, a hamarosan új blog-/weboldalamon meg is hallgathatja a részleteket, ill. egy SMS-sel kérheti a folytatást. (Tervem szerint)
Eddigi figyelmét, ill. a megosztást köszönöm, kedves Olvasóm!

 

Mai jelenetsorom alapverse

Érdekesen alakul az Álarc nélkül c. regényírópályázatom.

Az I. (Hogy is van ez? c.) -- II. (Újra konyhán - emberként c.)  és a IV. fejezet (És a jövő? c.) kész, az V.-t (A ma holnapja c.) elkezdtem. A reggel óta érlelt - mai jelenetsoromhoz tartozó - vers a III. fejezet (Terror c.) egyik jelenetsorához tartozik.

Van, volt, lesz... örökérzések

Meglátni, megszeretni, pillanat műve volt,
Ő jelentette nekem az örök boldogságot!
Ha örök, akkor miért is múlhatott el vajon?
Miért keserítik emlékei a várt minden napot?

Várjuk a holnapot, mely adja majd a fényt,
Ahogy Heltai mondta egykor, nem is oly rég.
Felhők mögött keresett vágyálom, remény,
Beteljesedése erőt adó, törlése veszteség.

Édes Istenem, akkor most hogyan tovább?
Múlton rágódni, sokak szerint több mint kár.
Veszett fejsze nyele a szeretetvesztés is már?
Vagy nem is volt, csak álmodban élted csupán?

Hisz nincs az az érzés, melyet föníciai uralhat,
Ahol a békét, a szeretetet a pénz diktálhatja.
Hogy gyermekdedes álmom csupán e utópia?
Hiszem: kopár szirt ormán is nőhet orchidea.
(2017.12.09.)

Egy kis türelem

Tisztelt, kedves Olvasóim!

Egy újabb újéletre készülésemhez még több anyagira van szükség, amit esti mellékfoglalkozás vállalásával tudok csak előteremteni. Tán érthető, hogy hétközben már az az egy-egy  emlékeztető vers se bővítheti oldalam tartalmát.

Hétvégén, a házimunkák után - no, jó, szerintem közben is lesz - ülök le a leptophoz,  fejezem be az  Álarc nélkül c. regényíró pályázatomat, folytatom a megkezdett, eddig részletekkel bemutatkozó Élj a mának! c. könyvemet.

Bízva kedves Olvasóim megértésében, további figyelmében, most szép hétvégét kívánok, egy meglepetést (is) tervezve. :-)

Egy kis türelem

Tisztelt, kedves Olvasóim!

Egy újabb újéletre készülésemhez még több anyagira van szükség, amit esti mellékfoglalkozás vállalásával tudok csak előteremteni. Tán érthető, hogy hétközben már az az egy-egy  emlékeztető vers se bővítheti oldalam tartalmát.

Hétvégén, a házimunkák után - no, jó, szerintem közben is lesz - ülök le a leptophoz,  fejezem be az  Álarc nélkül c. regényíró pályázatomat, folytatom a megkezdett, eddig részletekkel bemutatkozó Élj a mának! c. könyvemet.

Bízva kedves Olvasóim megértésében, további figyelmében, most szép hétvégét kívánok, egy meglepetést (is) tervezve. :-)

Egy kis aktív pihenés - 2017 Adventjének első napján

C.B.: Élj a mának! c. könyvének erre a napra vonatkozó részletét a Facebook Mi jár a fejedben? kérdésére adott válaszában osztottam meg oldalamon.

A pályázatban - ha más történéssel körítve is - szintén foglalkozom a december legfontosabb szerepével: évzárás a szeretet oltárának ápolásával. Szeretet-szerelem, sokszor, sok ember fejében kavarodik. De a szív mindenkinél segít. Hogy kit fogadunk be barátként, kit társkapcsolattá fejleszthető embertársként, néha nem is nagy, sok dologtól függ. Egy biztos: Valahogy mindig hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, kik már nem tudnak nyilvánosan, felvállalhatóan szeretni, kimutatni szeretetüket. Egy ilyen pillanatot is rögzít, tényre emlékeztet majd az Álarc nélkül c. regény záró fejezetének egyik jelenete. Ennek emlékeztetője lesz ez a vers:

 

2017 Adventjén

Adventi koszorú már az idei helyén,
Lassan érő boldogan nézem a hópihét.
Ne zsémbeskedjen, néni drága, kérem!
Latyak lesz belőle, igaz, de ma az ÉLET!

Kisgyermekek áhított hócsatájára hívó,
Anyut-aput régi szép időre csalogató.
Mikor még nem volt annyi gond és baj,
Csak móka volt a szerethető életiskola.

Hálával vártuk az év utolsó hónapját,
Tanulságért, erőért, mit adott az akadály.
Most is seperjétek le magatokról a bajt,
Csak a kicsiket, a jövőt figyeld, anya-apa!

Oly boldogok most: hullik a nem is mű hó,
Mégis van a télben, Adventben boldogító!
Nem csak mondják a nagyok, idegesen,
Most a játék, a kedvesség szeretet teljesebb!

Ne féljen, hát néni-bácsi, a majdani latyaktól,
Összefogunk, kik bírják, pergetjük a hólapátot!
Menjen csak be meleg otthonába, s nézzen ki,
Láthatja: nincs egyedül, a szeretet most is segít!
(2017.12.03-n)

 

Köszönöm a figyelmet, s esetleges megosztását. További szép napokat, áldott Adventet és decemberi ünnepekre készülést, szeretteivel tölthető ünnepeket kíván

H.Éva, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

Egy kis aktív pihenés - 2017 Adventjének első napján

C.B.: Élj a mának! c. könyvének erre a napra vonatkozó részletét a Facebook Mi jár a fejedben? kérdésére adott válaszában osztottam meg oldalamon.

A pályázatban - ha más történéssel körítve is - szintén foglalkozom a december legfontosabb szerepével: évzárás a szeretet oltárának ápolásával. Szeretet-szerelem, sokszor, sok ember fejében kavarodik. De a szív mindenkinél segít. Hogy kit fogadunk be barátként, kit társkapcsolattá fejleszthető embertársként, néha nem is nagy, sok dologtól függ. Egy biztos: Valahogy mindig hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, kik már nem tudnak nyilvánosan, felvállalhatóan szeretni, kimutatni szeretetüket. Egy ilyen pillanatot is rögzít, tényre emlékeztet majd az Álarc nélkül c. regény záró fejezetének egyik jelenete. Ennek emlékeztetője lesz ez a vers:

2017 Adventjén

Adventi koszorú már az idei helyén,
Lassan érő boldogan nézem a hópihét.
Ne zsémbeskedjen, néni drága, kérem!
Latyak lesz belőle, igaz, de ma az ÉLET!

Kisgyermekek áhított hócsatájára hívó,
Anyut-aput régi szép időre csalogató.
Mikor még nem volt annyi gond és baj,
Csak móka volt a szerethető életiskola.

Hálával vártuk az év utolsó hónapját,
Tanulságért, erőért, mit adott az akadály.
Most is seperjétek le magatokról a bajt,
Csak a kicsiket, a jövőt figyeld, anya-apa!

Oly boldogok most: hullik a nem is mű hó,
Mégis van a télben, Adventben boldogító!
Nem csak mondják a nagyok, idegesen,
Most a játék, a kedvesség szeretet teljesebb!

Ne féljen, hát néni-bácsi, a majdani latyaktól,
Összefogunk, kik bírják, pergetjük a hólapátot!
Menjen csak be meleg otthonába, s nézzen ki,
Láthatja: nincs egyedül, a szeretet most is segít!
(2017.12.03-n)

Köszönöm a figyelmet, s esetleges megosztását. További szép napokat, áldott Adventet és decemberi ünnepekre készülést, szeretteivel tölthető ünnepeket kíván

H.Éva, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

Pályázatom (Álarc nélkül c. regény) mai jelenetsorának alapverse

Néha, szinte robbanni készülő világunkban, mikor a civilizációról esetleg csak halló, megélni nem is akaró emberek tudnak agresszió, stressz nélkül élni... OK, néha ők is állatian védelmezik sajátjukat, övéiket.
Ezzel szemben, az ilyen-olyan ok miatt abnormálisnak tekintett állapottal küzdő embertársainkban ugyanúgy ott szunnyad a béke, a harmónia utáni vágyakozás, ha félünk/nem is szeretnénk kimondani a szeretetet.

Az esetenkénti pohárcsordulás, az újra és újra érzett ok nélküli vádak, vagy épp folytonos küzdelem ellenére ért kudarcok napjaiban kell egy bennünk rejlő lazító erő, egy készség, adottság szerinti segítő, gyógyító tevékenység. A művészetterápia erejével már Freud is foglalkozott*, s azóta megannyi bizonyítéka van a testi-lelki egészséget teremtő ének-zene, rajz-festés (képzőművészet) stb. erejének, a sport, balett, tánc mellett. Kinek-kinek alkata, önmagától - s nem csupán mások elvárása szerinti - motivált önkifejezéssel. Akár egy élet vágyálmának beteljesedése, melyről tán nem is tud az ember, de ott van benne, kitörni készül, ha csak nem fojtjuk el.

Az Álarc nélkül c. regényem - most már - utolsó előtti, IV. fejezetében, Zoltán Éva és Harmat Vilmos (mindketten ötödik ikszen túl, ki ennyivel, ki annyival) már tudják, hogy találkozásukat nem csupán az interneten megismert hugicának, Harmat Zsókának, vagy épp Éva egykori főnökének, Éliás Zoltánnak köszönhetik.
Hogy miként és hogyan kerülnek közelebb, válik a majdnem gyanúsított portásból újra fiatalító érzéseket váltani képes nővé, elfogadja-e a bűnmegelőzési osztály századosának ajánlatát, azt akkor tudhatják meg kedves Olvasóim, ha a pályázatot elfogadják, eredményhirdetésekor kiderítve, volt-e értelme az egyéves várakozásnak.

Viszont a gyermekkori vágyálom teljesítéséhez vezető bukta, az X-Faktor kudarcának megélését pozitívummá alakítani képes nőnek segítő férfi és a bukta napján Zoltán Évát leintő mentorral, színésszel találkozás estjén érzett élni akarás akkumulátorát mutatja be a következő vers:

Ne vesd el, éltet, erőt ad...

Kalitkában repdeső, egykor trillázó madárka,
Énekével az erdő életét mindig gazdagította!
Kertek alján este tán idegesítő tücsök ciripelése,
Másnak esetleg maga a természet, életzene!

Zene, hangok, dallamok, ritmusa tüzes, vagy lágy.
Tölti az agynak-szívnek lemerülő akkumulátorát.
Mikor a hangsor ívelése épp egekbe szökkenő,
Legyen piano, forte, ha szabályos, lélekemelő.

Ne vesd el hát emberke a zene, az élet erejét,
Bízz a hangban, önmagadban, mit adott az ég!
Adományt pazarolni kár, hát még ha segíthet,
Élj mindig álmoddal, érte dolgozva, teljesedhet!
2017.12.01.

*
"A gyermek legkedvesebb és legelmélyültebb foglalatossága a játék. Talán azt mondhatjuk: minden játszó gyermek úgy viselkedik, mint egy költő, amikor saját világot teremt magának, helyesebben világának dolgait új, neki tetsző rendbe sorolja. Helytelen volna azt hinni, hogy ezt a világot nem veszi komolyan; ellenkezőleg, játékát nagyon is komolyan veszi, nagy mennyiségű érzelmet fordít rá. A játék ellentéte nem a komolyság, hanem – a valóság. A gyermek minden érzelmi töltés ellenére, játékvilágát nagyon jól megkülönbözteti a valóságtól, és képzelt tárgyaival és viszonyaival szívesen támaszkodik a valóságos világ fogható és látható dolgaira. Egyedül ez különbözteti meg a gyermek >>játékát<< a fantáziálástól. A költő ugyan azt teszi, mint a játszó gyermek; fantáziavilágot teremt, amit nagyon komolyan vesz, azaz igen nagy affektusmennyiséggel ruház fel, miközben élesen elkülöníti  a valóságtól” (Freud, 1983:193-194, 1908 – in: Halász László – A freudi művészetpszichológia, Freud az író, 24. o.)." (Forrás: http://www.muveszetterapia.hu/wp/?tag=freud)

"A művészetterápia a XX. században vált ismert és elismert gyógyító tevékenységgé. A terápia középpontjában a szavak nélküli kifejezés áll. Nagyon sok egészséges és testileg, lelkileg sérült embernek gondot okoz önmagáról, vágyairól, nehézségeiről szavakban megnyilvánulni. Tánccal, zenével és képpel az önkifejezés szabad jelzést kap, felszabadul a társadalmi konvenciók béklyói alól." (Forrás: http://archivum2.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/print,PrintScreen.vm/id/10874/mainarticle/false

C. B.: Élj a mának! c. könyv egyik jelenete

Azt mondta egyszer egy nagy ember, s azóta hallani ilyen-olyan változatban, hogy a tiszteletet nem elvárni kell, hanem úgy kell élni, hogy tisztelhetők legyünk.
Hogy ez nem csupán az emberre, hanem az emberek csoportjából, embercsoportokat alkotó nemzetre is érvényes, ezt próbálja boncolgatni az alábbi vers- és próza, vagyis jelenetsor:

Tiszt, tisztel, tisztelet...

Erőszakolt tisztelet ugyan kinek kell?
Nem sokra mész vele, hisz félelem.
Csírájából ápold, óvjad szeretettel,
Adva a példát: először is te tisztelj!

Tiszteld magadat, az életet, társaid'!
Tisztelj mindent, mi az életet szépíti!
S mi nem tisztelhető, el vele, dobd ki!
Szánalmas, mi és ki ezt nem kéri!

Kéri, vagy elvárja? Nem ugyanaz!
Miként él, a tiszteletét mutatja.
Adni-kapni sorrendje, példája,
Tiszteletkód is, automatikusan.

Tiszt, egy alakulat tagja, képzett,
Tiszteled, ha ezért valamit tesz.
Tiszteletre ad okot, nem is egyet,
Hisz mit elért, nem erőszakkal tette.

Példát mutatott embertársainak,
Elvárást követő példát a rangnak.
Kisebb-nagyobb mit számíthat,
Ha nincs meg a tisztelet alapja?
2017.11.28.

A vers alapját jelentő jelenetsor:

Emma már rég érezte magát olyan boldognak, mint azon a napon, amikor a Melindától kapott ruhákban, éjjel becsavart hajával meglepte az iskolába lépő tanulókat, szülőket, tanár kollégákat.

S mintha az addig hétfőtől szerdáig kért, magyarázott, alapvető illemszabályokra csütörtökre-péntekre már csak egy pillantással kellett figyelmeztetni, ezen a kedden már belépésre karikacsapásként működött.
- Csókolom, Emma néni! De szép a hajad! Fodrásznál voltál?
- Szervusz, csillagom. Nem, nem voltam fodrásznál, én csavartam be éjjel. 
- Csasz - vágódott be egy csupán két osztállyal idősebb fiúcska, vágta le táskáját a padra. - Hol a kulcs?
- Szép reggelt, Tomika!
- Marha szép! - Csomagolta röpke grimaszba morgását a legényke.
- Ez tőled is függ, szerintem. A termek viszont nyitva vannak már, csak te nem mehetsz be.
- És ugyan miért nem? - Fájhatott Tomikának jobban a székbe rúgás, mint bárminek, bárkinek a dühkitörés.
- Mert nem köszöntél és még a sapkádat se vetted le - állt fel a padról, kezdett fel-alá sétálni a kicsi illemtanár.
- Jó reggelt, Emma néni! - Kapta le fejéről satyekját a következő kis nebuló, iskolába kísérő anyukája átölelése előtt. - Milyen szép vagy ma.
- Te meg nagyon aranyos, Petike! Szép reggelt kívánok, anyuka.
- Önnek is, Emma néni. De tényleg jó ez. Így kéne mindig kinéznie - mosolygott, kifelé menet. - Viszlát! Csókolom, Anita néni! - Engedte előre a beérkező ügyeletes tanárt.
- Jó reggelt! Halló, halló, hova? Vigyázz, elesel! - Állította meg a futópályával összetévesztett irodaházból iskolába rodeózót!
- Csókolom, csókolom! Én vagyok az első!
- Te vagy, kicsim, de figyelj azért másra is! Majd fellökted a tanító nénit, az anyukát se hagytad kijönni - remélte, hogy nem veszi észre okos kisfia a védekezési lehetőséget: nem is akart kimenni, Anita nénivel beszélget.
- Akkor megyünk délután hambizni? - Derült ki a veseny alapja.
- Az elsőt teljesítetted, a java még eztán van hátra - mosolygott Anitára, Emmára az anyuka. - Napközben is ügyesnek kell lenned. És még mit felejtettél el?
- A sapkáját levenni - segített a negyedikes fiúcska.
- Azt majd fent - duzzogott a legényke.
- Miért is? - Hajolt le Emma a kis csalódotthoz. - Nincs itt olyan hideg, hogy fázna a fejecskéd.
- Majd én fegyelmezem a gyerekemet, Emma néni. Megengedi, hogy elköszönjön tőlem?
- Felőlem - fagyott le Emma arcán a mosoly. - Szép reggelt, uraim! - Vette le a tanulók után érkező tanár úrnak szánt kulcsot.
- Önnek is, Emma néni! - Kapta le fejéről sapkáját, a szemüveges legény.
- Köszönöm, s főleg a tiszteletet, édesem. Viszontlátásra, anyuka, további szép napot kívánok! - Ragyogott Emma szeme, próbált kilépni recepciós pultja mögül.

>>48 pontot ért el Magyarország a globális korrupcióérzékelési listán, ez 3 pontos romlás az előző évhez képest – mondta Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója. Ez egy olyan skála, ahol a 100 pont a legjobb, 0 pedig a legrosszabb. Magyarország jelenleg az 57. helyen van, hét helyet rontva az előző méréshez képest. Ez az a kép, ahogy korrupciós szempontból látják Magyarországot.<<*
Olvasta egy órával később Emma, a rámolás közben talált éveleji újság egyik cikkjét.
"Korrupcióhelyezés, szuper! Ezeket az évtizedet meg se élt, vagy alig túllépett gyerekeket próbáljuk meggyőzni, hogyan, s főleg, miért is kéne egymást tisztelni, fogadom el örömmel a leckét, mit is érek el önbecsülésemmel, magam tiszteletével, miközben azok az emberek, kiket az ország többsége felkért, jelölt az érdekeink képviseletére, azon ügyeskednek, mit, mikor, hogyan passzoljanak annak az embertársnak, ki bármikor, bármiért adósa maradhat, segíthet ebben-abban.

Mire összepakolta a portának mondott recepciós pult mögötti kis szentélyét, a laptopja pihenőre tért. Hogy ellenőrizze, kapott-e kollégától, vezetőtől levelet, megmozdította az egeret.

"Hoppá! Nagyfőnökünk újabb brüsszelezős buktába akadt?" Figyelt fel a hírlevéllista egyik aktuális cikkjére. **
Megnézve aznapi postáját, talált még négyet-ötöt, melyben meg tudhatta a kíváncsi olvasó, hogy a stadionok, luxusépítkezésekm golfpályák mellett elhanyagolt kórházak, iskolák miért jelentenek frenetikus gazdasági fejlődést. Melynek örülhet a magyar, noha ugyanannyi, ha nem több veszteséggel jár a ki tudja, mennyi is az az annyi nyereség.

S ha nem épp munkaideje rovására ment volna a tények utánajárása, ha nem figyelmeztette volna az érkező ebéd az eltelt időre, tán félredobott volna minden mást. 
De most megértette Emma: első a munka, a munkáját jelentő emberek tisztelete, vagyis az értük folytatott munka. Még ha ez sok embernek túlságosan is ... hogy is mondják a XXI. században gondolkodó kicsi és nagy emberek? "Nyálas"? Pfuj! Hogy milyen tiszteletlen egy meghatározás! Pedig a lényeget nagyon is tükrözi.

Jelenetsor vége

* (Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20170125_Torvenyesitett_a_korrupcio_Magyarorszagon)
** Szerző a könyv végjegyzetében csatolja az idevonatkozó cikk tételmondatát.

Egy újabb újéletre készülés közben (C.B.: Élj a mának! c. könyvhöz)

Csodás vasárnapot kívánságaim közben keresem az újabb újéletemet jelentő kiadó lakást, -részt, hogy ne zavarjak, SMS-t írok a hirdetőnek, mikor rá kell ébrednem a keserű valóságra: becsapott a hirdető oldal szűrője.

Először a Zucki közösségi fórum saját oldalamon írtam be nyilvános megosztásra felháborodásomat, aztán rosszban jót látni akarva, úgy döntöttem, ha már a pályázati anyagomba ez nem is illik, a mellette párhuzamosan készülő, tervezettbe igen. Így születtek a vers és próza változatok. Köszönöm a figyelmet, ha tetszett, a megosztást.

Óriás kerék
(C.B.: Élj a mának!
c. könyv verse)

Először ilyen-olyan elem, majd teljes élet!
Megszületett a Föld, Valaki Teremtménye.
Évmilliók, évezredek, -századok óriáskereke,
Forgásában néha ugyanaz ismétlődik meg.

Harcoltak, küzdöttek és reméltek egykor őseink,
Harcukat vezérelte a szebb jövőbe vetett hit.
Különböző korszakokat határolnak el évszámok,
Melyekben írva, íratlanul is élnek a szabályok!

Volt egy éra, mikor földjét szegénnyel túratta az úr,
Munkájáért fizetség nem járt, sőt ő adta az Adut.
Igazi nyeremény minden dézsma, hűbéri adó,
Vissza nem térülő, "az áldást az Égiektől kapod"!

Az óriáskerék egyre gyorsabban halad le-fel,
Éreztetve az emberrel: nem változott semmi se!
Lehet, elektromos mobil zúzza az utat lovak helyett,
Az emberi kapzsiság, gyarlóság mindig él, Lucifer!

Légy hát hű nevedhez, hozd végre azt a fényt!
Ne teremtsd alapját: állattá váljon az emberiség?!
Ne legyen ismét ember embertársának ellensége!
Mit teremt magának, miért más rovására érje el?!

Futurisztikus, tán gumi szobát érlelő vágyak,  
Én mégis remélem: eljön még a Heltai-nap!
Igenis ott van a felhők mögött az éltető fény,
Kékmadarunk ismeri, hallhatom még énekét!
2017.11.26.

 

Emma - hogy ne merüljön el a múltból meríthető keserűség elleni harcának útkeresésébe - kihasználta a gyorsabb laptopjának netezési lehetőségét. Újéletet jelentő albérletkeresés, infógyűjtések mellett a leveleit is nyitogatta.

Így talált rá az előző nap feladott hirdetésére kapott válaszra. Elolvasása után ugyan nem dobott félre mindent, nem kezdett el csomagolni, viszont az ismeretlen levélíró tanácsára megnyitott több kiadó lakást hirdető oldalt. Az egyiknél először megtorpant, vaj meddig fog elolvasni 154 hirdetést. Mígnem felfedezte a szűrési lehetőségeket. Megadva a paramétereket - köztük a csakis tulajdonostól várt hirdetéseket kéri alternatívára is klikkelve -, már csak 3 hirdetést kellett elolvasnia, megnéznie.
Tetszett amit látott, már az elsőnél. Gyorsan írt egy SMS-t az adott telefonszámra, ahol ugyan a hirdető nevét nem látta, s ezért "T. Hirdető!"-nek írt, de neki elég volt a szám is.
Egy örömteli sóhajjal vette tudomásul, hogy a mobil elküldte az üzenetét. Lefelé görgetve a hirdetés egyéb információihoz, például a környék kihasználhatóságát jelölő térképre, felfedezte a hirdető nevét.
- Csasztuska! - Osztotta meg a falakkal ismételt kapkodásának megbánás hevét, Emma. - "No, egye fene, csak nem tart ezért bunkónak. Ha akar, válaszol. Ha nem, igenis hiszem, hogy előbb-utóbb megtalálom az én új címemet! No, akkor nézzük a következőt." Folytatta azért magában az Iker társával folytatott dumcsit. Kattintott, s már olvasta is a munkahelyéhez közelebbi címen található lakás paramétereit.
- Ezt nem hiszem el! - Sikerült az újabb infómegosztás, a már melegedő falakkal is. - Hisz ugyanez a csajszi hirdette az előzőt! - Szánta meg a spórolás jegyében hármas fokozatú konvektorral fel nem fűtött fedélrészeket. "Akkor ez mégis ingatlanközvetítő iroda, és nem tulajdonos!" Tette félre franciaágyán a laptopot, vágta le magáról a paplant, örülve a melegséget törlő hűsítő légtérnek. Ugyan a düh, az indulat felpörgette vérnyomását, azért a valamit csinálnom kell, de takarításhoz még nincs elég meleg alapon feltett gyorsan egy kávét.
Még mindig hallotta levegővételét is a zakatoló fejében, bármennyire is próbálta gyakorolni azt a bizonyos szemlehunyásos mély levegőt be, lassan ki technikát.
Sose tetszett ugyan Emmának a hisztéria leküzdése elleni ilyen-olyan próbák közti vizes palack leverése, vagy üvöltés a nagy semmibe reklámja, viszont most megértette.
Ritára gondolt, kinek javaslatára elkezdett másképp gondolkodni, az adok-kapok életelvében kapott rossz dolgoktól meg kell szabadulni, nem szabad semmit elfojtani tanácsra. Mire idáig ért >>nem vagyok már hisztis kölyök, nem sorolom magam a második gyerekkorúak közé<< önszuggesztiójában, a kávé is lefőtt. Ugyan sikerült megint lekésni az időben lekapcsolt gázzal nem fröcsög szét minden helyzetet, de most hétvége volt, Pató Pál uram újabb jegyessége nélkül is későbbre halaszthatta a gáz letörlését.

Inkább visszament a tejjel ízesített reggeli koffeinadagjával az ágyba, a székből varázsolt éjjelire tette poharát, s visszavette a laptopot. A rendszer felébresztése után vadul kezdte püfölni a billentyűt. A már milliárdjaival ugyan tudna mit csinálni, mégis rákos betegek és egyéb adományokkal embertársaikon segítő Zuckeber közösségi fórumán nyitott saját oldalának "Mi jár a fejedben?" kérdésre kezdett válaszolni:

>>Rohadt csaló világ! :-( Már bocs, de ez ellen nem lehet semmit tenni? Majdnem beleestem a következő csapdába, amikor rájöttem, hogy hiába szűrtem ki a kiadó lakások paraméterei mellett "tulajdonostól" hirdetéseket - 154-ből maradt 3. Elküldöm az SMS-t, hogy aktuális-e még, klikkelek a másikra, hát milyen érdekes! A következő kiadó lakást is ugyanaz a tulajdonos hirdeti! Lehet, hogy mégis be kellene lépnem a hülye adózók táborába? Hisz az egyikben már benne vagyok. Minden nyugdíjba vonulásomon gondolkodáskor emelik a korhatárt. S manapság, ki végig dolgozik, meg se éri azt, úgyhogy tök feleslegesen vonják évtizedekig a valamikor másképp nevezett, mondjuk ki: hűbéri adót.<<

Mire ezeket leírta, valahogy elszállt belőle a türelmetlenség, a düh, az indulat minden szikrája, s csak arra tudott már gondolni, hogy mit ér el ezzel a megosztással. Kinek és hol segít ezzel a bejegyzéssel? Ettől még nem lesz kevesebb csaló, sőt. A leleményes magyar mindig és minden korban nagyon figyelmes a négyévente általa megválasztott fő-fő emberek mintájára. Ha az állambácsi és főkomornyika a jusson és maradjon elven intézkedik, gazdálkodik, csak tudja, mit, mikor, hol és hogyan tehet, akkor ő is megfontolja, mielőtt játékpisztollyal beront a lefóliázott trafikba, vagy épp felsétál a tizenkettedik emeleti szomszédjához, hogy köszönés után be-kimenjen a hálószobából nyíló erkélyre, spuri, vagy anélkül, de jöjjön, aminek jönnie kell, hátra hagyva egy-két gyermeket, elengedje magát a nagy semmibe.
Tisztában volt vele, hogy a gyakorlatban versenyteremtés céllal, elviekben példamutatásra épülő pluralizmust anno rendszert változtató, s nem váltó, egyre csökkenő magyar azért képes magát az önámító, csak pillanatnak nyerő jó dolgokat elengedni, előbb-utóbb ráébred a fekete-szürke okok miértjére. 
Bízott benne, hogy előbb-utóbb eljön majd az a nap, amikor nem kell akár harmadik világból csábítani olcsó munkaerőt, hogy legyen szakember, a magyar is jó lesz a bezárt szakiskolák újjáépítésére, feltöltésére, jóval kisebb fizetésszakadékkal számolva.

A Makó-Jeruzsálem kalandozása közben kortyolt kávéja elfogyott, laptopjának képernyője ismét fekete lett, pihenni tért.

- OK - ébresztette fel Emma a rendszert is, kivágta a bejegyzést, s a már megnyitott következő regénytervezet könyvtárába elmentette a fájlt, ahova bemásolta első indulatából íródott véleményét.

Aznap nem nézett több hirdetést, a lakásból próbált >>lakhelyem legyen értem, ne én érte, de neki is jó legyen<< alapon rendezgetni, szelektálni, ahol kellett tisztogatni. Végül is, amíg ott lakik, azért mégse élhet szutyokban, hisz ennek a lakásnak (is) köszönhette, hogy szakíthatott a hajléktalan szállóban töltött órák helyett inkább műanyag PET-eket, alumínium sörös-üdítős dobozokat gyűjtögető délutánjaitól.

Takarítás, rámolás után inkább megnézte a kisgyermek kora óta lakott, exének (is) köszönetően elvesztett önkormányzati lakás kerületi önkormányzatának oldalát, hátha mégis emelkedhetne az ő óriáskereke: talál és végre el is fogadják önkormányzati lakáspályázatát.

Jelenetsor vége

C.B.: Élj a mának! c. könyvhöz

Reggeltől estig - közben háztartási munkákra is időt szakítva - készült a mai bejegyzésem:

Nemrég értem haza a hétvégi vásárlásból, tele ilyen-olyan élménnyel. Köztük az egyiket most azonnal ki kell írnom magamból. S ha csak egyetlen értelmetlenül csattanó pofont, meggondolatlanul, düh, idegkimerülésből indíttatott gondolatok, kimondott szavak törlését elérem, már megérte, hogy a majdani könyvemmel, s nem a pályázatommal foglalkozom most.

Tehát a valóság-fikció turmixával összeállított, love storyba csomagolt szocióm mai valóságos helyzetének versbe, majd prózába öntött jelenetsora. (A *-gal jelölt résznél a könyvben végjegyzetbe szúrom be a hozzátartozó hírforrást.)

Csak egy-két pillanat

Robottá vált létünkben mikor van pihenő?
Gyermeknek, felnőttnek mi adja az erőt?
Mikor láthatja, tudhatja, hogy kimerült?
Hogy irányítása már nem lesz időszerű?

Ráébred-e a már visszafordíthatatlanra?
Mikor olyat tesz, mond, mi megmarad?
Maradandó lesz kicsi és nagy emberben,
Pedig csak egy-két pillanatot felejthetett.

A pillanatot, mikor még számolhatott,
Mikor gyermeke borzalmat nem látott.
A pillanatot, mikor a jó szót hallotta,
Mikor a hírnököt el soha nem átkozta.

Anyák, apák, kik egyedül maradtatok,
Adjatok gyermeketeknek boldogságot!
Csupán egy-két pillanatra álljatok meg,
Harcolva világgal, ön- és közveszélyesen!
2017.11.25.

Vershez tartozó jelenetsor-részlet:

Emma ugyan rájött, hogy nem a megszokott áruházba ment a másik busszal, azért nem adta fel. "Végül is, egy áruházlánc, az újságban hirdetett akciók itt is érvényesek." Indult a bejárat felé.
- Te, te, te, ezt nem úszod meg! - És már püfölte is a vegyesboltból kirohanó kisebb gyereket a nagyobb.
- Ne, ne, ne, jaj! - Kapott arcához a kicsi, a már ringnek kinevezett vizes gyepre zuhanva.
- Gyerekek, ezt ne csináljátok! - Üvöltött Emma, elriasztva a hasonlatosság szerint bátyót messzire, földön hagyva a fájdalmasan összegörnyedt öcsikét. - Gyere, édesem! - Segített volna felállni a kicsinek.
- Hagyjon, ne nyúljon hozzám! - Rántotta ki magát Emma ujjai közül a gyerek.
- De hisz nem bántani, segíteni szeretnék, kicsim! - Kapott szájához Emma. "Hogy is bántanálak." Nézett a gyerekek után, fedezte fel a szülötteikhez rohanó anyát.
- Mit csináltál megint, te rohadék? - Üvöltött az anya. - Hogy dögölnél meg! - Kergetőzött a párperces ringen, késő őszi pázsiton, anyja és fia. - Visszamész apádhoz! Esküszöm! Haljon meg az anyám, ha nem küldelek vissza, te, te, te - kapta el a védekező nagyfiút a borsodi jegyekre emlékeztető asszony.
- Anyu, ne, ne - lepte meg Emmát, a kisebbik fiúcska.

Az ember azt hinné, ezek után magához öleli gyermekeit az anya, s tán még bocsánatot is kér tőlük, amiért haragját, gondját-baját hagyta felül kerekedni az anyai felelősségen, anyai érzéseken. De hiába. Az évtizedek óta agymosásra előkészített, eredményességét ilyen-olyan elveken gondolkodó, mindenképpen saját és családjuk és korrupcióban résztvevő társaik zsebét tömő rendszerképviselők, uralkodók gyümölcse beérett. A történéseket csak bámuló fiatalokra, üzletsor előtt zombiként mászkálókra fittyet hányva hagyta a magát anyának érző nő a halálra ítélt szülöttjét elfutni, helyette elkapta a kisebbet:

- És te? - Zengett az utca, verték vissza az üzletek a dühroham üvöltését. - Te meg miért hagyod magad? - Rázta a kisfiút.
- Anyuka, kérem, ne! Engedje el, ne bántsa! - Csóválta fejét Emma, halkból fortéra váltva lépett előre.
- Mit avatkozik bele? - Kelt életre a fiatal pár.
- Törődj a magad dolgával! - Engedte el kisfiát az asszony.
- Rendben, csak ne bántsa őket, könyörgöm! Később fogja megbánni.
- Na húzzál! - kapta már Emma háta, a füle szerint gyermekeit gyepálótól, elátkozótól a parancsot.
- Nem vagy te anya - morgott maga elé, Emma.

A közértbe lépve kapcsolt csak, hogy tán épp huszonnégy órája remegett teste-lelke, mert nem hallgattak rá az iskolában barátságos boksz mérkőzést bemutató kicsik, kért délután kolléganőjétől szaktanácsot, miért is érezhette ismét arcán, fején, fülén az érdemtelen squach-mérkőzés fájdalmát, mit tegyen, hogy ne kelljen olyan sűrűn gyerekké válnia, szívét, torkát szorító régmúlt képek fojtása alatt.

"Köszönöm, Rita, köszönöm!" Vett egy mély levegőt, két okból is boldogabbnak érezve magát.

Először is azért örült, hogy az előbbi erőszakminta-tükörre nem indulattal válaszolt, s főleg nem hátrált meg közömbösen.
Aztán örült azért, mert ezek szerint a kolléganő tanácsa eredményes volt, hisz csak megkérte lányát a majdani beszélgetésre, amikor elmondaná, miért is viselkedett a válás után hosszú éveken át anyjuk olyan érthetetlenül, számukra érzések, anyai érzések nélküli módon.
Csak megtervezték, mikor is legyen ez a beszélgetés, és az előbbiek szerint már jobbá vált Emma, egy újabb régi énjére találva. Régi énjére, akinek nem a saját sebei nyalogatása volt a fontos, nem magára gondolt elsőként, agya-szíve az egymás ellen acsarkodó testvérek, rossz útra tévedő anya óva intése felé hajtotta.

Fizetésének utolsó bankjegyét váltani készülve lépkedett az ismeretlen üzletsorok közt, osztott-szorzott, mit és hogyan vásároljon, hogy a kisebbnek mondott infláció ellenére egyre drágább élelmiszer-termékek közt kiválaszthassa a szombat-vasárnapi főzéséhez szükséges, kiegészítő alapot, teljesítve embertársi kötelessége helyett, boldogságot jelentő adományát is.*

- Kaphatnék fél kilót a lapockából? - fedezte fel örömmel a háromjegyűre akciózott tőkehúst, Emma. "A kompót, vagy tán épp almaszósz mellé sütök egy kis húst, amit először főzök. S majd a húslével öntöm le a gyerekektől kapott tasakos levesport." Futott át agyán a tán két napra is elegendő menü főfogása.
- Sajnálom, de nem. Nem vághatom fel ezeket - rakosgatta a nagyobb húsdarabot az eladónő.
- Ja, én is sajnálom - mosolygott Emma, az utcájukban nemrég nyílt maszek hentesnél előző héten két szelet tarja kérése után >>miért lenne baj? Ha egy szeletet kérne, azt is ugyanolyan szívesen adnám...<< kapott őszinte válaszra gondolva. - További sikeres és szép szombatot kívánok - igyekezett kordában tartani, grimaszra kész ajkát.
Az előre csomagolt húsárut gyűjtő hűtő, >>szavatossági határidejének közeledte miatt akciós termékeink<< sárga címkés pult tálcái közt felfedezett egy hatszázharminc forintos lapocka darabot.
"Köszönöm Uram! Köszönöm, hogy nem hagytál panaszkodni, hát még reklamálni, s köszönöm, hogy tulajdonképpen jót is tettél. Hisz ez a nő nem is tudna tán pont fél kilót lemérni. Ha ez is több mint fél kiló, de mégiscsak közelebb van az ötszázhoz, mintha nagynehezen ő mégis rácsapott volna egy dühből lenyisszantott kilós darabot a mérlegre, ami ki tudja, hogy van tárázva."* Került boldogan kosarába a mégiscsak lesz husi hétvégére darabja, indult Emma a pénztár felé. 
A desszertnek gondolt, otthoni száradó kiflikből túrós-vanília pudingos vendégváróhoz kosarába került mazsola, diópótló is a pénztárszalagra került.

- Köszönjük adományát, a rászorulók nevében - mosolyogtak Emmára a kijáratnál, a liszt átvételekor.
- Nagyon szívesen, további szép hétvégét kívánok! Viszlát! - Indult Emma az ismerős útvonal felé. "Á! Hisz Kőbánya-alsó vasútállomáson vagyok! Akkor ott lesz a 95-ös!"

Trappolt boldogan, testéről-lelkéről lehántva a hatodik iksz értelmetlen, fájdalmas békjóinak >>Elég! Nem bírom tovább!<< hányadát. Boldog mosollyal körülnézve, mélyet szippantva, kiköpött keserűsége helyére fogadta a nyugalom, a béke, a remény fészkét.

Jelenetsor-részlet vége