Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

A blogoldal karbantartása alatt íródott versek egyike

Együtt egymásért 
(C.B.: Együtt, egy másért c. 
könyv verse, T. B.-nak ajánlva)

Csicsergős madárkákkal találkoztam, 
Meghallottam dalukat, tán nem baj. 
Édes dallamuk melengette szívemet, 
Minden hangból sugárzott a szeretet!

Két ember egymásra találását trillázták, 
Kikben izzik a szerelmi, boldogító parázs. 
Parázs, mely sose alhat ki, míg csak élnek, 
Építik a csodálatos (nagy)családi fészket.

Szeressétek egymást – kívánom őszintén, 
Hallhassátok sokáig a Kékmadár énekét! 
Együtt, majd eljutva a másért is célhoz, 
Mikor az adni adja a szépet, nem gondot. 
(2018. november 7.)

A vers jelenetsor-háttere

(Má)Ria kolléganője férjhez megy, Zé és Ria is hivatalosak az esküvőre. Zé kocsija lerobban, mire rendbe hozza, lekésik a szertartás kezdését. Ráadásul az ilyen-olyan út- és egyéb karbantartás miatt kialakult dugók, fővárosi kaotikus állapotban különböző stresszhelyzeteket kénytelenek megoldani. (Baleset, gyermekeltűnés, drogos fiatal agresszivitása, hajléktalanokra vonatkozó októberi tv. elleni tiltakozók)

Mária egyezteti a kolléganő barátkollégájával, hogy már a szertartás végéről is lekésnének, a lakodalmi vacsorára csak a szűk családi kör megy el, úgyhogy elnézést kér nevükben, a nászajándékot személyesen adja majd át a borítékolt versével együtt. Péter, a barátkolléga javasolja, hogy a verset, ha nem hosszú Messengeren is elküldheti, ezzel is megerősítve a lélekben velük létet.

A következő hetet Ria vegyes érzésekkel kezdi: nem látott üzenetére visszaigazoló kispipát, sőt, a kolléganő megérkezésekor egy szokásos reggeli üdvözlés mellett kapkodó napkezdését az országosan kimutatható korunk betegsége is megpecsételi. Csalódottságában eltépi a borítékot, s mikor a szünetben megbeszélnek egy oktatási kérdést, Ria az addigra széttépett boríték nélkül adja át a nászajándékot, mélységes elnézések kérése közepette.

- Jaj, ne aggódj, nem ti voltatok az egyedüliek, akiknek üres volt a széke – rándult meg Alíz szája, még időben lezárva szombati mérgelődésének csapját. Hisz ha tudta volna, hogy bőven volt még a tudott hiányzókon kívül is legalább tíz embernek hely, meghívhatta volna férje is azokat a vendégeket, akiket azért húztak ki a listáról, hogy ne kelljen a drágább bérleti díjas termet igényelni. Inkább átvette mosolyogva, Riának adott puszi után a kis dobozt. - És nagyon szépen köszönöm a versedet, a párom arcára is tudtál egy kis mosolyt csalni. 
- Miért? Csak nem azt akarod mondani, hogy ez csakis a te privilégiumod? – Esett le később, már a kérdés kimondása után Riának: „Akkor mégis látta, csak valamiért nem jelezte a rendszer. Ó én balga.” Pislogott zavartan.
- Így is mondhatnánk, érthetné, aki régebben ismeri - bólogatott a tanárnő, >>a micsoda feltételezés? Még hogy privilégium, friss házasok között!<< érthetetlenség szülte homlokráncát mosolyával kendőzve. - Az elején én se akartam elfogadni az örök morci képét, mígnem rá kellett jönnöm, hogy ez nála a huszonnégy órás megosztott figyelem eredménye. 
- Arra gondolsz, hogy egy percet se lazíthat? Legalábbis ebben a tudatban él?
- Ja, ja, ja. Valami ilyesmit magyarázott, amikortól észre se veszem már komorságát, s csak akkor kérdezem meg este, hogy mi a baj, ha addig nem sikerült legalább egyszer elkapnom a szeme sarkában megbújó kis huncutmosolyos ráncocskákat.
- No, ezt meg én ismerem - emlékezett vissza arra a napra, amikor ráébredt, kire is emlékezteti Sas Zoltán, látta maga előtt a nem is oly’ rég barátnak vélt, tartott, életének második Zé-jét. 
- Alíz néni, Alíz néni! - Trappolt le Balázs, az előző héten Ria portásablaka előtt dolgozatot író fiúcska.
- Mi történt, te gyerek! - Hőkölt vissza a tanárnő.
- Kijavította már a dolgozatomat? - Lépdelt egyik lábról másikra Bali, a korlátot kis nyújtógyakorlatos tornaszernek használva.
- Igen, de mi a bajod? 
- Semmi, csak mondja, hányas lett?
- Nem írom be a múlt heti ceruzás egyest. Ennyit értél el vele. De jobbra ne is számíts.
- Jaj, ne már – csapott egyet a korlátra a gyerek. – Azt mondta, ha ötösre megírom, anya már mutogathatja a hármast a ...
- Balikám, nincs alku – adott példát Riának is a fiatal tanerő türelemből, tudd, hol a helyed, ne a nyúl vigye már a puskát leckéből. – Hogy anya az e-naplót kinek és mikor mutogatja, ne itt és velem beszéld meg, arra kérlek. Viszont most mindkettőnknek kezdődik hamarosan az órája, el kell addig még intéznem valamit. Szia! - Mutatta a gyermeknek az utat. - Meg kell még valamit beszélnem Marika nénivel.
- De vigyázzon vele, nehogy magának is rossz tanácsot adjon! - Grimaszolt Ria felé Balázs. 
- Miféle rossz tanácsot, csillagom? És egyáltalán mikor adtam neked rossz tanácsot, amiért úgy gondolod, hogy Alíz néninek is...
- Maga mondta, hogy mit írjak – kottyantotta el magát, Balázs.
- Húha, öcsém! Ezt most nem is hallottam – tartotta diplomatikus megoldásnak Aliz a válaszát. Nem akarta felhergelni a jövő esetleges rajztehetségét, viszont a viszonylag hamis eredményt se engedhette el füle mellett.
- Figyelj, édesem! – Érezte Ria is a jóakarat balfogását. – Én rávezettelek kérdéseimmel a válaszra, hogy valamit mégiscsak írjál, a sorozatos nem tudom válaszok helyett.
- De kérdeztem, hogy akkor most ezt írjam? És azt mondta igen. Emlékszik?
- Hogyne emlékeznék. Elfelejtem, hogy hova teszem a kulcsot, melyik osztály ment ki pár perce, ha azonnal nem írom fel, de hogy egy értelmes gyerek csupán lustaságból vágja maga alatt a fát, arról sose. Azt mondtam, igen. Ha legalább ennyit leírsz, az egyesnél jobb lesz az a dolgozat.
Mire befejezték a hadakozást, már ketten indultak felfelé ki-ki a következő órájának megfelelő termébe. Mária pedig már nemcsak azon gondolkodhatott el, hogy vezesse be a hétvégi foglalkozását Zé négy tanítványánál majd hétvégén, tudatosítva:

A fejlődés, a technikai haladás az embert szolgálja, de az ember felelőssége a használatával adott lehetőségek felismerése. Ahogy anno tanulták, tanították: az irodalom tanít, nevel, szórakoztat; viszont az olvasó személyiségétől függően befolyásolja értékítéletét, érdeklődési körét. Vagyis Gutenberg örökét pihentetve, az éteren át olvasható egy-egy e-book segítségével a könyv, sőt, már hallható is hangoskönyvként, színészi, vagy akár amatőr előadásban. Hogy az elektronika, az okoskütyük, mobilokon, tableteken futtatható agymosó játékprogramokat képes-e felhasználója csakis a motorikus fejlesztésre fogadni, vagy inkább az egyre rémisztőbb alakzatokra kattanva hagyja magát befolyásolni, mentális káoszba kergetni, az egy másik kérdés.

Viszont azt eldöntötte, hogy Zé gyerekeivel, és legközelebb, ha lesz még szórakoztató tanulója a portán tanítás alatt, először megbeszéli, miért és mennyit segíthet, segít egy-egy ilyen különórás dolgozathoz.

(Folytatás a könyvben, fikcióban csipetnyi valóságos történet turmixához adott, 2018. októberi eseményekkel kapcsolatos háttérinformációkkal, love story-adalékkal, az esetleges hangoskönyv-jelenetsornak megfelelő énekrészlettel.)

 

Kedves Olvasó figyelmét, a minél több olvasást jelző megosztások statisztikai eredmény-reményt köszöni

Christina Buhela (ennek a könyvnek C.B. írója)

 

 

 

Mindig velünk maradnak (Ha tetszik, köszönöm a megosztást)

Mindig velünk maradnak
(C.B.: Együtt, egy másért c.
könyv verse)

Anya, mennyi év telt el, mióta elmentél,
Nekem mégis tegnapi humor, rossz poén!
Apám, kitől születtem, követett, miért?
Hogy nevelő atyámmal hadakozzatok még?

Elveszíteni fiatalon szülőket, fájdalomhad,
Mely ellen védekezik test, lélek, s az agy.
De hogy rátalált nővér után, hugi is feladja,
Kegyvesztettnek éreztem magam, Uram!

Gyermeki család, majd felnőttként alakított,
Mindenkinek vesztése kinek lehet boldogító?
Van, ki égi lakóit követi gyáva hősi módon,
Feledve a földi élőkért a felelősségkódot.

Ők nem tudnak, akarnak hinni semmiben,
Nem ismerhették meg az éltető szeretetet.
Éljünk egymásért, másért, míg csak lehet!
Kik elmentek, velünk maradnak örökre!
2018. 11. 01.

Vershez tartozó jelenetsor váza:

Zé érkezésekor Ria épp a gyertyát gyújtja, szabadkozva, hogy elvesztett szerettei szerintit egyetlen szállal köszönti.
Miután elmondja az egykori református pap, miért és hogyan vette le a reverendát, a hitevesztése utáni drogot, hajléktalanokat és AA csoportot is megismerő életének hányattatásaival ecsetelve, összegezi a végére hagyott tanmesét, Mária ölelése közben:

"Elveszíthetünk sok mindent az életben bármely dolgot, melyet vagyonnak is mondtunk valaha. De az igazi vagyonunkat, a szeretet csodáját, a bennünket szeretőket sohase veszítjük el. Ha meghaltak, akkor se, hisz ők velünk maradnak, figyelnek, s nem egyszer segítenek! Én ezért nem hoztam magammal gyertyát, s nem is kértem. Mert szüleimnek és a feleségemnek minden nap megköszönöm, ha valami örömben, jóérzésben van részem."

(Kép forrása: https://www.google.hu/search?q=halottak+napja+mindenszentek+k%C3%A9pek&rlz=1C1AVFA_enHU735HU735&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=hMqI3WWdEYJ5CM%253A%252CdGCKIHiUQZrGTM%252C_&usg=AI4_-kQrqdmOgb-nfPhxDzn57Bx3fkxZLA&sa=X&ved=2ahUKEwiN0cST-bLeAhWF3KQKHforCd4Q9QEwA3oECAAQCg#imgrc=zk2Oobub4o8Y-M:)

 

 

 

 

 

 

Egy fejezetrészlet az Együtt, egy másért c. könyvből

Miért fél ma az Ember?
(C.B.: Együtt, egy másért c
regény verse)

Embernek születtem – úgy tudtam.
Emberként élni – ez az életvágyam!
Emberként, hol nem a félelem a lét,
Emberként, napjaimtól várva a fényt!
2018.10.31.

Vershez tartozó jelenetsor

 

Ria aznap úgy kelt fel, hogy ismét elinduljon a tetszik, nem tetszik, lényegen nem változtató, azért elfogadhatóbbnak hangoztatott szépkorúakat kopasztó, vagyis pénzüket gyógyszertáraknál hagyó, mindig fáj valami időszakot igazoló miértek megismeréséért.

Háziorvosa ugyan még mindig nem volt, de a dugába dőlt fővárosi sürgősségi osztályon sora kivárása sem az ő műfaja volt. Nem hiába tartotta magát távol a nyugdíjasok kedvelt időtöltését jelentő orvosi rendelők előtt kibeszélem – kivesézem mi a bajom csoportosulásoktól. Legutóbbi rosszullétét viszont egyfajta figyelmeztetőnek tekintette, kezdte érteni, miért is förmedt rá az ingyenes szűrést reklámozó egészségügyi vállalkozás egyik üzletkötője, amikor kérdőívének azon részéhez érve, hogy mennyit költ havonta gyógyszerre, kezelésre, az egyik alternatívára se bólintott.

>>Többet, vagy kevesebbet? / Semmit se. Nem mérgezem magam feleslegesen, nincs időm hippochonder-tünetekre, dolgoznom kell, hogy ne kerüljek utcára, vagy még rosszabb helyre. / Még rosszabb hely az utcánál? De ez most nem idetartozik. Semmit nem tetszik költeni az egészségére? / Egészségesen kell élni, megelőzni a betegséget, ahogy önök is ajánlották ezzel az ingyenes ultrahangos kezeléssel. / Ez nem ultrahang, itt valami félreértés van. Viszont, ha nem írok ide be semmit… / Nem lehetek alanya a nesze semmi, fogd meg jól, nagyobb a füstje, mint az éltető lángja porverésüknek. / Ezt nem értem. / Tudja, ezt el is hiszem, és azt is tudom, de nem, inkább csak sejtem, hogy miért. Ha én is képes lennék ilyen munkára, nem a fekete mosogatós bazi edények emelése, tisztítása, vagy épp takarításnál ötven, hatvan, tán kétkilós székek felrakása okozna gondot a ripsz-ropsz felsöprés, -mosás előtt, akkor talán adakozni is tudnék a gyógyszeriparnak. A hol jótékony, hol már csak évek múltán kiderülő, egészségre káros készítmények vásárlásával. Nem is a szegény édesanyám, mindig gyűlölt dugig tele, tuti, fele felesleges gyógyszeres dobozára emlékezve. A magát feleslegesen mérgező, szakember hiányában, vagy épp e frenetikus egészségügyi rendszerben ki tudja, mikor jutsz sorra, akár egy ismerkedő beszélgetésre is. S akkor nem beszéltem a pénz nélküli orvosi háttér nélkül, ilyen-olyan hatását remélve kapdosott antibiotikumokról. A placebókra kidobott havi 10-15 ezerre nem tudok önnek igent mondani, hölgyem. Nyugdíjam nincs, tán meg se élem, ha megint emelik a korhatárt, mire igényelhetném, s tán nem tartja felháborítónak, hogy nem futkostam ilyen-olyan rokkantsági kedvezmény megállapításáért, noha 16 éves koromtól művezetékkel élek a balvesémben, egygyermekes anyaságra, csakis szellemi munkavállalási lehetőséget megértve. 24 éves korom óta érrendszeri problémám van, amit már a második gyermekem szülése után állapotnak, nem betegségnek mondott az orvos, amit érdemes elfogadni, megtanulni a tünetekkel élni. Harmadik gyermekem is felnőtt, egészséges fiatalember, ki csak azon akadt ki nagykorúsága előtt, miért ragaszkodom annyira a továbbtanulásához, hisz negyedszázados pedagógusi munkámmal is munkanélküliként kerestem az elfogadható szállót, hogy ne az utcán kelljen várni, mikor gyújtanak fel, csak úgy brahiból. / Te szent ég! De nem azt mondta, hogy mosogat, takarít… / Igen, mindkét munkát vállalnom kell, hogy ilyen albérleti árak mellett meglegyen a fedél és a rezsi is. / És miből él? / Hogy mondja? Élni? Ha önnek a napi két-háromszáz forintos kiadási lehetőségem életnek nevezhető, ám legyen. Viszont szeretném látni még a következő unokát is, úgyhogy szeretném tudni, miért fáj a hasam hónapok óta. Ezért is jelentkeztem erre a hasi ultrahangra. / Ne tessék haragudni, de itt nem ultrahangos vizsgálat van. A rezonancia…/ Köszönöm. Bocsássa meg, hogy raboltam az idejét. Nekem ugyan az ideutazással, várakozással elment pár felesleges órám ezek szerint, azért ugye nem baj, ha ezt valamelyik könyvemben felhasználom. A viszontlátásra!<<

Ért épp záró kockájához Ria egyéves hologramja, amikor az októbervégi, meleg szellőjével nyárra emlékeztető hajnalon vaksin próbált átjutni a zebrán.

-      Köszönöm – intett, a kerületben nem csupán kivétel erősíti a szabályt, megálló csidi-csudi négykerekű vezetőjének. „Édes istenem, csak ne most vágódjak el.” Szedte a lábát, még ha tudta is, nem fog rádudálni a kocsiban ülő. Remegett a gyomra, még jobban a lába, torkát fojtogatta valami furcsa félelem.

Felszállva a buszra, nem akart hinni a szemének: Sas Zoltán indult állt fel a busz kakasülőjéről.

- Akkor épp időben! – Ért Máriához, Zé. – Szia! – kaphatott a válláig érő asszony egy kobak pusszancsot.

- Szia! – Ölelte át Ria, Zét. – De jó, hogy jössz! – Áztatta a férfi zakóját, a tengergátat szakítani készülő első fájdalomgyöngy.

- No, mi a baj? – Emelte Ria fejét fel, Zoltán, fordította gyengéden maga felé, hogy ne mondjon ellent saját magának szerelme, találkozhasson a két szempár.

- Elegem van! Annyira elegem van, Zoli.

- Miből? – Ültek le az első ajtóhoz közeli dupla ülésre.

- Mindenből. De leginkább a félelmekből. Gyűlölök félni! – Tört ki a fuldoklásba fajuló sírógörcs, szipogott az ablakon kinéző Mária.

- De miért kell félned, Ria! – Vonta magához Zé az asszonyt, az utolsó, leszállni készülő utas mosolyát fogadva. "Nos, akkor, míg egyedül vagyunk." – Megint rosszat álmodtál? Sokat foglalkozol elsejével? Nem bűn, ha nem gyújtasz gyertyát halottaid emlékére, ha ez a… - vett egy mély levegőt, a kis hazudós.

- Nem, nem, Zé. Nem csak ez. Lehet, hogy ez hozta ki, de megannyi előzmény, és most, ahogy jöttem át a zebrán. Félek a szürkületben. Nem merek közlekedni sötétedéskor, vagy míg világos nem lesz.

- Farkas vakságnak...

- Igen, a fiam is mondta. De lassan már akkor is félnie kell az embernek, még a zebrán is.

- Ugye nem bújtad a netet, megannyi cserbenhagyásos ügyben?

- Nem kellett bújni hozzá. És még csak nem is a felvett hírek között olvastam. De mondd már meg nekem, milyen élet az, ha a becsületesen élni akarót kifosztják egy rohadt jegy automatás vásárlásakor? Milyen élet az, ha dutyiba kerül az a hajléktalan, aki az utcán vonja meg magától minden egyes nappal egy-egy évét, csakhogy ne kelljen szembesülnie a szállók megannyi ellentmondásosságával. Ugyanakkor milliárdokat csúsztatgatnak egymás közt az amúgy milliós nettóból élők, közben matekozva, mikor is emelhetik fel a minimálbért. És milyen élet az, ha egyáltalán számít még a diplomája a sok-sok évet tanulónak, de külföldön kell keresnie megélhetését, családja segítésének lehetőségét. Milyen élet az, ha már korosztályt nem tisztelve, gyereket, öreget erőszakolhat meg egy embernek mondott állat? Félek, Zoli! Félek, hogy megint nem fogom látni értelmét az életemnek! Ott vannak a csodálatos gyerekeim, de milyen életük lehet így? Ők is legyenek becstelen, mások bőrét lehúzni kényszerülő, becstelen emberek, hogy nekik ne kelljen félni?! - Ontotta az asszony az új évezred második évtized vége felé születni érdemes-e vagy sem, holmi politikai okból gyökerező, anyagi kampány  hatására családalapításon gondolkodók kételylistáján szereplőket, Zoltán időnkénti homlokráncát észre se véve. Csak nézett mereven maga elé, nézte a halvány májfoltok mellett viruló érrendszeri gondról árulkodó, tarjagos kezét átfogó hosszú, erőt adó férfi ujjait.

- Ria, miket most mondtál, egy szenzibilis, tehát nagyon érzékeny, ...

- Tudom, mit jelent, nem szenilisnek értettem.

- Akkor jó. Tehát a te empátiáddal hegyeket is lehetne mozgatni...

- Károly!

- Zoltán vagyok, még most is.

- Bocs, a könyvemben vagy Károly, de tegnap nem a másik dimenziómban nyelte el az automata a napi ötszázamra emelhető kiadásom több mint felét. Amikor mentem volna a rákszűrésre, rá kellett jönnöm, hogy a cserélt táskában maradt a bérletem. Becsületes akartam lenni, gondoltam nem veszek a héten lottót. Amikor püfölni kezdtem az automatát, figyelmeztetett egy jóindulatú férfi, hogy még én járhatok rosszul, közvagyon rongálása miatt.

- Van benne valami.

- Egy másik segíteni akart, benyúlt a jegykiadóba, apránként előhalászott harminc forintot. Mondom, az nem az én pénzem. Mondja, akkor ezt már csak dróttal lehetne kikotorni...

- Igen, erről én is hallottam. Eldugítják az automatát, hogy mikor nem látja őket senki, a koldulás helyett tulajdonképpen lopással szerzett bevételükkel mehessenek a következő automatához.

- Zoli, te ezt normálisnak tartod?

- Nem azt mondtam, hogy normális, csak egy tényt közöltem, ami tulajdonképpen ma már nem csupán szociálpolitikai, hanem egyre inkább a társadalmat érintő politikai kérdés is lehet. Hisz ezek az emberek a maguk módján másolnak. Másolják azt, amit látnak, hallanak, vagy, ahogy mint kiderült, te is megéltél.

- De mit, könyörgöm?

- Másolják azt, amit az előbb már mondtál. A magukat érinthetetlennek érző, értő emberek üzelmeit. Csak míg azt különböző fennkölt szavakkal, hamis igéretekkel adnak-vesznek...

- Ki ma ellenzék, holnap trónélvező. Tehát a következő választáskor vosszavont adományokkal, járandóságok törlésével, gyűjtött fillérkék visszavételével milliókat, milliárdokat...

- Csak csöndesebben, kérlek.

- Akkor már tudod, hogy az öregségen kívül mitől félek?

- Kicsim. Az öregség nem betegség. Egy életszakasz, amit lehet szépen is élni. csak rajtad múlik.

- Ha csak rajtam múlna. És akkor ott vannak a gyerekek, az unokák. Milyen jövőjük lesz?

- Tudja, Mária néni, ez nagyon összetett dolog – lépett ki a buszvezető fülkéből a portási életében, iskolába járó egyik gyermek apukája. – Csókolom! Jó napot kívánok! Végállomás. Mennek tovább?

- Nem, köszönjük, mi itt leszállunk – állt fel, engedte előre Riát, Zoltán.

Pár lépéssel a megálló mellett egy megviselt, szakállas férfi ült a földön, kartonlap nélkül. Mellette, a rövidital melegítő áldásának tévhitéről, az utcán töltött napok, egyenlő mínusz egy év életéből tényt tán nem is sejtve, a már kiürített kis decis üvegcsék, pár kapott alamizsna kaja-féle. Ami nem kellett a finnyás gyereknek-felnőttnek, de ők legalább átadták a rászorulónak, nem a buszmegálló szemetesébe dobták. Vagy csak azért, mert az már dugig tele volt? Ria örült, hogy Zével szállt le annál a megállónál, ahol az előző nap kifosztotta egy automata. Örült annak, hogy nem marad ideje dilemmázni, mivel is foglalkozzon a sok érzelmihatás közül: a ki tudja, mikor tárgyalóteremnek mondott, ítéletet valamilyen technikai csiribával hallható, látható szobába citált hajléktalan sorsán, vagy az előző napi emléken.

Mielőtt felszálltak a másik buszra, Zoltán észrevette a várakozó utasok egyikének zsebéből kilógó karszalagot.

- Várj csak, Riám! - Irult-pirult, Zé. - Tudod, itt van a sánta kutya ideje.

- Mi van itt? - Mosolygott, Mária.

- Lejárt az én bérletem is, vagyis az enyém lejárt... - nézte a megállótól pár lépésre cigiző ellenőröket. - Magyarul, az előbb én is blicceltem - suttogta.

- Ugyan már - kapcsolt Ria, követve a kis csoportot stírelő férfi zavart tekintetét. - Amennyire el vannak magukkal foglalva, elég, ha csak felvillantod nekik, és már tovább is állnak. Ezek alig várják, hogy végezzenek egy járattal.

- Ria, te felszállnál? Ettől nem félnél?

- Hogy a fenébe nem félnék. Ezért nem veszek nyugdíjas bérletet, míg nincs szelvényem, hiába nézek már ki nagyanyámnál is vénebbnek egy tizennégy órás műszak után. Pedig minden hónapban nyomnám azt a nyugdíjasnak való, legalább hatezerrel kevesebbet fizetett, de még annyit se érő szelvény kis kockáját.

- Ezt nem tudnád még egyszer elmondani. De nem is kell. Viszont: akkor meg?

- Ha jól hallom, jegyproblémájuk van. Az aluljáróban van egy automata - mutatta az előző napi négyszáz forint vesztésének irányát a férfi.

- Igen, tudom - grimaszolt, Mária.

- Köszönjük, fiatalember - szűkült Zé szeme.

Mária már ismerte ezt a tekintetet, tudta, hogy Sas Zoltán sasszeme nem csupán az ellenőröket szúrta ki.

- Helló, druszám. Hol vagy, vagytok? ... Szuper. Nem is gondoltam rá. Akkor benne lennétek egy buliban? - Figyelte Zé az aluljáróba lépcsőző férfit.

 

(Kép forrása: szerző 2018.1031-i felvétele)

TOVÁBBÍTOTTAM!!!

 

Elérkezett ez a nap is, noha érzem még a nagyon is kezdők tojáshéját. De hát valahol el kell kezdeni:

https://youtu.be/PGGJD0uymXA

 

S miután a pályázatot pont a C.B-ként íródó Együtt egy másért c. könyvem érése közben olvastam, mi más lehetne a témája, vagyis minek a zanzájából csíptem egy-egy darabot?

 

https://youtu.be/cLnmgXFW38I

 

Köszönöm a figyelmet, további minden szépet és jót kívánva! :-)

Ami a Youtuber leszek pályázatból kimaradt

Megkésett, nem vesztett köszöntő
(C.B.: Együtt egy másért c. könyv verse,
B. Andrea anyukának ajánlva)

Nézve születésed dátumát, anyuka,
Lányom lehetnél, nekem csoda.
Csodaként élem meg e felismerést,
Tőled kapva a sok-sok életreményt!

Bölcsességed, szereteted többet jelez,
Több évet mögötted, s nem kérkedsz.
Megtartva magadnak a nagy titkot,
Belőle csak a boldogságot adót.

Kérem az Urat, adjon sok szép évet,
Érezhesd jutalmad, mit érdemelsz!
Élhess szeretetben kis Családoddal,
Mit ad jót, szépet, mindig visszakapva!
(2017. október 18)

A vershez tartozó valóság-fikció turmixa:

Ami a Yuotuber leszek pályázatból kimaradt

[1]

-      Ria néni! – Szedte kettesével lefelé a lépcsőket, a pár hete még lépdelni is csak anyu kezét szorongatva merészkedő fiúcska.

-      Mi a baj, kicsim?

-      Nem vagyok a kicsid! – Nézett tudatosan Máriára, a legényke. – De Eszti néninek kell segíteni.

-      No, várj csak – nézett körül Ria, zárta be a porta ajtaját, zsebébe csúsztatva a felvételre állított, már csak rádióként működő mobilját. – Eszti néni küldött le téged?

-      Nem, nekem lett elegem belőle.

-      Eszti néniből? – Pislogott Ria. – Ugye, ez nem azt jelenti, hogy el akarsz menni?

-      Nem érted, Ria néni? Segíteni kellene neki. Mindenkinek elege van a takarításból.

-      A miből? Miért takarít Eszti néni, Lacika? Este még több időt is szántam a termetekre.

-      Mert koszos minden – dobbantott a jövő matek zsenije.

-      Kérek egy kis helyettesítést a porta elé, köszönöm – tette vissza a walky-talkyt a portásfülke ablaka mögé.

Pár perc múlva már az emeleten suvickolt Ria is, Esztivel. Nem értette ugyan, hogy az esti munkája után miért is festékesek a kis padok, ragad talpa alatt a linóleum, de azt tudta, hogy Erika lánya korabeli Eszti tanító nem várhatja el kicsi tudósjelöltjeitől az írás-olvasás-számolásra figyelést.

Alig negyed óra alatt kiderült, hogy páran minden reggel meg akarták lepni a később érkező társaikat, tanítójukat a szupernek vélt firkákkal, zsírkréta-festékpacnik szétkenésével, a pár osztályos kisiskolának is helyet adó irodaház büféjében vett cukros lötyik pocsolásával. Ha nem is a reformmenzát kínáló ebédlő sterilizálása, de a kis országunkban egyre több iskolának kihívást jelentő autista, SNI-s, ADHD-s vagy épp ADD-s, vagyis NEM fogyatékos, csupán másságukat elfogadni kénytelen, képes gyerek egyik elsős osztályának alaptisztasága megnyugtatta Erikát.

-      Köszönöm – mosolygott végre a tanítónő. – És ne haragudj, de nem tudtam, hogy Ferike szabotálja a munkánkat.

-      Semmi baj, de már vissza kell mennem – figyelte okos telefonjához tartozó okosórájának következő hívásjelzőjén >>Suli Olga<< villogását.

Lefelé lépdelve észre se vette, hogy nem kapaszkodik a korlátba, a fent zsebéből kivett rádiós telefon felvételének leállítása közben hallotta, hogy valamiért más csatorna műsorát rögzítette. Hogy ne hamarkodja el a letörlést, belehallgatott a felvételbe.

>>Külföldi munkaerővel töltik fel az üresen tátongó álláshelyeket a hazai cégek. Január és április között 14 ezer tartózkodási kérelmet adtak be munkavállalás céljából. Ez derül ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal összesítéséből…<<[2]

„Erről beszélhetett Zé. Nem tetszik neki se a migránskérdés–terrorizmus–belföldi mutyi–politikai csatározások turmixa, s mióta megértette velem a hozzá nem értés melletti véleményezés felelőtlenségét, nem is foglalkozom vele egyik pályázatomban se. De lehet, hogy ez lesz az én új életem? Itt léphetek majd képbe nála, ha valóban összehozza azzal a régi ismerősömmel a hátrányos helyzetű, nem egy próbaidős fiatalkorú, hajléktalan sorstól mentő szállóját, amit néha kollégiumnak is említett?” Gondolkodott el Ria, leérkezve a napi páholyához.

-      Köszi, Olgám, már itt is vagyok – nyitotta a porta ajtaját. – Keresett valaki?

-      Nem kellünk ma a kutyának se, nyugi.

-      Sziasztok! – Nyitotta a kis iskola ajtaját a következő anyuka és gyermeke. – Elmarad az első órájuk, ezért jöttünk most, nem késtünk. Szaladj fel, kicsim, csendben menj be a terembe – puszilta meg kislányát, Anna.

-      Nem is szóltam. Idén még nem írom a késéseket, tegyék ezt az osztályfőnökök. Ők csak jobban ismerik a körülményeket, amiért perceket összeadva igazolatlan órát hoznak össze, figyelve, mikor álljanak le, hogy ne legyen belőle családi pótlék, vagy iskolatámogatási pluszpénz megvonás.

-      Vagy, hogy legyen, ha már ez az egyetlen fegyelmezési eszközük. Ismerek olyan családot, ahol ők számolgatják, meddig mehetnek el, lóghat a gyerek.*

-      Felháborító. És persze, rasszizmus nélkül, tán …

-      Nem romák, ha erre gondolsz. Csak fogamzásgátlás és abortuszellenesek, valamilyen vallási okból. Már nyolcan vannak testvérek. A legnagyobb nincs otthon, külföldön dolgozik. Itthon orvosira mehetett volna, de a tandíjhoz egy nyáron kiment rúdtáncosnak. Ott maradt, van már lakása, férje, küldi haza azokat a rucikat, amiket ő egyszer-kétszer hordott, és a húgai viríthatnak itthon. Nos, ők számolgatják a késésekből és egyéb mellélépésekből, gyerekekre vigyázás miatti otthonmaradásokból az igazolatlan órákat. Volt is már megvonásuk, szerencséjükre akkor jött haza személyesen a majdnem doktornő.

-      Na, róla is megvan a véleményem. Nem is akarta ő azt a hippokratészit annyira, ha ilyen könnyen feladta, a könnyebb utat választva. Bár lassan tök mindegy már. Itthon nemcsak orvosokból, tanárokból van hiány. Az előbb hallott hírből értettem meg, mire gondolt Zé, amikor azt mondta, nem akarja idegen kezébe adni a lassan évtizedes álmának megvalósítását. Jó, tudom, ez így most ködös, de a lényege a feladás.

-      Tudod, Ria, nem biztos, hogy könnyen adja fel egy nő a gyerekkorától dédelgetett álmát.

-      De hisz, most mondtad, hogy rúdtáncosnak ment inkább. Ha nem is látszik rajtam, ha hiszed, ha nem, húsz éve még nekem is küldözgették az ilyen munkaajánlatot, akiről beszéltem, kései nagy őm másának is volt egy ilyen nagy szerelme. Ő se nevetett rajta, csak megértette, miért nem fogadtam el, reménykedtem a konyhai, takarítói melókat váltó, pedagógus szférához visszatérést.

-      Elhiszem, és erről már beszéltünk is. Hogy az vagy, annyit érsz, amennyit adsz magadból. Hogy sose a külsőség a döntő, viszont mindenki arra figyel elsőként, ezért miként is tudnád lassítani, ha nem is visszafordítani az öregedés folyamatát. Lehet, hogy ez az örökös hasfájásod is csupán az egész napos ülőmunkád, kevés mozgás eredménye. No, meg a stressz, ami itt van néha. Csupán életmód váltás kérdése. Ahogy Beának is az volt.

-      No, szép életmód.

-      Igaz, nem mondtam, hogy egy meggondolatlan éjszaka gyümölcsével ment ki. Nem akarta elveszíteni első, s tán utolsó gyermekét.

- Hoppá. Terhes volt egy fanatikus szellemben nevelkedett családban.

- Ő nem vallási okok miatt őrizte az egyetemi gólyabálon szerzett titkot. Kiment, míg nem pocakosodott látványosan, betanulta új életének munkáját, aki hívta, mindent tudott már róla, vállalta a gyereket és őt is.

-      Kész felnőttek meséje.

-      Ja. Egy kis életfűszerrel. A sok szteroidtól ugyan csodásan nézett ki az őt kihívó testépítő fickó, csak épp nem figyelt az aprócska vészre: magtalan lett.

-      Akkor tényleg tarkabarka ennek a majdnem doktorandusz lánykának a felszínt kaparó múltja.

-      Ahogy mondod. És ezért szoktam mondani Nórámnak is: ne ítéljen, ítélkezzen senki felett, ahogy nem engedem, hogy őt bárki is bírálja, míg meg nem ismeri. Ha ő kibukik, nagyon is megvan már az oka. Lehet, hogy nem is arra, akinek az utolsó csepp bosszantása borította ki a bilit.

-      Tényleg, sikerült elsimítani a múltkori heveskedését?

-      Már el is felejtették. A tanárnő azóta beszélgetett is vele, ő a fő segítő a napközi zárása előtti rendrakásban, takarításban.

-      De ugye, nem ő takarít?

-      Ha kell, ő csinálja, viszont van annyi esze Nórikámnak, hogy már időben figyelmezteti a szemetelőt, trehány osztálytársát. Még azt is, akinek az anyukája kikérte magának, hogy merészeli a gyerekét takarításra befogni a tanárnő, ezért van a takarító.

-      No, igen. Le is fényképeztem pár napja azt a disznóólat.

-      És mostanában is olyan?

-      Nem. Tényleg, kérdezni is akartam, hogy mit mondtál nekik? Már be akartam hívni Mártit, hogy szánjon rá pár percet, jöjjön be, ha erre jár, lássa saját szemével…

-      Nem mondtam, írtam. Leírtam a csoportban, milyen szégyenteljesen tudnak egyesek viselkedni, amiben az a legszomorúbb, hogy a szülők még helyben is hagyják, mintegy biztatják a gyereküket a máshol mocsokban is lehetsz, élhetsz, csak otthon legyen mindig rend és tisztaság szemléletre.

-      Pedig ezeknél a gyerekeknél ez még veszélyesebb, még nagyobb nyomot hagy minden egyes életkép.

-      Hogy a csudába ne. Pont ez bennük a frenetikus. Nórikám olyan dolgokra, adatokra emlékszik vissza hónapok, évek múlva, amit én már kapcsolni se tudok semmihez.

-      És még mennyi csoda van bennük, amivel többet kaptak az Úrtól, mintegy kárpótlásként, ha már az általánostól kevesebb … hogy is mondjam?

-      Másnak születtek. Ennyi. De ez nem betegség, ez egy állapot. Amit csak másképp kell kezelni, nem lehet gyógyítani, nincs is mit gyógyítani, csak fejleszteni a képességeket. Foglalkozni kell velük. Többet, másképp, több türelemmel, szeretettel. De kell, s nem legyinteni, hagyni a nem oda illő dolgokat. Mint ahogy rászóltál arra a kisfiúra, aki aztán hisztijével próbálkozott a helyzetből menekülni.

-      Naná! Nem hiszem, nem akarom elhinni, hogy akármilyen állapot is engedné a gyermeknek, hogy anyját pofozza. Mi lesz később, ha most csak úgy felpofozhatja az anyját, mert később ment érte. Ha nagyobb lesz, akár kést is ránthat, bármilyen oka miatt?

-      Ezt mondtam én is neki. Szóltam az anyukának, hogy kapja el még időben a kisfiát, ne engedje ilyen hosszúra a gyeplőt, tudomásul kell vennie, mi a helyzet, de nem beletörődnie abba, amin még változtathat.

-      És ezt mondom a többi esetnél is. Ha csak egy kicsit többet foglalkoznának – nem egyszer – a saját gyerekükkel, ahogy szerencsére azért látok rá példát, közös programok szervezésével, amikor hibázik, rávezetéssel, miért és hogyan is kell másképp csinálni, mondani.

-      Pontosan. De tudod, Ria, egyszerűbb az iskolára, a társadalmi helyzetre, problémákra mutogatni, miközben tengernyi idő megy el műkörmösnél, ilyen-olyan helyeken, vagy épp a mobilozással, saját gyerekével foglalkozása helyett. Na, vége az órának, megyek én is – nyitotta a kaput, Anna.

-      Szia, köszönök mindent! – Mosolygott Ria.

-      Ugyan, nincs mit. Legyen szép napod! – Integetett az anyuka.

„Azt a! Tényleg, hogy szalad az idő, s megint majdnem csak a végét tudom felvenni.” Indította el Ria, rádiós telefonján a Hírek felvételét, míg ismét életet lehelt laptopjába, egy kis családi infószerzési lehetőségre, Zuki közösségi oldalán, hallhatta az újabb neki szóló hírt:

>>Megvan a szülők véleménye a tanárhiányról. Egy illetékes szervezet indított el egy felmérést, amelyben a foghíjas tantestületek következményeiről faggatják a csemeték felmenőit. Néhány részeredmény már napvilágot látott. A megkérdezettek szerint, leginkább a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésére lenne szükség ahhoz, hogy többet válasszák a pályát. Emellett sokan vélik úgy, hogy az oktatók számára a minőségi munka feltételei nem adottak, ez pedig hátráltatja a gyerekek fejlődését. Ha például nincs elég tanár, nincs kapacitás a szakkörökre és különböző foglalkozásokra. Sok helyen küzdenek a problémával…<<[3]

„No igen.” Bólogatott Ria, a pár perce feszegetett témájuk megerősítésére, klikkelt laptopján saját oldalára, hogy megtudja, lázas-e még kis unokája.

Örömmel olvasta Erika lánya üzenetét, nyugodhatott meg, Nórikájuk éjjel már tudott aludni, viszont Murphyvel ismét találkozott.

Szája elé tett kezekkel, ijedten vette észre Anna köszönetének megosztását. Az a szülő, anyuka, kivel az előbb beszélgetett, kinek köszönhette, hogy előző este csak leszemetelnie kellett a napköziseknél, a teremben szétdobált szemetekről megfeledkezve, pár órája köszönte meg mindenkinek, ki köszöntötte születésnapján.

„Szentséges ég! Hogy én milyen hülye vagyok! Na, itt az eredménye, ha egy nap nem kapcsolom be otthon a lapit.” Bánta meg Ria az előző esti fáradtságából hozott döntését.

„Nos, talán még nincs veszve minden.”

Nézett az órára, mosolygott a cigi szünetből visszaérkező tanerőkre, s az óra kezdetét jelző teljes csendet kihasználva, maga elé téve a kölcsönkapott klaviatúrát, kopogtatta a szeme sarkában jelentkező kis csillaggal érkező verset:

 

(A bejegyzés elején olvasható verssel végződik a jelenetsor)

[1] Az alábbi valóság-fikció turmixát B.Andrea anyukának ajánlom, köszönettel, az évek óta bizonyított – minden területen – emberséges, embert emberként, s nem lekezelő, őszinte viselkedéséért.

[2] Forrás: Retro Rádió Hírek 2018. október 08.

[3] Forrás: Music FM 2018.szeptember 27-i Hírekből (Az októberi jelenetsorba helyezett szeptemberi információ a tartalmat nem módosítja – szerző)

* http://prohaszka.gyor.hu/sites/default/files/attachment/hianyzas_igazolas.pdf

Szerencsés tizenharmadika?

Tizenharmadika csodája
(C.B.: Együtt egy másért c. könyv verse)

Szerencsés - szerencsétlen szám létezik?
Tizenharmadikáról kérdi, ki nem ismeri.
Évek, évtizedek hatalma uralkodhat,
Míg valami, Valaki a tényen változtat.

Egymás után balszerencsés történések,
Melyeknek tizenharmadika a határideje.
S egy nap, mely hajnaltól hozza a jót,
Robbanthatja a tizenharmadikai átkot!?

Uram, add, hogy ez is erősítse hitemet,
A fájdalmas éveket tán örökre feledtetve!
S ha újraéleszt e csodás tizenharmadika,
Integethetnék is a messzi KékMadárnak!
20181013.

 

KÖSZÖNÖM

kedves, tisztelt Olvasóm, Olvasóim ezt a boldog pillanatot, melyről nem is mertem álmodni! Ma olyan statisztikai számot láttam a blogom látogatottságának megnézésekor, amihez kétszer is rá kellett szememet nyitni laptopom monitorára. :-)

Azt hittem, valami hibás csatlakozás, s tán a következő pillanat visszaejt a földi valóságra. De nem, akkor is ott volt az EZER feletti oldalnézettség!!!!

KÖSZÖNÖM, s ahogy anno tanítottak: "Ígéret szép szó, ha betartják úgy jó."

Annó (magamnak is - s tán az igenis létező Égiekenk is) fogadalmamat teljesítve, a youtuber leszek pályázat vázlatát ma elkészítem, az őszi szünetre torkomat kikúrálom, s 31-re

mégis csak

benevezek a C.B.: Együtt egy másért c. könyv zanzájának részletét hangoskönyv változatának tízperces videóanyagommal.

Remélem, e debütálás megfelelő lesz, a már Feladatomnak tekintett, nem egyszer bizony tablettákat helyettesítő nyugtató hatású írásaim hangos változatának figyelem-felkeltésére.

Pillanatnyilag ez a közvetlen cél, a lassan egy hónapja alakuló, előttem képlékeny jeleneteivel love storyba csomagolt szocióhoz gyűjtött egyre több infót élesítő valóság-fikció fejezeteihez tartozó versek után talált, igaz, nem épp a korosztályomnak célzott pályázatra nevezésemmel.

 

Nagyon szép hétvégét kívánok MINDENKINEK!

(Forrás: "Szép hétvégét" Google-keresés alapján)

Teszt

Kedves Olvasó!

Új, vagy régi Olvasóként, mindenképpen köszönöm figyelmét, s most sokat segít, ha megosztja - akár http-címem vágólapos másolásával, Facebook-on beillesztéssel - ezt a bejegyzést.

Tervemhez illő a mostani pályázat, csak egy kicsit vagányabb: youtuber akarok lenni címmel, vagy jelszóval a jelenlegi regényemből egy részletet választanék ki hangos könyv változatra. Sokat segítene hezitálásom törléséhez ezzel a megosztással, Heva Éva oldalra jelzéssel; ugyanis ha a jelenelgi max.200-as nézettségi szintet meghaladja e biztatás, értelmét látom a bemutatkozó és videóanyag elkészítésének.

C.B.: Együtt egy másért c. könyv zanzájából tervezem a maximum tízperces video részletet.

MINDENKINEK további sikeres és szép napokat kívánok:

Hamerli Éva

Facebookon: Heva Éva,

írói

Christina Buhela/C.B./ CHEB / Buhela

Alakul a nem hiba ... (Együtt egy másért) könyv love storyja

 

Pár hete már elkezdtem a regénypályázatom utolsó fejezetében megfogalmazódott, Együtt egymásért, esetenkénti együtt te is egy másért, én is egy másért történetbe ágyazható 2018 augusztusától játszódó love sztoryba csomagolt szoció regényem alaptörténete. Most ennek a szépkorúakra is érvényesíthető szerelmi láncnak az alapverse született meg, drága lányommal beszélgetés után.

 

"Együtt, jóban-rosszban
(C.B.: Együtt egy másért c. könyv 
nyitó verse, az egyedülélőknek ajánlva)

Csípős hajnal, lassan ébredő napsugár,
Éledezik bennünk az őszi szeretetláng.
Ha nem is szeretjük a hideg esős reggelt,
Egymásra gondolva ápoljuk az erőhitet!

Erősek leszünk eztán is, egymásnak,
Hol szükség van, esetleg gyógyírral.
Rövidebb nappalok sötét estéivel,
Együtt a család, szeretve, békében.

S kik egyedül evickélik át e napokat,
Tán ráébrednek: jó törődni egymással.
Én is egy mással, te is épp másért?
A végén együtt halljuk a KM énekét!"

 

Együtt egy másért könyv hajléktalanokkal foglalkozó fejezete egyik jelenetsorának alapverse

Riták óriáskereke
(C.B.: Együtt egy másért c.
könyvének verse,
hajléktalan R.-nak ajánlva)

Tegnap még tán boldog is voltál,
Tegnap emberekkel foglalkoztál.
Elégedettségedet szeretet táplálta,
Sokszor kapva, többször adhattad.

Hogy miért, elakadt az óriáskerék,
Nem láthatod ma már az igazfényt.
Hamis szesszel turbózott delírium,
Mely esténként gyógyírként kijut.

Szíved-agyad kuszálja már az időt,
Vesztve mindent, honnan jő az erő?
Hogy nem a hamisképet öntő lőre,
Biztos, mint a gyermek egyszeregye.

Riták, kik keresitek a vesztett tegnapot,
Fedelet, s mindent, mi összeomlott,
Ki ült már e mocsaras óriáskerékben,
Ajánlom, kérem: soha ne adjátok fel!

Az élet csúf oldalát tán meg kell ismerni,
Így tudjuk a legkisebb jót is megbecsülni.
De ehhez mi is kellünk, a kisbetűs ember,
Akarva, küzdve lehetünk ismét önbecsben!

Olajozzátok Riták az életetek óriáskerekét,
Ahogy a tegnap, legyen a holnap is érték!
Boldogságot jelenthessen a biztonságos ma,
Igaz szeretettel gondolva embertársainkra.
(2019.09.19.)

 

Régi szép idők emlékére

Egy nagyon kedves, pedagógus éveimre emlékeztető (volt) kolleganőmnek ajánlom az alábbi verset, mely ha nem is egy egész fejezet, de minimum egy emberi értékekről, az emberszeretetről szóló jelenetsor alapja. (Az együtt-egymásért mikró-makró szellemének ellentétét mutatom majd be a love storyba csomagolt szoció regényben, C.B. írói névvel. Szeretnék rámutatni a XXI. századra egyre jellemzőbb álarcéletére, az együtt egymásért életben magányos társ-, pár- és emberi kapcsolatok ok-okozatára. Vagyis, ahogy a vicc mondja: >>Éljünk tovább együtt egymásért. / Igen, kedves. Te is egy mással, én is egy mással.<<
Noha lehet, hogy ezt kedves Olvasóm másképp ismeri, a szilveszteres változatát, a lényeg ugyanaz. Kapcsolatokat tesz tönkre a bizalmatlanság, a sunyiskodás, az önérdek nem épp emberbaráti érvényesítése. 
Az alábbi verset egy olyan EMBERtársamnak ajánlva írtam, ki elsősorban adott, még akkor is, ha kapott. Kívánom, ha rossz passzban van, mielőbb javuljon a helyzete! :-)

Hétvégi segélykérés
(C.B.: Együtt egy másért c. regény
verse, K.H.K-nak ajánlva)

Mi szép, mi jó, Tőle kapható,
Uram, kérlek, lehessen boldog!
Gondját-baját fújja el a szellő,
Adva az érdes úthoz az erőt.

S ha újra edzettnek látod már,
Hallhassa a Kék Madár dalát!
Élvezze soká’ az igazszeretetet,
Együtt-egymásért édes becsben!
2018.09.14.