Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

C. B.: Élj a mának! c. könyv egyik jelenete

Azt mondta egyszer egy nagy ember, s azóta hallani ilyen-olyan változatban, hogy a tiszteletet nem elvárni kell, hanem úgy kell élni, hogy tisztelhetők legyünk.
Hogy ez nem csupán az emberre, hanem az emberek csoportjából, embercsoportokat alkotó nemzetre is érvényes, ezt próbálja boncolgatni az alábbi vers- és próza, vagyis jelenetsor:

Tiszt, tisztel, tisztelet...

Erőszakolt tisztelet ugyan kinek kell?
Nem sokra mész vele, hisz félelem.
Csírájából ápold, óvjad szeretettel,
Adva a példát: először is te tisztelj!

Tiszteld magadat, az életet, társaid'!
Tisztelj mindent, mi az életet szépíti!
S mi nem tisztelhető, el vele, dobd ki!
Szánalmas, mi és ki ezt nem kéri!

Kéri, vagy elvárja? Nem ugyanaz!
Miként él, a tiszteletét mutatja.
Adni-kapni sorrendje, példája,
Tiszteletkód is, automatikusan.

Tiszt, egy alakulat tagja, képzett,
Tiszteled, ha ezért valamit tesz.
Tiszteletre ad okot, nem is egyet,
Hisz mit elért, nem erőszakkal tette.

Példát mutatott embertársainak,
Elvárást követő példát a rangnak.
Kisebb-nagyobb mit számíthat,
Ha nincs meg a tisztelet alapja?
2017.11.28.

A vers alapját jelentő jelenetsor:

Emma már rég érezte magát olyan boldognak, mint azon a napon, amikor a Melindától kapott ruhákban, éjjel becsavart hajával meglepte az iskolába lépő tanulókat, szülőket, tanár kollégákat.

S mintha az addig hétfőtől szerdáig kért, magyarázott, alapvető illemszabályokra csütörtökre-péntekre már csak egy pillantással kellett figyelmeztetni, ezen a kedden már belépésre karikacsapásként működött.
- Csókolom, Emma néni! De szép a hajad! Fodrásznál voltál?
- Szervusz, csillagom. Nem, nem voltam fodrásznál, én csavartam be éjjel. 
- Csasz - vágódott be egy csupán két osztállyal idősebb fiúcska, vágta le táskáját a padra. - Hol a kulcs?
- Szép reggelt, Tomika!
- Marha szép! - Csomagolta röpke grimaszba morgását a legényke.
- Ez tőled is függ, szerintem. A termek viszont nyitva vannak már, csak te nem mehetsz be.
- És ugyan miért nem? - Fájhatott Tomikának jobban a székbe rúgás, mint bárminek, bárkinek a dühkitörés.
- Mert nem köszöntél és még a sapkádat se vetted le - állt fel a padról, kezdett fel-alá sétálni a kicsi illemtanár.
- Jó reggelt, Emma néni! - Kapta le fejéről satyekját a következő kis nebuló, iskolába kísérő anyukája átölelése előtt. - Milyen szép vagy ma.
- Te meg nagyon aranyos, Petike! Szép reggelt kívánok, anyuka.
- Önnek is, Emma néni. De tényleg jó ez. Így kéne mindig kinéznie - mosolygott, kifelé menet. - Viszlát! Csókolom, Anita néni! - Engedte előre a beérkező ügyeletes tanárt.
- Jó reggelt! Halló, halló, hova? Vigyázz, elesel! - Állította meg a futópályával összetévesztett irodaházból iskolába rodeózót!
- Csókolom, csókolom! Én vagyok az első!
- Te vagy, kicsim, de figyelj azért másra is! Majd fellökted a tanító nénit, az anyukát se hagytad kijönni - remélte, hogy nem veszi észre okos kisfia a védekezési lehetőséget: nem is akart kimenni, Anita nénivel beszélget.
- Akkor megyünk délután hambizni? - Derült ki a veseny alapja.
- Az elsőt teljesítetted, a java még eztán van hátra - mosolygott Anitára, Emmára az anyuka. - Napközben is ügyesnek kell lenned. És még mit felejtettél el?
- A sapkáját levenni - segített a negyedikes fiúcska.
- Azt majd fent - duzzogott a legényke.
- Miért is? - Hajolt le Emma a kis csalódotthoz. - Nincs itt olyan hideg, hogy fázna a fejecskéd.
- Majd én fegyelmezem a gyerekemet, Emma néni. Megengedi, hogy elköszönjön tőlem?
- Felőlem - fagyott le Emma arcán a mosoly. - Szép reggelt, uraim! - Vette le a tanulók után érkező tanár úrnak szánt kulcsot.
- Önnek is, Emma néni! - Kapta le fejéről sapkáját, a szemüveges legény.
- Köszönöm, s főleg a tiszteletet, édesem. Viszontlátásra, anyuka, további szép napot kívánok! - Ragyogott Emma szeme, próbált kilépni recepciós pultja mögül.

>>48 pontot ért el Magyarország a globális korrupcióérzékelési listán, ez 3 pontos romlás az előző évhez képest – mondta Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója. Ez egy olyan skála, ahol a 100 pont a legjobb, 0 pedig a legrosszabb. Magyarország jelenleg az 57. helyen van, hét helyet rontva az előző méréshez képest. Ez az a kép, ahogy korrupciós szempontból látják Magyarországot.<<*
Olvasta egy órával később Emma, a rámolás közben talált éveleji újság egyik cikkjét.
"Korrupcióhelyezés, szuper! Ezeket az évtizedet meg se élt, vagy alig túllépett gyerekeket próbáljuk meggyőzni, hogyan, s főleg, miért is kéne egymást tisztelni, fogadom el örömmel a leckét, mit is érek el önbecsülésemmel, magam tiszteletével, miközben azok az emberek, kiket az ország többsége felkért, jelölt az érdekeink képviseletére, azon ügyeskednek, mit, mikor, hogyan passzoljanak annak az embertársnak, ki bármikor, bármiért adósa maradhat, segíthet ebben-abban.

Mire összepakolta a portának mondott recepciós pult mögötti kis szentélyét, a laptopja pihenőre tért. Hogy ellenőrizze, kapott-e kollégától, vezetőtől levelet, megmozdította az egeret.

"Hoppá! Nagyfőnökünk újabb brüsszelezős buktába akadt?" Figyelt fel a hírlevéllista egyik aktuális cikkjére. **
Megnézve aznapi postáját, talált még négyet-ötöt, melyben meg tudhatta a kíváncsi olvasó, hogy a stadionok, luxusépítkezésekm golfpályák mellett elhanyagolt kórházak, iskolák miért jelentenek frenetikus gazdasági fejlődést. Melynek örülhet a magyar, noha ugyanannyi, ha nem több veszteséggel jár a ki tudja, mennyi is az az annyi nyereség.

S ha nem épp munkaideje rovására ment volna a tények utánajárása, ha nem figyelmeztette volna az érkező ebéd az eltelt időre, tán félredobott volna minden mást. 
De most megértette Emma: első a munka, a munkáját jelentő emberek tisztelete, vagyis az értük folytatott munka. Még ha ez sok embernek túlságosan is ... hogy is mondják a XXI. században gondolkodó kicsi és nagy emberek? "Nyálas"? Pfuj! Hogy milyen tiszteletlen egy meghatározás! Pedig a lényeget nagyon is tükrözi.

Jelenetsor vége

* (Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20170125_Torvenyesitett_a_korrupcio_Magyarorszagon)
** Szerző a könyv végjegyzetében csatolja az idevonatkozó cikk tételmondatát.

Egy újabb újéletre készülés közben (C.B.: Élj a mának! c. könyvhöz)

Csodás vasárnapot kívánságaim közben keresem az újabb újéletemet jelentő kiadó lakást, -részt, hogy ne zavarjak, SMS-t írok a hirdetőnek, mikor rá kell ébrednem a keserű valóságra: becsapott a hirdető oldal szűrője.

Először a Zucki közösségi fórum saját oldalamon írtam be nyilvános megosztásra felháborodásomat, aztán rosszban jót látni akarva, úgy döntöttem, ha már a pályázati anyagomba ez nem is illik, a mellette párhuzamosan készülő, tervezettbe igen. Így születtek a vers és próza változatok. Köszönöm a figyelmet, ha tetszett, a megosztást.

Óriás kerék
(C.B.: Élj a mának!
c. könyv verse)

Először ilyen-olyan elem, majd teljes élet!
Megszületett a Föld, Valaki Teremtménye.
Évmilliók, évezredek, -századok óriáskereke,
Forgásában néha ugyanaz ismétlődik meg.

Harcoltak, küzdöttek és reméltek egykor őseink,
Harcukat vezérelte a szebb jövőbe vetett hit.
Különböző korszakokat határolnak el évszámok,
Melyekben írva, íratlanul is élnek a szabályok!

Volt egy éra, mikor földjét szegénnyel túratta az úr,
Munkájáért fizetség nem járt, sőt ő adta az Adut.
Igazi nyeremény minden dézsma, hűbéri adó,
Vissza nem térülő, "az áldást az Égiektől kapod"!

Az óriáskerék egyre gyorsabban halad le-fel,
Éreztetve az emberrel: nem változott semmi se!
Lehet, elektromos mobil zúzza az utat lovak helyett,
Az emberi kapzsiság, gyarlóság mindig él, Lucifer!

Légy hát hű nevedhez, hozd végre azt a fényt!
Ne teremtsd alapját: állattá váljon az emberiség?!
Ne legyen ismét ember embertársának ellensége!
Mit teremt magának, miért más rovására érje el?!

Futurisztikus, tán gumi szobát érlelő vágyak,  
Én mégis remélem: eljön még a Heltai-nap!
Igenis ott van a felhők mögött az éltető fény,
Kékmadarunk ismeri, hallhatom még énekét!
2017.11.26.

 

Emma - hogy ne merüljön el a múltból meríthető keserűség elleni harcának útkeresésébe - kihasználta a gyorsabb laptopjának netezési lehetőségét. Újéletet jelentő albérletkeresés, infógyűjtések mellett a leveleit is nyitogatta.

Így talált rá az előző nap feladott hirdetésére kapott válaszra. Elolvasása után ugyan nem dobott félre mindent, nem kezdett el csomagolni, viszont az ismeretlen levélíró tanácsára megnyitott több kiadó lakást hirdető oldalt. Az egyiknél először megtorpant, vaj meddig fog elolvasni 154 hirdetést. Mígnem felfedezte a szűrési lehetőségeket. Megadva a paramétereket - köztük a csakis tulajdonostól várt hirdetéseket kéri alternatívára is klikkelve -, már csak 3 hirdetést kellett elolvasnia, megnéznie.
Tetszett amit látott, már az elsőnél. Gyorsan írt egy SMS-t az adott telefonszámra, ahol ugyan a hirdető nevét nem látta, s ezért "T. Hirdető!"-nek írt, de neki elég volt a szám is.
Egy örömteli sóhajjal vette tudomásul, hogy a mobil elküldte az üzenetét. Lefelé görgetve a hirdetés egyéb információihoz, például a környék kihasználhatóságát jelölő térképre, felfedezte a hirdető nevét.
- Csasztuska! - Osztotta meg a falakkal ismételt kapkodásának megbánás hevét, Emma. - "No, egye fene, csak nem tart ezért bunkónak. Ha akar, válaszol. Ha nem, igenis hiszem, hogy előbb-utóbb megtalálom az én új címemet! No, akkor nézzük a következőt." Folytatta azért magában az Iker társával folytatott dumcsit. Kattintott, s már olvasta is a munkahelyéhez közelebbi címen található lakás paramétereit.
- Ezt nem hiszem el! - Sikerült az újabb infómegosztás, a már melegedő falakkal is. - Hisz ugyanez a csajszi hirdette az előzőt! - Szánta meg a spórolás jegyében hármas fokozatú konvektorral fel nem fűtött fedélrészeket. "Akkor ez mégis ingatlanközvetítő iroda, és nem tulajdonos!" Tette félre franciaágyán a laptopot, vágta le magáról a paplant, örülve a melegséget törlő hűsítő légtérnek. Ugyan a düh, az indulat felpörgette vérnyomását, azért a valamit csinálnom kell, de takarításhoz még nincs elég meleg alapon feltett gyorsan egy kávét.
Még mindig hallotta levegővételét is a zakatoló fejében, bármennyire is próbálta gyakorolni azt a bizonyos szemlehunyásos mély levegőt be, lassan ki technikát.
Sose tetszett ugyan Emmának a hisztéria leküzdése elleni ilyen-olyan próbák közti vizes palack leverése, vagy üvöltés a nagy semmibe reklámja, viszont most megértette.
Ritára gondolt, kinek javaslatára elkezdett másképp gondolkodni, az adok-kapok életelvében kapott rossz dolgoktól meg kell szabadulni, nem szabad semmit elfojtani tanácsra. Mire idáig ért >>nem vagyok már hisztis kölyök, nem sorolom magam a második gyerekkorúak közé<< önszuggesztiójában, a kávé is lefőtt. Ugyan sikerült megint lekésni az időben lekapcsolt gázzal nem fröcsög szét minden helyzetet, de most hétvége volt, Pató Pál uram újabb jegyessége nélkül is későbbre halaszthatta a gáz letörlését.

Inkább visszament a tejjel ízesített reggeli koffeinadagjával az ágyba, a székből varázsolt éjjelire tette poharát, s visszavette a laptopot. A rendszer felébresztése után vadul kezdte püfölni a billentyűt. A már milliárdjaival ugyan tudna mit csinálni, mégis rákos betegek és egyéb adományokkal embertársaikon segítő Zuckeber közösségi fórumán nyitott saját oldalának "Mi jár a fejedben?" kérdésre kezdett válaszolni:

>>Rohadt csaló világ! :-( Már bocs, de ez ellen nem lehet semmit tenni? Majdnem beleestem a következő csapdába, amikor rájöttem, hogy hiába szűrtem ki a kiadó lakások paraméterei mellett "tulajdonostól" hirdetéseket - 154-ből maradt 3. Elküldöm az SMS-t, hogy aktuális-e még, klikkelek a másikra, hát milyen érdekes! A következő kiadó lakást is ugyanaz a tulajdonos hirdeti! Lehet, hogy mégis be kellene lépnem a hülye adózók táborába? Hisz az egyikben már benne vagyok. Minden nyugdíjba vonulásomon gondolkodáskor emelik a korhatárt. S manapság, ki végig dolgozik, meg se éri azt, úgyhogy tök feleslegesen vonják évtizedekig a valamikor másképp nevezett, mondjuk ki: hűbéri adót.<<

Mire ezeket leírta, valahogy elszállt belőle a türelmetlenség, a düh, az indulat minden szikrája, s csak arra tudott már gondolni, hogy mit ér el ezzel a megosztással. Kinek és hol segít ezzel a bejegyzéssel? Ettől még nem lesz kevesebb csaló, sőt. A leleményes magyar mindig és minden korban nagyon figyelmes a négyévente általa megválasztott fő-fő emberek mintájára. Ha az állambácsi és főkomornyika a jusson és maradjon elven intézkedik, gazdálkodik, csak tudja, mit, mikor, hol és hogyan tehet, akkor ő is megfontolja, mielőtt játékpisztollyal beront a lefóliázott trafikba, vagy épp felsétál a tizenkettedik emeleti szomszédjához, hogy köszönés után be-kimenjen a hálószobából nyíló erkélyre, spuri, vagy anélkül, de jöjjön, aminek jönnie kell, hátra hagyva egy-két gyermeket, elengedje magát a nagy semmibe.
Tisztában volt vele, hogy a gyakorlatban versenyteremtés céllal, elviekben példamutatásra épülő pluralizmust anno rendszert változtató, s nem váltó, egyre csökkenő magyar azért képes magát az önámító, csak pillanatnak nyerő jó dolgokat elengedni, előbb-utóbb ráébred a fekete-szürke okok miértjére. 
Bízott benne, hogy előbb-utóbb eljön majd az a nap, amikor nem kell akár harmadik világból csábítani olcsó munkaerőt, hogy legyen szakember, a magyar is jó lesz a bezárt szakiskolák újjáépítésére, feltöltésére, jóval kisebb fizetésszakadékkal számolva.

A Makó-Jeruzsálem kalandozása közben kortyolt kávéja elfogyott, laptopjának képernyője ismét fekete lett, pihenni tért.

- OK - ébresztette fel Emma a rendszert is, kivágta a bejegyzést, s a már megnyitott következő regénytervezet könyvtárába elmentette a fájlt, ahova bemásolta első indulatából íródott véleményét.

Aznap nem nézett több hirdetést, a lakásból próbált >>lakhelyem legyen értem, ne én érte, de neki is jó legyen<< alapon rendezgetni, szelektálni, ahol kellett tisztogatni. Végül is, amíg ott lakik, azért mégse élhet szutyokban, hisz ennek a lakásnak (is) köszönhette, hogy szakíthatott a hajléktalan szállóban töltött órák helyett inkább műanyag PET-eket, alumínium sörös-üdítős dobozokat gyűjtögető délutánjaitól.

Takarítás, rámolás után inkább megnézte a kisgyermek kora óta lakott, exének (is) köszönetően elvesztett önkormányzati lakás kerületi önkormányzatának oldalát, hátha mégis emelkedhetne az ő óriáskereke: talál és végre el is fogadják önkormányzati lakáspályázatát.

Jelenetsor vége

C.B.: Élj a mának! c. könyvhöz

Reggeltől estig - közben háztartási munkákra is időt szakítva - készült a mai bejegyzésem:

Nemrég értem haza a hétvégi vásárlásból, tele ilyen-olyan élménnyel. Köztük az egyiket most azonnal ki kell írnom magamból. S ha csak egyetlen értelmetlenül csattanó pofont, meggondolatlanul, düh, idegkimerülésből indíttatott gondolatok, kimondott szavak törlését elérem, már megérte, hogy a majdani könyvemmel, s nem a pályázatommal foglalkozom most.

Tehát a valóság-fikció turmixával összeállított, love storyba csomagolt szocióm mai valóságos helyzetének versbe, majd prózába öntött jelenetsora. (A *-gal jelölt résznél a könyvben végjegyzetbe szúrom be a hozzátartozó hírforrást.)

Csak egy-két pillanat

Robottá vált létünkben mikor van pihenő?
Gyermeknek, felnőttnek mi adja az erőt?
Mikor láthatja, tudhatja, hogy kimerült?
Hogy irányítása már nem lesz időszerű?

Ráébred-e a már visszafordíthatatlanra?
Mikor olyat tesz, mond, mi megmarad?
Maradandó lesz kicsi és nagy emberben,
Pedig csak egy-két pillanatot felejthetett.

A pillanatot, mikor még számolhatott,
Mikor gyermeke borzalmat nem látott.
A pillanatot, mikor a jó szót hallotta,
Mikor a hírnököt el soha nem átkozta.

Anyák, apák, kik egyedül maradtatok,
Adjatok gyermeketeknek boldogságot!
Csupán egy-két pillanatra álljatok meg,
Harcolva világgal, ön- és közveszélyesen!
2017.11.25.

Vershez tartozó jelenetsor-részlet:

Emma ugyan rájött, hogy nem a megszokott áruházba ment a másik busszal, azért nem adta fel. "Végül is, egy áruházlánc, az újságban hirdetett akciók itt is érvényesek." Indult a bejárat felé.
- Te, te, te, ezt nem úszod meg! - És már püfölte is a vegyesboltból kirohanó kisebb gyereket a nagyobb.
- Ne, ne, ne, jaj! - Kapott arcához a kicsi, a már ringnek kinevezett vizes gyepre zuhanva.
- Gyerekek, ezt ne csináljátok! - Üvöltött Emma, elriasztva a hasonlatosság szerint bátyót messzire, földön hagyva a fájdalmasan összegörnyedt öcsikét. - Gyere, édesem! - Segített volna felállni a kicsinek.
- Hagyjon, ne nyúljon hozzám! - Rántotta ki magát Emma ujjai közül a gyerek.
- De hisz nem bántani, segíteni szeretnék, kicsim! - Kapott szájához Emma. "Hogy is bántanálak." Nézett a gyerekek után, fedezte fel a szülötteikhez rohanó anyát.
- Mit csináltál megint, te rohadék? - Üvöltött az anya. - Hogy dögölnél meg! - Kergetőzött a párperces ringen, késő őszi pázsiton, anyja és fia. - Visszamész apádhoz! Esküszöm! Haljon meg az anyám, ha nem küldelek vissza, te, te, te - kapta el a védekező nagyfiút a borsodi jegyekre emlékeztető asszony.
- Anyu, ne, ne - lepte meg Emmát, a kisebbik fiúcska.

Az ember azt hinné, ezek után magához öleli gyermekeit az anya, s tán még bocsánatot is kér tőlük, amiért haragját, gondját-baját hagyta felül kerekedni az anyai felelősségen, anyai érzéseken. De hiába. Az évtizedek óta agymosásra előkészített, eredményességét ilyen-olyan elveken gondolkodó, mindenképpen saját és családjuk és korrupcióban résztvevő társaik zsebét tömő rendszerképviselők, uralkodók gyümölcse beérett. A történéseket csak bámuló fiatalokra, üzletsor előtt zombiként mászkálókra fittyet hányva hagyta a magát anyának érző nő a halálra ítélt szülöttjét elfutni, helyette elkapta a kisebbet:

- És te? - Zengett az utca, verték vissza az üzletek a dühroham üvöltését. - Te meg miért hagyod magad? - Rázta a kisfiút.
- Anyuka, kérem, ne! Engedje el, ne bántsa! - Csóválta fejét Emma, halkból fortéra váltva lépett előre.
- Mit avatkozik bele? - Kelt életre a fiatal pár.
- Törődj a magad dolgával! - Engedte el kisfiát az asszony.
- Rendben, csak ne bántsa őket, könyörgöm! Később fogja megbánni.
- Na húzzál! - kapta már Emma háta, a füle szerint gyermekeit gyepálótól, elátkozótól a parancsot.
- Nem vagy te anya - morgott maga elé, Emma.

A közértbe lépve kapcsolt csak, hogy tán épp huszonnégy órája remegett teste-lelke, mert nem hallgattak rá az iskolában barátságos boksz mérkőzést bemutató kicsik, kért délután kolléganőjétől szaktanácsot, miért is érezhette ismét arcán, fején, fülén az érdemtelen squach-mérkőzés fájdalmát, mit tegyen, hogy ne kelljen olyan sűrűn gyerekké válnia, szívét, torkát szorító régmúlt képek fojtása alatt.

"Köszönöm, Rita, köszönöm!" Vett egy mély levegőt, két okból is boldogabbnak érezve magát.

Először is azért örült, hogy az előbbi erőszakminta-tükörre nem indulattal válaszolt, s főleg nem hátrált meg közömbösen.
Aztán örült azért, mert ezek szerint a kolléganő tanácsa eredményes volt, hisz csak megkérte lányát a majdani beszélgetésre, amikor elmondaná, miért is viselkedett a válás után hosszú éveken át anyjuk olyan érthetetlenül, számukra érzések, anyai érzések nélküli módon.
Csak megtervezték, mikor is legyen ez a beszélgetés, és az előbbiek szerint már jobbá vált Emma, egy újabb régi énjére találva. Régi énjére, akinek nem a saját sebei nyalogatása volt a fontos, nem magára gondolt elsőként, agya-szíve az egymás ellen acsarkodó testvérek, rossz útra tévedő anya óva intése felé hajtotta.

Fizetésének utolsó bankjegyét váltani készülve lépkedett az ismeretlen üzletsorok közt, osztott-szorzott, mit és hogyan vásároljon, hogy a kisebbnek mondott infláció ellenére egyre drágább élelmiszer-termékek közt kiválaszthassa a szombat-vasárnapi főzéséhez szükséges, kiegészítő alapot, teljesítve embertársi kötelessége helyett, boldogságot jelentő adományát is.*

- Kaphatnék fél kilót a lapockából? - fedezte fel örömmel a háromjegyűre akciózott tőkehúst, Emma. "A kompót, vagy tán épp almaszósz mellé sütök egy kis húst, amit először főzök. S majd a húslével öntöm le a gyerekektől kapott tasakos levesport." Futott át agyán a tán két napra is elegendő menü főfogása.
- Sajnálom, de nem. Nem vághatom fel ezeket - rakosgatta a nagyobb húsdarabot az eladónő.
- Ja, én is sajnálom - mosolygott Emma, az utcájukban nemrég nyílt maszek hentesnél előző héten két szelet tarja kérése után >>miért lenne baj? Ha egy szeletet kérne, azt is ugyanolyan szívesen adnám...<< kapott őszinte válaszra gondolva. - További sikeres és szép szombatot kívánok - igyekezett kordában tartani, grimaszra kész ajkát.
Az előre csomagolt húsárut gyűjtő hűtő, >>szavatossági határidejének közeledte miatt akciós termékeink<< sárga címkés pult tálcái közt felfedezett egy hatszázharminc forintos lapocka darabot.
"Köszönöm Uram! Köszönöm, hogy nem hagytál panaszkodni, hát még reklamálni, s köszönöm, hogy tulajdonképpen jót is tettél. Hisz ez a nő nem is tudna tán pont fél kilót lemérni. Ha ez is több mint fél kiló, de mégiscsak közelebb van az ötszázhoz, mintha nagynehezen ő mégis rácsapott volna egy dühből lenyisszantott kilós darabot a mérlegre, ami ki tudja, hogy van tárázva."* Került boldogan kosarába a mégiscsak lesz husi hétvégére darabja, indult Emma a pénztár felé. 
A desszertnek gondolt, otthoni száradó kiflikből túrós-vanília pudingos vendégváróhoz kosarába került mazsola, diópótló is a pénztárszalagra került.

- Köszönjük adományát, a rászorulók nevében - mosolyogtak Emmára a kijáratnál, a liszt átvételekor.
- Nagyon szívesen, további szép hétvégét kívánok! Viszlát! - Indult Emma az ismerős útvonal felé. "Á! Hisz Kőbánya-alsó vasútállomáson vagyok! Akkor ott lesz a 95-ös!"

Trappolt boldogan, testéről-lelkéről lehántva a hatodik iksz értelmetlen, fájdalmas békjóinak >>Elég! Nem bírom tovább!<< hányadát. Boldog mosollyal körülnézve, mélyet szippantva, kiköpött keserűsége helyére fogadta a nyugalom, a béke, a remény fészkét.

Jelenetsor-részlet vége

Mégse vagyok egyedül? (C.B.: Élj a mának! c. könyvének verse)

 

Mostanság egyre többször találkozunk egymásnak ellentmondó értelmi-érzelmi jelenséggel. Ilyen a "Nem lehet boldogságot venni..." alapú lét találkozása a semmi sincs ingyen örökharccal. Erre az ambivalenciára mutat rá a következő vers, ill. az abból született jelenet:

Mégse vagyok egyedül?

Kutya-macska nem kaparja ajtómat,
Mikor hazamegyek, s belépek a kecóba.
Nem kérdi senki, miért és hol voltam,
Nem lesi, hova pakolom szatyraimat.

Boldogságnak is mondhatnám a helyzetet,
Miért hiányzik akkor mégis valami, emberek?
Hiányzik a negyedszázados múlt varázsa,
A családnak, szeretteimnek gondoskodása.

Mikor reggel hiába kérdeztem: mit főzzek?
Mégis jól lakhattak, ha nem is volt pénzem.
Együtt egymásért éltünk fél életen át,
Uram, nagyon hiányzik a boldog család!

Nincs vagyonom, pár krajcáron kívül ma se,
Most mégis mondhatom: Köszönöm, Istenem!
Láthatom, ölelhetem kis unokáimat, ó, áldás!
Fészkünk szétrobbant, s mi jó, ma ők adják!

Kutya-macska nem kaparja ajtómat ma még,
S én tudom: nem vagyok egyedül e földtekén.
Vannak sorstársak, kikre figyelni kéne, emberek!
Őket nem találhatják meg mégis a gyerekek!

A vershez tartozó jelenetsor:

Emi már megszállottként vette meg hétvégi lottóját, bízva a legalább hónap végéig kisegítést jelentő nyereményben. 
- Csókolom, Emi néni! Hogy van? - Nyitotta ki a hárombetűsből szuperre nevezett közért ajtaját a biztonsági őr.
- Köszönöm, megvagyok. Van még abból az olcsó tojásból? - Vette át a kerekek nélkül is elegendőnek bizonyuló kosarat, Emi.
- Sajnálom, de már nem is lesz. Sok mindennek felment a héten az ára. 
- És még azt mondják, nincs infláció. Lehet, hogy nem is lesz elég az ezres?
- Hát, egy szerény vacsorához esetleg...
- Én hétvégére gondoltam. Tej, tojás, hogy tudjak sütni valamit, ha jönnek a gyerekek, kevéske húsféle vasárnapra, hogy ne rajtuk próbáljam ki a maradékokból készült újrahasznosított rakottamat.
- Ema néni drága, erre még a kétezer se lenne elég, azért nézzen csak körül. Láttam már párszor, hogy csak kitalálta, mit és hogyan vegyen, hogy jó legyen.
- Ezt ... ezt komolyan mondja? Maga, vagyis ön ezt észrevette?
- Én is figyelem azokat, akik szakítanak rám időt és ... - jött zavarba a biztonsági őr.
- Zénó! Kellene váltó! - Szakította meg a hármas pénztár Ritája, a robot élettől elszakadni akarók interjúját.

Ha nem is lakomára valóval, azért Zénó igazát igazolva, Emi csak megtalálta magának azokat a csökkentett árú élelmiszereket, alapokat, amikkel titkolhatta a magányos egyedülállók ügyeskedését. 
Próbálta összehangolni unokái kedvenceivel a meglévő alapokból kihozható desszertet, miután beáztatta a más még malacoknak se adná kenyérszeleteket. A fűszerek, maradék két tojás és az akciós lecsókolbász reszelékéből kifaxcsart áztatott kenyér massza darabokat fóliába tekerte, amiket főzés előtt, biztonság kedvéért még három uzsonnás zacskóba is becsomagolt.
Épp a forrásban lévő vízbe rakta áldozatait, mikor csörgött a mobil.

- Szép estét kívánok... - kezdte mondókáját, a valahonnan ismerős, be nem azonosított telefonszámot látva.
- Emi, na végre! - visszhangozta rideg szobája a rég még neve láttán is Vitus táncra késztető férfi hangját a szoba. - A másik számodon nem értelek el, gondoltam ...
- Tudod, Zé, fél éve nincs saját telefonom - égette Emit is a közömbösség. - S ha nem tévedek, immáron egy éve ígérte meg nekem valaki, hogy rendezi azt az adósságot, amit ha nem is ő miatta kérnek rajtam számon, de mégis köze van a lassan harmadik újélet kezdésemhez, amióta ismerem. Még akkor is, ha ebből az egyik épp az életemet köszönhetem ennek az új életnek. Vajon meg kellene bánnom, mint ahogy ő is már bizonyára bánja, hogy valaha is ismert, felvett, nem egyszer alkalmazott, adta, fogadta a segítséget, egykor már barátként? - Fújta egtyszuszra Emma a volt főnöke hallgatása óta gyülemlett, szívét kérgesítő fájdalmat. - Halló! Ott vagy még?
- Hol lennék, Emmi. Azért mert én még most sem szakítalak félbe, attól még... Emi, ott vagy?
- Hol lennék? - Ült le ágyára az asszony, feledte az összes addigi ezt csinálom, az nem érdekel mérgét, míg eszébe nem jutottak gyerekei. - Felhívtad Sanyát?
- Miért hívtam volna? Mi közöm van hozzá? 
- Szeretné veled egyeztetni, mit hogy tehetnél, vagyis tehetnétek ahhoz, hogy ne kelljen tovább fizetnem. 
- Ez csakis ránk tartozik. Hány évig is voltál a segítségük nélkül?
- Mert nem tudtak segíteni. De amikor nagyon-nagyon szükségem volt rájuk, ki tudott, jött. Nem tagadta le magát soha egyetlen gyerekem se. Nem hagyta válaszolatlanul megkeresésemet. S mint kiderült, figyeltek végig.
- Ahogy én is - suttogta Zé. - Mármint, ahogy mondtam: nem hagylak szarban. Csak nem nyüzsgök, Ema. Attól még a barátod vagyok.
- Ezt ne! - Ébredt fel a nagylány. - Ezt, tudod ... - akadoztak a szavak, gyülekeztek Emi szemében a fájdalom gyöngyei. - Ezt a szót, a szó mögött rejlő nagyon-nagyon mély tartalmat soha többé nem akarom hallani, tudni! - Tagolta a nem keresett, csupán nehezen előbányászott szavakat.

-o-o-o-


Noha sokan lázadnak a gyermekeket lustaságra, zombivá alakulásra is alkalmas netvilágnak, Emi nem látott nagyobb különbséget a Zuckeber közösségi oldala és a két fő kereskedelmi csatorna bugyuta, népbutító sorozata közt. 
- Szia, anya! - Sikeredett ismét azonnal kihangosítani a mobilt.
- Szia, Sanyám. Hogy vagytok? - Indult ki Emi a folyosóra, hátha házuk előtt áll a kocsi.
- Megvagyunk, és hamarosan ott leszünk, nálad. Vegyek valamit? Itt vagyunk a...
- Kösz, drágám, nem kell semmi - mosolygott Emi, az üres tojásos dobozt a szemetes felé rúgva.
- Akkor csak azt viszem, amit Eli összecsomagolt neked. Erikától hallotta, hogy keresed a mosókapszulát, meg egy kis tészta, gyümölcs.... De mindjárt látod, ott leszek.
- Te most vezetsz, szép fiam?
- Headszettel beszélek, nyugi. A francba.
- Na, jó. most fejezzük inkább be.
- Semmi, csak ez az utca két hete még nem volt egyirányú. Na, mindegy. Max. Tíz perc múlva ott vagyunk.
- Vagyunk? Hányan jöttök?
- Hoztam az unokáidat. Erikával meg majd lebeszéled, mikor taliztok. De most tényleg le kell tennem, nem csak én tojok a KRESZ-re.

-o-o-o-

Fél óra múlva Emma boldogan nézte, ahogy a kicsi Rita és Kázmér elpusztították tányérjuk rántott húsos knédlijét, öblítve a frissen préselt sárgarépa-alma lével.

Sanyával megosztotta a másnapra készített, akkor lefőzött négy adag víz, két adag kávéját, fiának egy kis tejszínhabbal díszítve, magáét tejjel ízesítve. Hogy a gyerekek se maradjanak ki a jóból, a préselt almával kikeverte a maradék tejszínhabot, porcukros fahéjjal szórta meg a poharakba nejlon zacskó sarkából kinyomott finomságot.

- Köszönjük, Emi mami a kaját! Finom volt - visszhangozta albérlete társas házának folyosója, majd udvara a gyerekek őszinte búcsúját.
Emit nem érdekelte a pár nap alatt mínusz felé zuhanó hideg a kapu előtt, boldogan integetett a gyerekeknek. Nagy fiának, ki végre megértette: ha már apa is, messzemenően jobb és bölcsebb, mint amit ő kaphatott, attól még Emi fia marad mindvégig.

Emi azon az estén is tudta, hogy se a mindig is vágyott kutya, se szerethető, de kevésbé szeretetet viszonzó macska nem várja, mégse érezte magát magányosnak. 
Ellenkezőleg! Az addig lelkiismeretét is furdaló írói válságának búcsút intve, bekapcsolta laptopját, elindította a háromórás komolyzenei hanganyagát, s indult a másik dimenziós világába, ahol aznapi élményét átélte Zoltán Évával. 
El is felejtette a lottósorsolást, a számok ellenőrzése nélkül csukta le kikapcsolt laptopját, állította át tévéjét másfél órás üzemidőre, lehalkítva.
Bízva az égiek bocsánatában, elektronikafüggőségének, a nem épp szabályos kapcsolatfelvétel elnézésében, átöltözés közben háláját a falakkal is megosztotta:
- Köszönöm Uram a segítséget, kérlek, hagyjál még e fényben. Ha nem is szórhatom a semmit felesleges ruhákra, kajára, köszönöm, hogy kis családomat ma vendégül láthattam, ők rám gondoltak. Kérlek, vigyázz továbbra is Erikára s ott is unokámra, az egész családra, s ki mégis ellenem van, átkát, rossz szándékát ne bánja. - Ruháit a megszokott ide szórom, oda rakom helyett szépen egymásra illesztette a szék karfáján, gázkonvektorát a még égő legalacsonyabb fokra állította, paplanjára plédjét szétbontotta, s gyorsan az ágyba bújt.
"Bocsáss meg, hogy nem mormolom el az esti imát, nem fújom kívülről a Bibliát, de kérlek, nézz a szívembe, lásd mindennapjaimat" Takarta le fejét a paplannal, Emma. "Ha nem is játszom meg magam házad látogatásával, a Facén osztogatott angyali üzenetek után hozzászóló ámenekkel, azért egyre többször érzem a hit értelmét. S megköszönöm, ha a végre érzett kis örömöt nem kell bánnom, engedhetem boldogsággá hízni, s nem kell félnem a Veled való találkozástól, hisz addig még nagyon-nagyon sok lehetőséget kapok Tőled a jóra, a jó adására. Ámen." 
Pislogott Emma a végén mégiscsak kimondott varázsszóra. Bízott benne, hogy a tévé nem törölte pozitívumát előző perceinek, levette fejéről a paplant.
- Édes Istenem, mi ez, ha nem jel? - Hunyorított a tévére, szemüvegét keresve. Örömmel figyelte tovább a templomi jelenetet....

Jelenetsor vége

A figyelmet, s tetszés esetén blogom megosztását köszönve, további sikeres és szép napo(ka)t kívánok kedves Olvasó(i)mnak! :-)

Munka- és albi keresés közben, a következő könyvhöz

Pillanatnyi, vagy örök?

(C.B.: Élj a mának! c.könyv verse
T. Gné Tnek ajánlva)

Még csak egy fuvallat a tarkómon,
Mosolya, hangja édesen simogató.
Van, ki már készíti erre az ágyat,
Pedig csak köszönök a jóságnak.

Jó tudni, ha még kellhetek valakinek,
Tettem figyelme újra éleszti szívemet.
Kezdődő köves kérgét már hántom is,
Uram, kérlek, tarthassam, éltessen a hit!

Ne ostorozz most már, ha netán tévedek,
Köszönöm, ha továbbra is rám figyelsz!
Engeded másnak is e manapság luxust,
S nem bántod őt, őket se, ha összetartunk.

Köszönöm, ha engeded embertársaimat élni,
Hogy nemcsak a pénz az érték, ezt észreveszik.
Köszönöm, ha ez a pillanat hatványozódhat,
E boldogságot örökké adhatom, mit kaptam!
2017.11.19.

Pályázat végére, egy csodálatos FB-os videóhír után

Már vagy egy órája keresem a FB-on azt a videót, amely bemutat egy kerékpár-javító vállalkozót. Mássággal élő gyermekeknek adományozza a javított bicajokat, s a kisfiú boldogságát látva, csak ennyit mond: nem nagy ügy. Mosolya, szeme igazolja: ha tudja is, hogy igenis nagy dolog amit tesz, számára ez igenis boldogság, főleg, ha látja a gyermek öorömét is! Köszönöm a fiatalembernek a pályázatom zárásának egyik jelenetsorához adott ihletet - az alábbi sorokkal:

 

"Nem nagy ügy..."

Ismeritek őt? Ő a kisember – nagybetűkkel!
Kicsi vállalkozása, egyre több adóval, érzéssel!
Gyermekvágyak teljesítése, másságot elfogadva,
Rózsaszín ködfátyol munkájában – adni tudása!

Beteg gyermekeknek adományozott kerékpár,
Minden gyermeknek maga a csoda, kész áldás!
„Nem nagy ügy” – mosolyog az adományozó,
Tudva, nem tudatosítva: a gyerekek boldogok!

Érts-érezd Te is, kishittel élő, kispénzű emberke:
Bármi jót teszel, vagyonod csak nő, többszörösen!
Nem számolhatod ugyan esténként rejtve más elől,
Csak te érzed, vagy tán más is, s ez már öröknyerő!

Add meg Istenem számára az örökhűség lehetőségét,
Tehesse minél tovább, mit szíve diktál, fő a segítség!
S tán nem nagy kérés se tőlem, se vele érzőktől se:
Gondja-baja – míg nagybetűs ember – ne legyen!
(2017. 11. 12.)

Kinek esetleg elfogadható, tán tetszettek a fenti sorok, s tudja, melyik videóról beszélek, megosztása megjegyzésében kérem, jelezze.  Ha nem is sejti, miről beszélek, de tetszik, mit olvasott, megosztását a Facebook-on (legalább) szintén köszönöm! :-)

Pályázatban "A kései nagy ő kérdése után újra Puskás Peti előtt" jelenetsor alapverse

Ma kaptam egy kedves FB-Ismerősömtől egy szupi hírt: nagyon örül, s ez engem is jókedvre derített. Aztán kaptam kis-nagylányomtól egy-két Nonoka-képet, ami - szerintem elfogultság nélkül mondhatom - törölte a következő kávé lefőzését. S három a magyar igazságként, válaszolt egy nem csak virtuális Ismerősöm, hogy szaktudásával segíteni fogja következő könyvemet, beszélgethetünk majd az Élj a mának! c. könyv szakmai kérdéseiről.

Ez kisegített a pár napja kínzó "írói válságból", ami miatt nem tudom elküldeni az X-Faktor egyik mentorának hozzájárulás-kérésre az Álarc nélkül c. könyvem záró fejezetének egyik, őt is érintő valóság-fikció turmixát.

Úgyhogy most nekiláttam, s az első jóhír hallatán magam előtt látott love story csipetet, a hozzátartozó szoció jelenetsorát alapozó verset osztom meg kedves Olvasóimmal:

 

Lehet végállomása céljainknak?
(Ny.Dné-nek ajánlva)

Bakancslistád elejét még rózsaszínnel írtad,
Mikor kislányként délceg hercegedet vártad.
Kék, vagy barna szempár - ízlés dolga lehet,
De hogy miként élsz, egyedül te döntöd el!

Sikerek - kudarcok után rózsaszínt kék követi,
Kemény reménység, szerető szavakkal, telis teli!
S mikor már látható a célod kristály tisztán,
Készítsd a zöldet, akadályok leküzdése során.

Tiszta kék ég a sötét felhők mögött - pipa.
Lágy reménység, kicsi életünk optimizmusa. 
S hogy nagybetűs lehessen majd az az élet,
Következő, teljesíthető célod' pirossal írd fel!

Ragyogjon, égessen az a bakancslista!
Legyen rajta mindig tiszta az a pipa!
Ne kelljen soha szégyellned a tegnapot,
S ha tudod, add tovább a boldogságtitkot! 
2017.11.11.

 

Köszönöm a figyelmet, s ha tetszett, elfogadhatónak tartja kedves Olvasóm, a megosztást. (Én a http-kijelöléssel, másolással, Facebookon beillesztéssel szoktam jelezni az új bejegyzéseimet.) :-)

(Remélem, a következő jelentkezésemkor már tudom, hogy lehet képet, audio-fájlt beszúrni - készülnek az Élj a mának! és az Álarc nélkül c. könyvek egy-egy jelenetsorának hangoskönyv változatai)

C.B.: Élj a mának! c. könyvből

Mint már jeleztem, először próbálkozom egyszerre két könyv írásával. Először lehetetlennek tűnt az egyik dimenziós világból áttérni a másikba, hogy ugyanott folytassam a love story valóság-fikció turmixszálainak fonását, bogozását, ahol épp abbahagytam. Viszont most, hogy a pályázatomból nem közölhetek még csak részleteket se, viszont a csak jelenetsort alapozó versekkel - természetesen - nem tarthatom olvasóim figyelmét, mégis rászántam magam. Így született ez a mai próbálkozásom is:

Az élethelyzet, a megélt szituáció és annak történethez illő fikcióját alapozó vers:

"Ecc, pecc, kimehetsz...."
(S.I.-nek ajánlva)

"Tegnap is ragyogott a kék égbolt,
Ki rád nézett, már nyugodt volt.
Ha kergették is addig a kétségek,
Feledtetted, külső-belső erőddel.

Ma miért kell ismerni is téged,
Hogy hozzád szólhassak végre?
Engedd be a ragyogó nap sugarát,
Szívedbe, ne csak szobád ablakán!"

A vershez tartozó jelenetsor-tervezet (A csillaggal jelzett információs hátteret szerző a könyvben jelöli, forrással):

"Emi már maga se tudta, kinek-minek higgyen - hátralévő kis életében, míg rá nem talált arra a szerepkörre, mellyel, ha nem is szó szerint várták el tőle az oktatás-nevelésről tanultakat, tapasztaltakat, ízig-vérig alapból adottakat, mégis közelebb került a gyerekekhez, mint bármely konyha mosogatása, vagy épp kapualjak, lépcsőházak, irodák takarítása közben.

Viszont az alatt az identitásőrlő évek alatt, míg bizonyította magának, a munkaközvetítők révén állam bácsinak, hogy ő ugyan még mindig az anno szocos időszak "aki dolgozni akar, talál munkát" elvét, gyakorlatát jobban élvezi a "míg segély, utca, aluljáró van* átadom a gályát a gürizni vágyóknak" süllyedésnél.... Szóval ez alatt az időszak alatt megtanulta az önsanyargató sebnyalogatás helyett minden rosszban megtalálni a jót. Régebben nyelvvizsgára érett óráinak anyagát, témakörök jegyzeteit, könyveit, szókártyáit ha már nem is találta, apránként jöttek vissza a tanultak emlékei.

Egykor elszalasztott nyelvvizsgájának pótlását már nem csupán az új diplomaszerzéshez szükséges felsőfokúra jelentkezés* motiválta, hanem a hatodik iksz felé inkább feledni nem akaró való énjéhez közelebb álló, a nemcsak mának élet, viszont a napban nagybedtűs életet élni akaró, tedd, amihez értesz, amiért éltél, amiért élni akasz munkák zöméhez is elvárták már az idegen nyelv tudásának bizonyítását.

- Olvastad a levelemet, főnök? - Kérdezte a beérkező felettes kulcsának átadásakor a recepción, Emi.
- Igen,  csak nem értettem - mosolygott a fiatalember. - Semmi szükséged külön bizonyítanod, mit miért csinálsz. A munkádat jól végzed, s szeretném, ha ez így is maradna. Csak...
- Csak? A nyelvvizsga hiánya? Tudom, hogy egyre több angol-magyar cserediák-program projekt...
- Nem, nem, nem, Emikém! Szó sincs erről. Ha el is indítjuk a bécsi, vagy londoni bulit, nem te leszel a fő kontakt. Melinda ...
- Jó, csak azt hittem, letelt a türelmi idő. 
- Emikém, a hírünk ugyan jó, a jók közt vagyunk, de nem felsőfokú intézményként*, nem kötelező a hozzánk jutáshoz, de még a szakbizonyítvány átvételéhez se az idegen nyelvvizsga. 
- Akkor?
- Semmi, Emikém, semmi. Nem is lényeges. Végül is, előbb-utóbb te is rá fogsz jönni, magad is ráérzel, ahogy már bizonyítottad.
- Kaphatok egy kis ... - bizonytalanodott el, Emi, szinte örült is a megcsörrenő telefonnak.
- Vedd csak fel, szép napot, Emikém! S mondom, semmi gond, nyugodt lehetsz - indult a szakképzésvezető a titkárság felé.
- Szervusz, Melindám - egyensúlyozta válla a feje közt a mobilt, Emi. - Most megy feléd a főnök. ... Értem.

Aznap feleslegesnek tartotta a mindig élő szakma, a vendéglátás sütés-főzés, felszolgálás fortélyainak elméletét-gyakorlatát mélyvízben okító multi vállalkozás recepciósa a böngészést. Lukasperceit nem a külfönféle munkaajánló hírleveleinek megnyitásával, címek, telefonszámok jegyzetelésével töltötte. Inkább az oktatásszervező csoport vezetőjének készített egy tervezetet, anno saját vállalkozásának emlékeit és a recepció pult kamatoztatva.

Épp a körülmények, hiányos céginfók miatt sejthető álom-álom édes álom kálmáni értés-érzéssel zárta a tapasztalatai szerint célirányosnak tartott javaslatát, amikor kopogtatott a recepció asztalán, Melinda.
- Nagyon elmélyülten dolgozol valamin - mosolygott a titkárságvezető. - Csak nem egy újabb jelentéssegítés?
-  Nem, ez most nem, Melikém. És remélem, nem akasztotta össze Rezső Bandival a bajszot a múltkori tisztázat miatt. Az, hogy egy-két helyesírási, stilisztikai hibát javítottam, attól még a kolléga jelentése...
- Jó, jó, nyugi. Csak közben a monitort is figyeled, igaz? Cigi, stika sörözés nincs már sehol?*
- A személyiségi jogokat sértő mosdók kamerázásának kihagyását figyelembe véve...
- Sziasztok, lányok! Zavarhatok? - Izzott a feszültség a pulthoz érkező mesterséfből.
- Csak nem egy újabb esküvő, vagy osztálytalálkozó levezénylése?
- Nem, sajnos - grimaszolt, a tüdőrombolótól dudorodó zsebét tapogató Péter. - Szeretném az öcsém haverját kihúzni a kátyúból.
- Csak nem akadt el ebben a cefet közlekedési...
- Szerintem a kolléga nem szó szerint gondolta - mosolygott, Melinda. - És? Miben segíthetünk? - Fordult a kolléga felé.
- A jövő heti beosztást, étrend-tervet adnám le, egy-két oktatásszervezési javaslattal...
- Akkor én... - hajtotta le laptoját, Emi.
- Máris folytathatjátok, csak ezeket adom le. Ja, és itt a konyha belépőkártyája - kerültek a pultra a szorgos munkaerő -eszközei. "Ennyivel is kevesebb cécó lesz, ha végre bevezetik a chipes rendszert*. De te azt már nem éled meg, attól tartok." Gondolta a srác.
- Nem kezdtünk mi el semmit. Csak kijöttem Emihez, hogy megkérdezzem, hogy van.
- Hát igen, mostanában elég unalmas lehet Emi néninek itt a portán... Jaj, bocs. A recepción.
- Már kezdem magamban rendezni az identitási kérdést, a néni jobban fáj, mint a flancos meghatározás kerülése. Még ha jobban is érzem magam recepciósként, mint portásként. 
- Ja - került elő a feláldozásra szánt szál, Péter zsebéből. - Emlékszem, amikor kikérte magának a portás nénit az egyik gyerektől, év elején. Az Emi néni eszükbe se jut, annyira fenn hordja az orrát egyik-másik végzős. Viszont a recepciós nénire már lusták. Na, megyek, hátha mégis kinyithat az a tökfej!
- Kicsoda?
- Bezárták a konyháját, mert a hambi mellett hűtötte a patkányokat*.
- Hát... - hebegett-habogott Emi, tartotta vissza öklendezését, Melinda.
- A keleti konyhában nem ritka a nálunk még ismeretlen húseredet. Biztos emlékeztek arra az évre, amikor felhívták az ölebet sétáltatók figyelmét, ne hagyják csak úgy kikötve kis kedvencüket a közért, vagy épp szépségszalon bejáratánál.
- Ez... - nyitotta vissza a laptopját, Emi. - Ez a bizonyos ... ha jól sejtem, étkezési kultúrakérdés is témája a...
- Igen, és nem ez a neve, viszont most már tényleg mennem kell, bocsika, hölgyeim - állt már az ajtóban, Péter. - További szép napot!
- Köszönjük! Lehet, hogy még ki is süt a nap, valóban az lesz, viszlát, Péter!
- Szevasz! - Fordult vissza, Melinda, nem foglalkozva, hallotta-e a forgóajtóból kilépő kolléga búcsúját. - Jól sejtem, hogy mégse magadnak dolgoztál olyan elmélyülten?
- Egy oktatásszervezési tervezetet készítettem, a kijelölt célok szerinti végrehajtás előnyét, hátrányát is elemezve.
- Hm. Emi, te... - sóhajtott, Melinda. - Kérdezhetek...
- Tessék, nyugodtan. Hogy miért ezt csinálom? 
- Nem, teljesen mást - igazította meg Melinda a nagynéni korabeli nő ruhájának gallérját. - Tudod, a szomszédom felfrissítette ruhatárát, és egy csomó ruhát pakolt össze adományra*. Nem sértenélek meg, ha...
- Édes istenem, Melinda! - Pislogott, Emi. - Kezdek félni tőled. 
- Félni? Miért?
- Épp azon gondolkodtam, hogy megint dugába dőlt a legalább egy váltás normális öltözet vásárlása. Most már a tavaly sértetten átvett XL-esek is kezdenek kicsik lenni, a kopott kinézetről nem is beszélve. Már gyűlölök a tükörbe nézni reggelente. És nem is csak a magam elfogadásának hiánya miatt. A szekrényi ruháim közt már csak két-három váltás lehetősége rohadtul idegesít. Főleg, ha meggondolom, hogy egyik-másik munkaruha volt még négy-öt réteggel bélelve - nyitotta meg Emi a szégyentitok szelencét.
- Tudod, ez most - csóválta mosolyogva fejét, Melinda. - Akkor, hozhatom, ha jól értettem.
- Persze, köszönöm - vett egy mély levegőt, egyre pirosabb arccal. - És ha tudok, segítek én is...
- Köszönöm, de előbb szeretnék én segíteni. Hogy élhess is, Emi, merj élni, mutasd meg, ki is vagy valójában. Hogy ne akard elásni magad, semmilyen formában. Se külsőre, se belsőre. Ha érthető, amiről beszélek.
- Azt hiszem, nagyon is értem, Melindám. És ha igaz, hogy a net mindent őriz*, amit egyszer már feltettél, akkor a nevemen létrehozott kis oktató-szolgáltató bétét megtalálod, ha érdekel, hogy is néztem ki valamikor. Amikor még a gyerekek is megjegyezték.... de mindegy - sikeredett átállítani a kameraállást az egyik monitoron.
- Nem, nem mindegy semmi se, Emikém. Viszont most inkább a monitorra kéne visszatérni - zummolta a konyhai monitort, Melinda. - Nem most adta le Péter a kártyát?
- De - nyitotta ki a lepecsételt kis dobozt, Emi. - És itt van. Akkor... - nézte ő is a konyhában mászkáló kapucnist, emelték fülükhöz a mobilt, tán csodálkoztak is a biztonsági őr foglalt jelzésén.

-o-o-o-

Újabb részlet az új könyvből

C.B.: Élj a mának! műfaja továbbra is love storyba csomagolt szoció, terjedelme alapján még kérdéses, hogy kisregény, vagy - oktatás, egészségügy, közbiztonság, szórakozás, turizmus stb. témákat felölelő - több fejezettel kiegészített, esetleg már több kötetes regény.

Mindenesetre szintén egy adott időszakra jellemző értés-érzésvilág tükre, melynek a mai síkjára az alábbiak (is) kerülnek:

"Hogy is van azzal a szántással? Hát jól elszoktam tőle egy hét alatt! De sebaj, majd újra belejövünk, igaz, gyerekek! Hajrá, edzésre fel! Korai kelések, tanulás, lehetőleg játékosan, de tartalommal teli napokkal, aztán jöhet a következő, a téli szünet! Addig is, két szünet közt legyünk minden nap résen, vegyük észre azokat az apróságokat, melyek felett a nagyok elmehetnek, mert nekik nem számít (már), vagy épp mert épp túl sok a dolguk, nem érnek rá apróságokkal foglalkozni. Segítsünk nekik minél többször, hisz sok kicsi sokra megy! Tehát: éljünk (ne csak) a mának, de minden nap úgy, mintha csak azon a napon érnénk rá ÉLNI!"

A fejezetet nyitó vers:

Pillanatnyi - életre szóló érzések

Mit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra,
Ne légy lusta - előző évszázadunk tanította.
Manapság is hasonló lehet a napi életcél,
Csakhogy az életgyertyánk mindkét vége ég!

Mikor volt érvényes a háromszor nyolcas:
Munka, szórakozás, pihenés nyolc órája?
Eleink tudják tán, csak már szenilisek,
Csak látták a mintát, ma feledniük kell?!

Használd ki hát a pillanatot - ÉLJ, ember!
Élj nagybetűkkel, nagybetűs emberke!
Tudd: nem minden a gigaterv rekordja,
Sok kicsi is adhatja a boldog napokat!

S ha már véreddé vált, hogy is élj,
Kihasználva a MA minden percét,
Nem kell félned a holnapot depisen,
Élhetsz szeretve, őszinte szeretettel!
2017. 11. 06.

Egy újabb könyvhöz

Valamikor nem hittem egy nekem sokat jelentő volt kollégámnak, hogy lehet egyszerre két könyvet is írni. Most, mikor az egyik könyvemnek (Álarc nélkül) csak a verseit közölhetem, egy olyan történet sorait kezdem kibontani (Élj a mának), melynek hamarosan a zanzáját is megosztom kedves Olvasóimmal.

Ma az egyik jelenetsort alapozó verset másoltam ide, bízva a figyelmükben, a kedves (nagyon zárójeles volt) kolléganő további sikereiben.

Egymást felülíró boldogságok
(C.B.: Élj a mának! kézirat verse,
K.K.H-nak ajánlva)

„Enyém, tied, mennyi lármát szüle…”
Kölcsönzünk Csokonaitól manapság,
Hiányolva a közös érdek érzetet.

Szirupként ódzkodunk a szeretettől,
Nyomkodva a kütyüt, várjuk mégis.
Várjuk a visszajelzést adó életerőt!

S mikor ráébredünk, mi is e ragozás?
Már késő lehet, mégis kész ajándék!
Hisz adni, adni, adni jó, boldogság!

Hát mikor viszonzásra nem gondolva,
S mégis kaphatjuk az áldást, s a jót,
Köszönve boldogságunkat az Úrnak!
(2017.11.03.)