Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

C.B.: Újra újélet c. regénytervezet egyik fejezetének alapverse

Szeretetkérdések

(C.B.: Újra újélet c. regény verse,

K.Leventének és Szüleinek ajánlva)

 

Képek, arcok, események, néz a fényképtömeg.

Válogatom a csodás vagy feledni való emlékeket.

Nekem a képek jelentik a jelent, a múltat, a jövőt,

Adják a szeretetet, kérdéseivel csodásan melengetőt.

Ki és miért mosolyog, játszik nevetve, épp e fotón?

Nem kell e bűbáj, érzem, te nagyon nem akarod!

Nem kell a soknak vélt szeretet, gyengéd ölelés,

Pedig korunk álarca nem éget, noha beleszülettél.

Fogadj el tőlem, Levente mégis egy szót, egy érzést:

Engedd meg nekem, hogy szeresselek, kis diák!

Szerethessem Leventét és társát, Peti Békát!

Ha őt félted tőlem, azt is megértem, neked hagyom,

Egymást szeretve ismerjetek meg nagyon sok titkot!

S mikor anya és apa is megismerné a titokvárat,

Élvezettel úszhass már a szeretetboldogságban!

2017. 03. 28.

 

C.B.: Újra újélet c. könyvhöz (95-ös buszon utazó apukának ajánlva)

„Mi jár a fejemben? Tegnap este, a történet után szerettem volna tudatni Mindenkivel jóérzésemet, csak a napi ez meg az kicsit megtréfált. Valahogy másképp alakult az este, mint terveztem, s most is azon gondolkodtam, hátha azért, mert mégse kellene untatni ezzel az emberiségért anyagiakról lemondó tulajdonos közösségi oldalának olvasóit.

Aztán, most nézegetve a megosztásokat, azok alatti lájkolásokat, vagyis tetszési indexet, hát még az érdeklődések számát, megmakacsoltam magam. Kávéscsészém utolsó koffeinkortyát lehörpintve ugyanolyan álmosan, viszont a tegnap estére visszaemlékezve, ugyanolyan örömérzettel úgy döntöttem: megírom a reggel és este kontrasztjából kihozható pozitívumot.

Ezzel köszönöm meg annak az apukának életszemléletét, elhangzottak, felszerelés szerint hokis fia nevelését, kivel a 95-ös buszon 18-19 között utaztam.

Tehát a kontrasztból levonható pozitívum – számomra:

>>Karola már megszokta a kis túlzással hajnali érkezők játékát, portaszolgálatának féléves ideje alatt már átértékelte a gyermeki indulatok és játékok közti különbséget. Ezen a napon is megértette: péntek van, fél lábbal már otthon vannak, és tán pont ezért is érzékeltetik környezetükkel, főleg a felnőttekkel, hogy ezen a napon fittyet hánynának a szabályozóknak. Eleve feleslegesnek tartották már reggel a felkelést, minek kellett bejönni az iskolába, nincs kedvük se figyelni, hát még jónak lenni. Minek az?

Ezért se érdekelte először a számára érdektelen, értelmetlennek, károsnak tartó égitestek közti háborúskodó filmek* szerepjátéka.

De mikor az újabb beérkező tanulót is bevonva beszélték meg a következő játék jelenetsorát, s már minden mondatban szinte harsogták a megölöd, neked meg kell halni, nem élhetsz rendezői utasítást, Karola adrenalinja kezdett felszökni.

-        Fiúk, fiúk! Mintha megbeszéltünk volna valamit – lépett ki a portafülkéből a negyedszázados oktató-nevelő háttérrel munkáját boldogan vállaló portás.

-        Mit is? – Fagyott Zalán arcára a mosoly.

-        Hogy itt nincs semmiféle erőszak, agresszió, halálos bármi – kereste a szavakat, Karola.

-        De hisz ez játék, portás néni.

-        Karola néninek jobban örülnék, ahogy megköszönöm a mással foglalkozásotokat. Leállítottátok az év elején bevezetett reggeli meseolvasásomat, nem érdekelt benneteket…

-        Engem érdekelt, nem én állítottam le.

-        Nem azt mondtam, Ricsike, hogy te voltál ellene, és örültem is, hogy figyeltél. De hallottatok bármilyen durvaságot azokban a mesékben?

-        Nem. Lehet, hogy ezért volt unalmas Gézának.

-        Géza? Akivel a napokban ugyanígy kardoztál, és kértelek benneteket, hogy hagyjátok abba?

-        Igen. Portás…

-        Karola néni – javította ki iskolatársát, Ricsike.

-        Sziasztok! – Vágódott be a három testőr mellé csapódó, Dartanan-jelölt.

-        Szóval, próbáljatok valami mást kitalálni, de itt, előttem semmiféle erőszakot istenítő filmet ne utánozzatok. Rendicsek?

-        Rendben – került elő az újonnan érkező tabletje. – Figyeljetek… - ülték körbe a gyermeket, társai.

Nem volt több hangos halálos, iszonyatos kiszólás, gyűlölet, harag, értelmetlen erőszak üdvözítése.

xxxxxx

Élvezte Karola az egyre később sötétedik, végre világosban mehetek haza Sándor-József-Benedek zsákban hoz majd meleget napok üzenetét, de Murphy most se unatkozott.

Se kutya, se macska nem kaparja otthon az ajtót, várva a nagybetűs életet élni vágyásról már lemondó nőt, viszont minden egyes segítség öröme erősíti testét-lelkét állapotban gondolkodás nélkül vállalta el a pár perces bent maradást. >>Legalább tisztességesen, nyugodtan ellenőrzöm a termeket, villanyok lekapcsolását, ablakok bezárását.<<

Mire a Puskás Ferenc Stadionhoz ért, a pár perce élvezetet adó napfényes késő délután esti szürkületbe csapott. A munkanélküli években alkalmi vendéglátós, időnként építőipari kemény fizikait váltó portási, javarészt hátsó fertályt növelő szolgálata alatt felszedett tizenöt-húsz kiló feleslegével lihegve kocogott a bent álló 95-öshöz.

-        Szép estét! – Vette elő bérletét, Karola.

-        Nem kellett volna futni. Még négy perc van az indulásig.

-        No, igen. Srác és villamos, busz, vagyis bkv-járat után ne fuss aranyigazsága – mosolygott a levegővel nehezen gazdálkodó nő.

-        Ennyi – viszonozta enyhe bazsallyal a semmibe se kerülő, mégis fukarkodnak vele alapot nem sajnáló vezető.

Útvonalának fele táján, Karola kapkodott a csipogó telefonja után. Már el is felejtette, hogy beállította az ébresztőt a hírekhez. Elindította a napi eseményeket összefoglaló hírszerkesztő mondandójának felvételét.

Az államfő intézkedéseit immáron nem csupán afféle kötelező jellegű ellenzéki kritikával jellemezhető híradást hallgatva, rádióját zsebébe csúsztatta, egy máskorra, most fáradt vagyok az újra és újra, addig láttok, véleményeztek, ígérgettek, míg hatalomra nem kerültök lényeg esetleges dokumentálásához, valamilyen valóság-fikcióba építéséhez.

-        Oda üljél le, fiam! – Vezette a következő megállónál felszálló apa, láthatóan fáradt gyermekét a hatalmas edző táska tolásával, a Karola melletti üléspároshoz.

Hogy miként is kezdődött rendreutasítás, nem figyelte Karola, viszont érzékeny vénség kórsága nélkül is pislogta szemében gyülekező gyöngyök homályát a hallottak, látottak alatt:

-        Kis híja volt, fiam, hogy oda ne menjek ahhoz a papához. Nem akartam előttetek vitatkozni vele.

-        Miért, mit mondott?

-        Mondjuk úgy, hogy kemény meccsre bíztatta a fiát. Nekem nagyon nem tetszik az ilyen.

-        Hát én is odavágok, ha …

-        Nem, fiam, kérlek! – Csóválta fejét a papa. – Mi nem erre tanítunk. Nem ezt mutatjuk neked.

-        De akkor is azt csinálom! Nem lehet ezekkel másképp, apa.

-        De, fiam. Az erőszak nem megoldás – igazította a hatalmas edzőtáskát mellettük, hogy a leszállni készülő utas elférjen. – Tudom, mást hallasz a hokiról, de ennek nem így kell lennie. Sport ez. Korcsolya, hoki, jeges sport, nem verekedős. Nem vehetsz elégtételt semmilyen sérelmedért játék közben.

-        Pedig …

-        Nincs pedig, fiam. Most le kell szállnunk, lent…

-        Köszönöm – hadakozott már Karola könnyeivel.

-        Mit? – Lepődött meg az apuka.

-        Amit, ahogy mond, tesz. Kérem, nevelje továbbra is így gyermekét, és ne haragudjon, ha valahol ezt a jelenetet látni fogja, név nélkül.

-        Jele… mit, hol? Nem értem.

-        Bocs, későn szóltam, további szép estét! – Engedte leszállni a jövőre még gondoló, a békét még jövőben tudni akaró apát és konfliktust csak ököllel, hoki bottal, erőszakkal megoldható jelent látó fiát.

Alig várta, hogy hazaérjen, laptopját bekapcsolhassa, és kiírja magából a reggeli kezdés és esti zárás kontrasztjának tűnő visszaigazolást, a gyorsírásban egyetlen vonással jelölhető, korunkban mégsem ilyen egyszerűnek láttatott életfilozófia, -szemlélet értelmét: békés egymás mellett élés.

Tervezet

Köszönöm a figyelmével megtisztelő Olvasóm érdeklődését, s azt a kis türelmét még, mely idő alatt a következő részlethez hozzájárulását kérem egy tvstáb, ill. annak vezetőjétől, producerétől.

Amennyiben megkapom, tán sikerül hanganyaggal is előrukkolnom. (Még bizonytalan vagyok ennek feltöltési lehetőségében)

Addig is további sikeres és szép napokat kívánok Mindenkinek, ki ellátogatott hozzám, várva a véleményeket.

:-)