Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

C.B.: Újra újélet c. könyvének záró fejezetéhez

 

Van értelme

Ha van kiút, emberi segítség,

Feladni abszolút értelmetlenség.

Rosszban jót találni mindig lehet,

Ha te is akarod, igazértelemmel.

Csak meg kell találnod a kulcsot,

Mely életed során nyitja az ajtót.

Ajtót, a boldogsághoz vezetőt,

Hogy érezhesd mindig az erőt!

 

(A fejezet készül)

Pályázati alap3 (C.B.: Újra újélet c. könyvéből)

Élni akarunk!

 

Mikor is kezdődött? Ki tudja, kit érdekel már.

A mának élve, holnapra alig gondolva mi vár ránk?

Hajtunk szegényen, gazdagon, időt már nem is nézve,

Közben feledjük, mit is jelenthet maga az igazi, őszinte élet.

 

Pár hét telt el a bárányhimlős gyermek iskolába rohanása óta, már mindenki feledte azt a viharos délutánt.

Krisztának is csak akkor jutott eszébe, amikor a porta előtt folyt a korunk csúfságainak miértje keresés. Péntek lévén, már-már természetesnek tűnt a délutános ügyeleteseknek, hogy egy-egy nebuló mindig marad, nem tud időben érkezni a szülő.

-      Legalább ma tartanák be az elviteli időt, igaz? – Értette meg a fiatal lányokat, Kriszta. – De ha gondoljátok, én is pedagógus vagyok, nyugodtan…

-      Nem, nem, nem, dehogyis. Ügyeletesnek kell átadnia az utolsó gyereket.

-      OK. Végül is, a portás is csak azután ellenőrizheti a villanyokat, a bezárt ablakokat, ha már egyedül van az épületben.

-      Na, nézzétek, már megint sztrájkolnak – lapozgatta a napilapot, Rita. – Most nem az oktatásért, nem is a bkv-sok, egészség… de, az egészségügy, hisz most a mentősöknek telt be a pohár.

-      Ja, megint egy be nem váltott ígéret.

-      Azzal mindig teli a padlás, nem szoktátok meg? Hisz nekik is meg kell élni valamiből, valahogy.

-      Nekik? A mentősöknek?

-      Nem, hát… nem mondhatom most ki a gyerekek előtt.

-      Ja, azt hiszem, már mindent értünk. Te meg mit találtál, Petike?

-      Nézd csak, Joli néni, ezt már el tudom olvasni! Valaki be is keretezte. >>Az Európai Bizottság Magyarország Kormányát Európa-ellenesnek minősítette.<<[1] Tagolta a szavakat, hangsúlyozta a mondat végét, Petike.

-      Hát ezt meg hol találtad? Elkérhetem? – Állt 007es helyett 00lányszakasz kitérő útja után Kriszta a gyermek mellett. – Bocs, de a füzetemből eshetett ki.

-      És ez meg minek neked? – Mosolygott, Rita.

-      Ha nem is tartozik a megélhetés kategóriához, de legalább lazít a másik dimenziós utazásomhoz minden olyan információ, mellyel próbálom megérteni, megértetni olvasóimmal a hogyan és miként is él a XXI. század embere, veszítve emberi értékéből.

-      Hát, ez nekem most egy kicsit … hogy is mondjam, hogy ne bántsalak meg?

-      Csak őszintén. Inkább egy őszinte kritika, mint hazug negédesség.

-      Pedig manapság – csatlakozott az addig csak tanári körben vitapartner – jobban jársz, ha megszokod az alakoskodást, az álarcot.

-      Jó, hogy mondod, Imre. Akkor nálatok is erre számítsak?

-      Nem hallottad, hogy a jelenlevők mindig kivételek? – Kacagott az alsósok tündérkirálynője. – Jó, csak viccel… de nem is vicc, Kriszta. Ne vegyél mindig mindent olyan komolyan – paskolta a nővére korabeli portásnőt. – Lényeg, ha nincs fix aranyesőd, nem sokáig húzhatod valamilyen ügyeskedés nélkül.

-      Hát ezt tapasztalja pár generáció – rándult meg Kriszta szája. – Na, de ha nem bánjátok, ki tudja, meddig kell még várni. Tán nem lesz gond, ha most nem várom meg azt a bizonyos ...

-      Menj csak, annál előbb végzel te is.

-      Akkor felmegyek, mielőtt a szokottnál több lesz a túlóra. Nincs kedvem magyarázkodni – fejezte be Kriszta a megnyitott híranyag fájlok közösségi oldalra megosztását. – Nem is érdemes az ilyen vérlázító infókkal foglalkozni most.

-      Mit találtál?

-      Milliós havi nettójával sejthetitek, mikor áztatja be száraz kenyerét mézes tejbe?

-      Azok még a macskájuknak is luxus kaját, hacukát biztosítanak - lesték el a várakozó ügyeletes tanerők, Kriszta néni záró pillanatait.

-      Ja – kapcsolta ki a laptopot, Kriszta. – Azért a családi milliós bevétel mellett szegény százezres nyugdíjas most elvárja az esélyes tizenharmadik havit is. De ezt már inkább csak magamnak mentettem el. – Állt már a lépcsőkorlátnál. – Szegénykém, ő is élni akar – mart a gúny. – Mit számít, hogy azok az utcára került, házukat elvesztett adósok is ezt akarták.

-      Mi ezen itt, most tuti nem változtathatunk. No, akkor én meg felhívom a szülőket – kereste Rita noteszában a szülő számát.

-      Parancs – adta át Ritának a porta telefonját, Kriszta. – A csudába! Tán elcsípem még a végét – nyomkodta mobilját, a hírek felvételéhez.

>>„Pesszimisták a magyarok. 100 ezer emberből 19en lesznek öngyilkosok…”<<[2] Visszhangozta a lépcsőház.

Hogy érdekli a hírszerkesztő válogatása a portást, a tények hangereje igazolta.

>>”Az adatok szerint a középkorú férfiak a legveszélyeztetettebbek. Az Unió tagállamaiban összesen 4,9 millióan haltak meg, közülük 58 ezren lettek öngyilkosok 2014-ben. 77 százalékban, azaz tízből nyolc esetben férfiak követtek el öngyilkosságot, az így elhunytak 48 százaléka pedig 40 és 65 év közötti volt.”<<[3]

„Hát ezek a gyerekek remélhetőleg később se gondolják, érzik másképp.” Nézegette Kriszta az ablakzárástól visszatérve a falakon ragyogó legújabb tanulói rajzokat. „A színek, a vonalvezetések mögött lehet kérdőjel, de semmi szín alatt életvitalitásra vonatkozóan.”

-      Kriszta, mi már megyünk! – Kiáltott fel Rita.

-      Mentek? – Trappolt lefelé Kriszta, magát is meglepő gyorsasággal, lépcsőfóbiát csak korlátfogásra csökkentve. – Hu, ezt elszúrtam?

-      Te? Mit is?

-      Nem vártam meg az utolsó szülőt, és most…

-      Nem történt semmi, Krisztikém.

-      És mondta az anyuka, miért jött ilyen későn? Rá ugyan nem jellemző, hogy ilyen sokáig…

-      A papa jött, ráadásul épp hogy sikerült megúsznia egy balesetet. Cefetül kivolt. Nem elég a feleség vetélése…

-      Micsoda?! – Lepte meg Ritát Kriszta szirénája.

-      Nyugi, Krisz. Rosszabb vagy, mint a gyerekek. Hogy húzhatod fel magad ennyire? Nem is mondom…

-      De, de, de, OK. Leállítottam magam, csak…

-      Szóval, a lényeg: A megállóba gázolt egy gazdag ficsur. Amikor kiszállt a kocsiból, nem a halott, a kocsijában jajgató sérült érdekelte, hanem a véres foltok, azokat törölgette a mentők hívása helyett.[4]

-      Nem mondod – kereste Kriszta a pontosító infót, laptopján. – És milyen vetélésről beszéltél?

-      Tudod, aki itt volt, amikor felszaladt a kis Zalán bárányhimlős öccse.

-      Ne, ne, ne – terpesztette ujjait a pipacsvirágból mészreklámra váltó Kriszta. – Ugye, most nem azt mondod, hogy megöltem egy kisbabát?!

-      Ugyan már, Kriszta! Ez már tényleg süketség. Nehogy most magadat hibáztasd. Azzal az anyukával kellene elbeszélgetni, aki ha egyedül is neveli a gyerekeit, de behozta a közösségbe a bárányhimlős gyerekét – próbálta nyugtatni a portás nénit, Rita. „Még jó, hogy nem mutattam meg neki a napokban energiaitalok túladagolása miatt meghalt tini[5], vagy a pár órája olvasott, negyedik emeletről kizuhanó kistarcsai hároméves kisgyerek esetét[6], akik szintén élni akartak, tán nagyon is nagybetűs életreménnyel. Csak épp hiányzott a megfelelő időben, helyen adott, kapott figyelmeztetés, védelem saját maga ellen tervezett vakmerőségével szemben, a vészhelyzet felismerése.” Kattogott Rita agya, szánalom mosollyal figyelve a párhetes meggondolatlanságból eredő, valóban gyilkosságnak is mondható eseten rágódó kolléganőt, anyát, nagymamát.

-      Pedig hogy örült, megfiatalította a szíve alatti új élet. Még a vírust is leküzdötték, és most… - gyülekeztek Kriszta szemében a könnyek. – Egy ember, egy nő figyelmetlenségével, egyedül saját problémáján siránkozó anya egoizmusával már nem tudtak harcolni – csorgott arcán a múlt veszteségének vádjával fűszerezett, együtt érző fájdalomgyöngy. – Szia, Ritám. Legyen neked szebb az estéd, éjszakád – nyitotta ki az ajtót kolléganőjének.

(A történet előzménye, folytatása, befejezése Szerző: Újra újélet c. könyvében olvasható)



[1] Forrás: 2017. május 17-i Lokál Újság melléklet 3. oldal

[2] Forrás: MFm Hírek – 2017.05.18.

[5]http://faktor.hu/faktor-koffein-del-karolina-halal-iskolas-fiu

[6] http://www.origo.hu/itthon/20170520-kistarcsan-kizuhant-egy-3-eves-gyerek-az-ablakon-negyedik-emeletrol.html

Irodalmi palyazatalap/2 (C.B.: Újra újélet c. regényből)

Embernek születtél?![1]

 

Évmilliókkal ezelőtt, az állat felegyenesedett.

Azaz csak egy, megunta görnyedését – az ember.

Évszázadokon át vívta csatáját a szebb jövőért,

Építette a civilizációt, jóra nevelve gyermekét.

De mikor és hogyan, nem tudni, jött a fordulat:

Emberből állat lett, emberségesebb lett az állat.

Értést-érzést többet ismer ma már az állatvilág,

EMBER, emberfaj, mi történt? Rútul megbuktál!

 

Már vagy negyedszerre ismételte az >>…összehoz minket<< rádióállomás az ikszes tehetségkutató egyik szervező, vagy a divatos státusszal, szerkesztő rezidense bakiját.

-      Bocsi, Bochikám, de abszolút egyetértek Danival – osztotta meg a falakkal Kriszta, azonnali reakciójának indítását. „Mert, ahogy Dani is mondta, mindenki volt kezdő, emberből van a legbénább debütáló is. Emberként követi el hibáját, aminek kritikáját vagy elfogadja, vagy nem. Hogy miként is dolgozza fel a nem épp sikerélményt, az nem csak attól függ, hány embernek, s milyen mélységben ártott bukfencével. Nagyon sokat segíthet, vagy épp árt, a kudarcot fogadó hozzáállása.” Folytatta azért magában az évtizedek óta befutott együttes gitárosának próbajátékra hívó országos csemege csócsálását.

-      Na, ennyiből ennyi is elég – nyitotta meg Kriszta e-mailjeit. És ha már ott volt, a szokásos hírlevelek pörgetése után áttért a közösségi értesítésekkel arra bizonyos F betűsre. Ami manapság már egyfajta negatív jelző is azoknak, kik nem fogadják el, hogy minden technikai, informatikai fejlődés befolyásolása csak a használótól függ. Jó. Nem csak, pontosítva inkább: a felhasználótól is függ. Ha valaki kordában tudja tartani érdeklődési körének megfelelően az adott területet, senkinek se árt vele, használatával egyszerűsíti az életét, időt, tehát pénzt takarít meg.

Épp ezen gondolkodott a magát már nem őskövületnek tartó, ide-oda billentyűző nő, nagymama, amikor gyermekeinek üdvözlése, napi program iránti érdeklődése közben megütötte szemét egy síró kutya képe.

„Jaj, istenem, miért sír, szegénykém?” Futott át Kriszta szívén a kérdés, >>”Zokogva hunyt el ma a kutyám.. Valaki megmérgezte az udvarunkba bedobott étellel”<<[2] Fogta fel agya a választ.

-      Milyen ember az ilyen? Ember egyáltalán? – kapcsolta ki első dühében a laptopot, maga se tudva, tudatosítva hova, készülődött ki a lakásból. Hogy valamilyen célja is legyen lobbanásból eredő lakáselhagyásának, az ajtó melletti gázórára akasztott szatyrot leakasztotta, dzsekijében ellenőrizte az iratokat, erszényét, s már kint is volt a folyosón.

-o-o-o-[3]

Pár nappal később is ezen rágódott, javítgatta a lementett infóhoz, akkor azonnal megírt versét, mikor egy ősz hajú néni állt a porta előtt.

-      Látta azt a kisfiút? – Kérdezte sírásra hajlón, remegve az előző nap hajléktalannak vélt gyermek elhelyezéséért esdeklő néni.

-      Nem láttam, néni drága, és a helyzet sajnos nem változott: ha láttam volna is, én nem tehetek semmit. A néninek kellene elmenni az önkormányzathoz, inkább ott elmondani.

-      Ezt értem, csak annyira sajnálom azt a kisfiút. Annyira megijedt, amikor az a férfi lehajolt hozzá, hogyha még egyszer így viselkedik, nem jön el érte.

-      Hol? Itt?

-      A Bosnyákon szálltak fel, és itt le, erre jöttek.

-      Értem, de ezen mi sajnos nem segíthetünk.

-      Hát akkor mi kell ahhoz, hogy ne kelljen szegénynek szenvednie? Mint az a szegény kicsi baba, akit a részeg szülei mellett találtak. Vagy a gödi gyerekek. Lekötözik őket.

-      Gödi? Sejtem, mire tetszik gondolni, de én jogosulatlanul készült képekről hallottam, idősek és nem gyerekek otthonában. Viszont, ha nem tudok segíteni…

-      Jó, jó, megyek. Csak annyira sajnálom azt a kicsi fiúcskát, még éjjel is őt láttam magam előtt. Nem tudtam aludni.

-      Megjött az ebéd, Kriszta! Kinyitod az ajtót?

-      Máris – nyomta meg a kapunyitó gombot, munkakörét pedrecnek átnevezett portás. – Viszontlátásra! – Engedte ki az aggódó dédit.

….

Délután is forgott az egymással törődés fekete-fehér kereke. Ember, állat bizonyított egyaránt. Az ügyeletben maradt négy-öt gyerkőc nagyon várta már, hogy jöjjenek érte, amikor csattant a kapu.

-      Jó napot, visszaértek? – Fogta szabadulni akaró kisfia kezét, a nagyobbért érkező anyuka.

-      Igen, Zsoltika a másik osztályban van már – próbált tapintatos maradni, Kriszta. Csak jóval később kapcsolt, hogy a kicsi mire is olyan büszke. >>Bárányhimlős vagyok, bárányhimlős vagyok<< visszhangzott a lépcsőház. – Anyuka! – kiáltott felfele, Kriszta, a gyerekkel már lefelé futóknak.

-      Nem szoktam ilyen sokáig itt hagyni.

-      Tudom anyuka, de fertőző gyerekét felvitte a közösségbe? És… Te szent ég! Volt még fent egy kismama is, nem?

-      Mit tudom én. Hárman beszélgettek. De mi már futunk is, nem is tudom, hol áll a fejem. Egyedül vagyok velük.

Hazafelé Kriszta már csillapította dühét, valamelyest nyugtatta, hogy értesített minden érdekeltet, kivéve a második gyermekét váró anyukát.

-      Cicukám, kicsi cicám, gyere vissza! – Totyogott sírva nagy cicája után egy korát megtagadó fehér hajú néni, feledve délelőtti családirtását. Arra meg végképp nem gondolhatott, hogy a kukába dobott macskák egyike kimaradt a selejtezésből, s ezt észrevette az anyjuk.

S hogy ne legyen unalmas a kertváros kergetős élete, még a házőrző is elszakította pórázát, loholt az ember-állat családja után. Először azt hitték a ribilliót figyelők, hogy a néniért vállalta fel akár még a kamion alá kerülést is. Ezért is lepődtek meg, amikor a nénit, sőt kölyke után rohanó vörös bundást is elhagyva loholt tovább. Csak a közeledő vonat füttyére dermedtek le, figyelve a hatalmas labrador sínek közé ugrását. Megállt a levegő, az idő, a vagonok kattogása se tudta elnyomni a lényegre eszmélő néni sikolyát.

-      Ne! Istenem, ne! – Csuklott a mellette álló férfi karjaiba a szépkorú hölgy.

-      Semmi baj, nénikém, itt a cicája, és nézze csak! – Fordította a nénit, majd’ kacagó üvöltéssel a srác. Mindketten kacagták a sínek közt csóváló farkú Zsemlét. Szájában apró cicával próbált visszatérni gazdijához, átadva barátjának a kölykét. S itt-ott készültek a felvételek, ország-világ csodájára induló videók. Volt, ki már a macsek kergetésétől, ki feladta először egyetlen életben maradt utódja megmentését, visszarohant a már kutyájáért aggódó nénihez, egészen a piciny jószág letakarásáig. Ahogy Zsemle rávetette magát a kövek közt kapaszkodó apróságra, tudva, hogy is kerülheti el a felettük robogó vagonok halálos ítéletét.

(A történet előzménye, folytatása szerző Újra újélet c. könyvében olvasható)



[1] Szerző köszönetet mond azoknak, kik a felismert, ismerős jelenetrészhez információikkal segítségére voltak, közléséhez hozzájárultak.

[2] Forrás: 2017. május 15-i Facebook-megosztás

[3] A következő jelenet valóságos alapokra épített, több helyzetet tömörítő fikció, melyek csillaggal jelzett háttérinformációt szerző a könyvben lábjegyzetbe szúrta be.

Pályázati alap (C.B.: Újra újélet c. könyvéből)

Az élet értelme

Egyetlen csík csupán - életértelem!

Csodálatos 9 hónapig testszeretet.

Aggódva a már másik kis szívért,

Óvva a szerelmetek gyümölcsét.

Édes és gazdag gyümölcs, tudom,

Egy életre szóló gyengéd hatalom.

Gyengédség, míg szeme ragyog.

Érte élni, mindent elérni, hatalom!

 

Kriszta egyre jobban élvezte a negyedszázados pedagógus múltját követő munkanélküliséggel járó nehézségek feledésének lehetőségét.

Noha, szakmájának tanítására már nem számolhatott, iskolai portásként is foglalkozhatott a gyerekekkel. Ráadásul, az új életét jelentő Feladatáról se kellett lemondania. Az élménnyel teli napok pedagógusként, anyaként, nagyiként megérintették a már debütáló írónőt, mint ezen a délutánon:

>>Közel 60%-kal nő az autizmus esélye: gyakori női betegség okozza a babánál. Kutatók szerint összefüggés van a PCOS és az autizmus közt.<<

Olvasta a kettős célú infókeresésének eredményeként megnyitott femina.hu egyik cikkének címét. Munkavállalóként már a tanév elejétől kereste a másságot nehezen elfogadó, különböző mássággal iskolájukban tanuló gyerekek megértését segítő információkat. Gyors- és gépírás tanításának képesítését adó, majd a negyedszázados több száz szakvizsgáztatásig évei alatt elméletben és gyakorlatban tanulhatta a serdülőkori sajátosságok széles skáláját, ami itt kevésnek bizonyult.

Különböző okokból nehezen tanuló gyerekekkel foglalkozott a szakma tanításának majd’ három évtizede alatt, de anno az autisták elszigetelten éltek, tanultak. Ez futott át agyán, laptopja monitoráról az asztalán őrzött, első problémás eset utáni ajándékának tudhatott kis gyurmafigurákra, majd a portafülke falán emlékeztető gyermekrajzokra pillantva.

Visszaemlékezett a kis alkotások átvételének pillanataira, előzményeire, a hozzájuk tartozó érzések megértetésének szülővel, tanárral beszélgetésekre.

>>Nem édesem vagyok! Én Lóránt vagyok! / Ne haragudjon, Kriszta néni… / Semmi baj, anyuka. Volt kolléganőm már figyelmeztetett, hogy más az ő érzelemviláguk. Sokat segít, azért nem bánnám, ha találnék valamilyen szakkönyvet.<<

„Hm.” Mosolyodott el Kriszta, megérintve az anyukától kapott, első autista professzor asszony életét bemutató DVD-t megérintve.

Egere önállóságának eredményeként, vagy egyfajta váltásjelzésként, az előző szünetben kezdett jelenetsor-tervezetéhez tért vissza. A love storyba csomagolt szoció valóság-fikció soraihoz igazítandó háttérinformációhoz bekapcsolta telefonjának rádiófelvételét.

>>Képtelenek vagyunk leállni a pazarlással. Idehaza egy háztartás évente átlagosan százkilónyi élelmiszert dob ki. …<<[1]

-        Csókolom, Kriszta néni – bandukolt lefelé a napközben társaival minden huncutságra nyitott, tanítás után szüleire várakozva, korát meghazudtoló fiúcska.

-        Szervusz, Ricsike! Már ennyi az idő? – Halkította le Kriszta a felvételt, került mobilja a portás asztalt helyettesítő padba. – Ma Anyu jön érted?

-        Apa. És készen vagyok a leckével, bibliaóra után maradhatok a gyülekezetben.

-        Mit csinálsz te a gyülekezetben, csillagom? – Állt fel Kriszta, hagyta el fülkéjét.

-        Ma rendezni fogom az adományozók adatait. És ha még valaki jelentkezik, hozzáírom. Aztán a gyülekezet vezetőjének felesége a lista szerint főzi meg holnap az adomány vacsorát. És én segítek az osztásban.

-        Akkor hosszú lesz ez a nap neked is, kisöreg – mosolygott, a most inkább nagymama. – Itt is van apa. Szép napot, kívánok!

….

Hazafelé már nem félt Kriszta észrevenni a hajléktalanokat, emlékezni a felejthetetlen identitásőrlő estékre, éjszakákra. A Thököly felé gyaloglása közben minden egyes szemetes tetején látott valamilyen zacskót, volt ami előtt viseltes ruhás férfi toporgott, hátizsákjába pakolva a kukából kihalászott ezt-azt.

Utcai énekgyakorlása helyett következő bloganyagának főszereplőjét hallotta, ismételve Ricsike beszámolóját, maga előtt látva az élményt is.

A Puskás Stadion előtti forgatagban szerette volna kikerülni a szakadék felé zuhanó, sorsába beletörődött, rossz szagúakat.

….

A kőbányai vasútállomás megállóját is elhagyta már a busz, amikor észrevette a régebben felszállt anyukát, egyre türelmetlenebb gyermekével.

Messzemenő türelem, szeretet bizonyítéka volt a következő percek minden pillanata. Nagyon nehezen csillapítható leánykával, végül kénytelen volt előbb leszállni az anyuka, ki nem tudta gyermekét a megszokott helyre ültetni.

-        Én bizony nem hagytam volna ezt a kis hisztérikát – osztotta meg véleményét utastársával a kiszemelt helyen ülő pirszinges fekete huszárlány.

-        Nem hisztérika volt, hanem fogyatékos – grimaszolt az idős nő. – Beteg.

-        Elnézést, a következőnél leszállnék – próbált az ajtóhoz lépni, Kriszta. Jelzett, s mielőtt a megállóba kanyarodott a busz, dobogó szívvel figyelte a gyermek védelmébe szálló szép korút. – Már megbocsássanak, de még a közepén is lehetett hallani …

-        Miért, zavarja?

-        Nem a hangerő, hisz azt a kishölgy túlszárnyalta már a beszállás után kezdett, hátsó ülésen is egyértelműen kivehető gyönyördicsekvése. Viszont… - figyelte Kriszta a még mindig piroslámpás lehetőséget. – Na, jó. Az a kisfiú autista volt, ha jól sejtem, egy csodálatos anya gyermeke, aki nem tudta ön miatt az addig megszokott helyére ültetni élete értelmét.

-        Ezt mondtam én is. Beteg – pislogott az idős nő.

-        Nem beteg, ha kérhetem. Más. Csupán más. Viszontlátásra! – Szállt le Kriszta, feledve a vezetőnek szánt köszönetet, további szép estét kívánságát. Annyira dühítette a helyzet, hogy már nem is bánta az indokból kihagyott >>Egy olyan gyermek, akinél valamit elvett az úr, de annál többszörösen visszaadta másban, amire az átlagember már képtelen.<<



[1] Forrás: 2017. 04. 24-i Music FM Hírek

Édesanyám...

Édesanyám…

Anya csak egy van, tartották.

Van kit szültek, de eldobták.

Felnevelte egy távol élő más,

Kit életében így hívtak: anyám!

 

Édes, anyuci, mamikám, mutti,

Szívhez szóló hívás, megannyi.

Az érzés egyetlen egy mégis,

Mert érted él ő, mert ő az igazi!

 

Az igazi, igaz szeretet, gondoskodás,

Ki vallja: érted él, tiéd lehet a világ!

Ne is habozz, míg teheted, csak áldd!

Holtában nehéz kérni bocsánatát.

 

Hisz te gyermeke maradsz örökké,

Köszönve létedet, az igazszeretetét.

Ötévesen melletted ragyog a tündér,

Csókolod arcát az ÉLETért, ötvenként.

 

Hogy birkózott meg anya a hat x-szel?

Rohanó világunkban nem kérdezheted.

Ekkor már kérd'ni szeretnéd az égieket,

Elfogadja-e gyermekétől a szeretetet.

2017. 05. 06.

C.B.: Újra újélet könyvének anyák napi fejezetéhez

Mennyi lájkot érdemel egy anya?
(C.B.: Újra újélet c. könyv verse)

 

Anya, mami, édes, mutti, anyucikám!

Magázva, játékosan kéred, ő figyel rád!

Te vagy éjjele-nappala, gond, boldogság,

Szeretetedet kimutathatja akárhány lájk?

Nincs szó, írott, íratlan, kimondva akár,

Mely mutathatja életében, mit is kíván.

Légy őszinte nap mint nap inkább,

Akkor igazértékű az anyák napi lájk!

S ki így él, nem emészti most magát,

Hálával mondhatja: drága, édesanyám!

2017.05.06.

Christina Buhela: Életleltár c. hangos könyv záró fejezetének verse

Míg kis ember is érezni képes

(Christina Buhela: Életleltár c. könyvéhez)

 

Napi munka selymes kék ég takarója,

Áldott, tán fizetett órák nyugtatója.

Napsugarak izzó ereje már pihenőben,

Átadva lassan helyét az esti holdfénynek.

 

Béke, Teremtő boldogsága éled Odafenn,

Míg a Földön csökkennek a becses értékek.

Egyre több jaj, már háborús övezeten túl is,

Erőszak, vagy épp elhagyatottság miatti.

 

Élő ember holtként lohol, vagy épp kuporog,

Feledve a civilizációval kapott létboldogságot.

Testével küldi az oktondit, növeli az ózonlukat,

Lelke egyre fagyosabb, testével fordított arányban.

 

Óvd Uram, a még küzdeni képes apróságokat,

Szívüket ne cseréljék le soha színes kavicsra!

Segítségeddel atyai, anyai intést fogadják el,

Kis emberként, s azután is őrizzék az értéket!

 

Köszönöm édes Istenem, hogy élnek érző szülők,

Kiket kor divatja, agymosó technika nem őröl.

Kik tudják, tanítják példával az igazat, az Életet,

Így tartva, erősítve az emberit, az őszinte szeretetet!

2017.05.06.

 

(A verset érlelő beszélgetés valóság-fikció turmixába csomagolt jelenet legkésőbb hétfőn következik. :-) )