Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

Christina Buhela: Álarc nélkül regényterv jeleneteihez "Mikor..." versalapok

„Esti mese helyett

(Christina Buhela: Álarc nélkül c. regényterv

verse, Nyné Áginak ajánlva)

 

Problémád van, tán nem is csak egy?

Miért toporogsz? Bízz’, sose add fel!

Mindig is voltak, vannak, sőt lesznek,

Kik nemcsak a bóvlira, rád is figyelnek.

 

Figyelik a rosszban megtalálható jót,

Megragadják szála végén a boldogságot!

Nem engedik el, míg csak egy az adott,

Gyűjtik a reményt: másnak is maradjon.

 

Gondod van, kicsinek vélt emberke?

Óriássá nőhetsz, nézz csak a tükörbe!

Lásd meg magadban, mi adja erődet,

Érezd szívedben az őszinte szeretetet!

 

Ettől leszel hatalmas EMBER, nagybetűs,

Vonzod magaddal, adod másfelé a derűt!

Kitől kaptad egykor az erőt, tán eltűnt?

Mikor ő bajban lesz, szíved súgja: segítsünk!

 

Így köszönheti meg ember az égi áldást,

Mellyel feledheti a Földnek minden kárát.

Teste-lelke fogadja-adja a jó, szép hatását,

Kékmadárral dúlolja a boldogság kánonját!

(2017.06.26-n)

 

"Mikor minden hiábavaló már,
Mikor mellőled a varjú is elszáll,
Mikor reszketve közeleg a sakál,
S Te rájössz: végképp elfáradtál,
Akkor nézz fel az égre, Kisbogár!
Ne félj, veszíteni valód nincs már,
Hisz mindent csak adtál, feladtál.
Ekkor érkezhet feléd a fénysugár,
Csőrében tartja a Kék Madár!
S mikor tudja, fogadod, ledobná,
S énekelje az örökremény dalát."
(C.B.: Mikor minden.... 
G. Sz.nak ajánlva)

 

 

Mikor már törölted emlékét…

(Christina Buhela: Álarc nélkül c. regényterv verse)

 

Évek telepednek egymásra, keserű szívvel,

Hordozzák a múltat, megannyi csúf képpel.

Mit alkotott az élet az átkos leltár előtt,

Picasso irigyelné, mégis törli a repülő idő.

 

De jő egy nap, egy pillanat, s lám, a fény!

Kire nézni se tudunk már, újból élő kép!

Igaz, a valamikori énje, ki képes volt adni!

Ki, ha csak kicsit is kapott, tudott szeretni!

 

Ne feledd hát megannyi csalódott társ:

Ha be is csaptak, lesz álarcmentes világ!

Mikor senkinek se kell lepleznie tört szívét,

Ki hozza rá a gyógyírt, adja majd szeretetét!

2017.06.28.

Köszönet

Kedves Olvasóim!

Köszönöm a figyelmet, s tán észrevettétek, hogy az Álarc nélkül c. könyvtervezetemből eddig csak verseket osztottam meg Veletek.

Eztán se lesz másképp, míg az irodalmi pályázatnak vége nem lesz, hisz csak olyan regénnyel pályázhatok, melyeknek még csak a részletei sem jelentek meg SEHOL.

A valóság-fikció turmix sztorijaimnak alapja mindig egy, a strófákat inspiráló vers - egyfajta emlékeztető, mikor magát a történetet kibontanám.

Épp ezért sorry, ha Valaki ellen, úgymond vétenék, sete-suta rímkényszeremmel, ez csupán látszat: folytatom az Életleltár - Újra újélet c. könyvek fejezeteinek rendezését, a kész könyv javítását, míg igyekszem megfelelni az irodalmi pályázatnak is. (Persze a földre érkezéshez nélkülözhetetlen napi létfenntartó tevékenységek mellett. :-) )

További sikeres és szép napokat kíván

Christina Buhela/CHEB/C.B./Buhela jelmezét őrző

H.Éva

Christina Buhela: Álarc nélkül c. regénytervezet egyik fejezetének alapverse

"Mikor kapunk egy feljebbvaló ajándékot,
Nem tudjuk, csak érezzük: adni milyen jó.
Csak ha nem tesszük ezt időben, gyakran,
Megbüntethet, ki egykor az ajándékot adta.

S mikor ráébredsz, miért is sújt a balsors,
Már késő lehet, elvesztetted az ajándékod.
De mi van, ha mégis ott van, valahol mélyen,
Csak soká altattad, kibontásán dolgozni kell?

Úgyhogy, bármely erőt, adományt kaptál,
Sose add fel, élj vele, nem csak tiéd, komám!
Adok-kapok sorrendje sose fix, ne feledd!
De mit kaptál, abból adni mindig érdemes!

Nyálasak, érthetetlenek lehetnek e sorok,
Ki ismeri az előzményt, sejti, mi most a gond.
Ki majd később látja a csúfos, élből buktát,
Tán akkor eszébe jutnak e sete-suta strófák."

C.B.: Újra újélet záró fejezetéből részletek

Van értelme?

Ha van kiút, emberi segítség,

Feladni abszolút értelmetlenség.

Rosszban jót találni mindig lehet,

Ha te is akarod, igazértelemmel.

Csak meg kell találnod a kulcsot,

Mely életed során nyitja az ajtót.

Ajtót, a boldogsághoz vezetőt,

Hogy érezhesd mindig az erőt!

 

"Mi jár a fejemben? Köszönet, hála mindenkinek, ki megveszekedett nehéz pillanataimban segít, hogy ne feledkezzek meg róla: embernek születtem. S hogy ez az ember ne csupán kisbetűs legyen, ha már az életét nem élheti nagybetűsen, azért sose adja fel!" [1]

Gépelte be Kriszta kótyagos, össze-vissza álmok hatása alatt előző este tervezett hálajelét, a fejlődéssel együtt járó vészt is megjósló Zici-Zuci[2] közösségi oldalának saját idővonalára.

Míg az este elkészített kávé fődögélt a gázon, a háta mögött tűzvésszel, előtte vízözönnel záró, eredetileg évtizede vesztett boldog életre emlékeztető, Feri mellett egy ismeretlen alak hátával reményt adó álmát próbálta megfejteni.

 

…..

 

-   Halló, Feri, te vagy? – Döbbentette rá, akkor érkező kolléganője mosolya Krisztát: mégis sikerült a hívó fél kihangosítása. – Szia, Karola! Már beírtalak. – Tartotta félre a kis mobilt.

-   Szia, ezt neked hoztam – került elő a kolléganő táskájából egy kétnapos reggelire is elegendő zsemle, felvágott, egy sorsolás nyereményét is biztosító csokoládéval, pár napra vacsorához remeklő gyümölcs.

-   Köszönöm, de ezt… - hebegett-habogott, Kriszta.

-   Semmi de, tedd csak el, hogy ne lássák.

-   És végre mikor adhatnám vissza mindazt… Légyszi, legalább …

-   Édesem, te ne akarj adni semmit. Én adok. Nekem nem szoktak, nem is kell, amíg tudok, én adok. Ilyen vagyok.

-   Jaj, istenem! Nagyon szép napot! – Pislogott Kriszta, mosolyával követve a felfelé haladó, gondolataiba mélyedő kolléganőt.

-   Halló, Kriszta! Ott vagy még?

-   Igen, igen – hullottak le a portásnő arcáról az identitászavarral fűszerezett hála, gyönyörtöltetének aranyszálai. – Ne haragudj, de most nem tudok figyelni rád, a … Szervusztok, futás fel! – Fogadta az órakezdés előtt érkező utolsó éveseket.

-   Kösz… - intett a rajzpályázat egyik versenyzője, a zene gyógyító erejét bizonyító osztálytársával duplázva az emeleti termük felé vezető lépcsőket.

-   Tényleg nem akarok bunkó lenni, de mi a baj? – Tért vissza a portás egy kis magánéletre.

-   Én kérdeztem volna ezt, Krisz, de ha jól hallom, most is van segítséged. Viszont nem jelentkeztél se Péternél, se nálam, a Facén meg elég kétértelműek a megosztásaid.

-   Több oka van ennek, ami egyáltalán nem telefontéma – nézett a még ki nem ürített táskájára. „Szent egek! Pétert kellett volna elsőként értesíteni valahogy. Akár ilyen össze-vissza megosztással, csak magamra hívva a figyelmet. Most vagy visszajön a srác, akár a nénivel, ki tudja, milyen újabb ügybe piszkítva engem és őt is.” Gondolkodott el Kriszta, egy kis tanítvány nagyijával érkező néni délutánján. – Vagy … De nem, ez nem lehet – osztotta meg akaratlanul kételyét, Ferivel.

-   Mi nem lehet, Kriszta? Hogy mégis gondolunk rád, féltünk esetleg? Barbara szerint nagyon beleélted magad a balatoni panzió alapításába.

-   Úgy tudom, visszajött Péter barátja, ki annak idején rábeszélte, hogy társuljon veled, adjon neked a nagynéni örökségéből.

-   Ahhoz viszonyítva, hogy nem tarthatja veled a kapcsolatot, amíg azt a drogos ügyet le nem zárja…

-   Azt hiszem, ezt inkább nem ezen a vonalon kellene megbeszélni. Viszont annyit elárulhatnál: tudnál még alkalmazni, szerinted? Vagyis te alkalmaznál, ha leköltöznék a balatoni részlegetekbe?

-   A várható forgalomtól nem tartasz?[3]

-   Tisztában vagyok vele, hogy idegen nyelv hiányában[4] nem csak a kiegészítő felsőfokúra, de lassan már vécés néninek se jelentkezhetem se vendéglátóban, hát még idegenforgalomban, hát még gyógyszállóban.

-    Makacs vagy, nagyon is egyéni, sajátságos stílussal, életfelfogással. Néha tiszteletre méltó ez a makacsság, kitartás. Mint az írásod, még ha nem is értem. Vagy… Tényleg, mi van az X-Faktorral?

-   Semmi. Lefújt vágyálom. Lehet, hogy igazolja azokat, kik kései bolondériának tartották, tartják az égi adománnyal élni akarással vezeklésemet. Élen apámmal, annó továbbtanulási szándékom törlésekor. De az is lehet, hogy túl sokat pofáztam az interjún. 13 éves szelencét nyitottak meg, ráadásul nők. Nem fogtam vissza magam, gondoltam, úgyse találkozom már velük.

-   Ezt se értem, esetleg a lényeget: nem hívtak vissza?

-   Nem. Május végéig nem jelentkeztek, tehát ennyi.

-   És feladod?

-   Nem tudom, Feri. Annyi mindent elkezdtem az életemben, annyi mindennel akartam bizonyítani, nem törődve nehézséggel, másnak lehetetlennek tűnő helyzetek megoldásával, egyedül érzetemben felvett álarccal. Életleltáramat lapozgatva, többet fejeztem be, mint dobtam el, sajnos nem időben. Jó, ezt se érted. Mondjuk, manapság divatosnak számító barátok elvesztésére gondoltam. Sokáig csak azt hittem, barát ugyanúgy csak egy lehet, mint életem párja, társa. Csak most, ahogy veszítem mindkettőt, a szívemből szakított darabokkal érzem, kiket is tartottam, gondoltam barátnak.

-   Ha rám gondolsz, Krisz, én nem tagadtam meg a barátságunkat, mint a te híres kollégád.

-   Ez övön aluli volt, Feri. Egyébként ennek a fejtegetésnek se a helye, se az ideje nem alkalmas. Lassan kezdenek bejönni már a kollégák is. És bármennyire is vitatják egy portás munkáját, ha azt tartalommal tölti az ember, akár adminisztratív, akár emberi vonatkozásban, máris van értelme.

-   Látod, ez vagy te, Krisz. De ezzel az anyagi problémánkat nem fogod tudni megoldani egyedül, hidd el.

-   OK, igazad van, vagy mégse, már nem is tudom, mit mondok, jön az igaz… Szép napot kívánok! – Ugrott fel Kriszta, mobilját az asztal szélére ejtve. – Máris adom a kulcsot.

-   Köszönöm, Krisz. Minden rendben van?

-   Tudtommal igen – érezte a portás a nyári forróságot, nem tudva rögtönzött szoli reklámját.

-   Akkor rendben. Azért, ha mégis valami eszedbe jutna, valami tiszta lap, amit képes, sejtelmes előadás nélkül is elmondanál nekem, az ajtóm nyitva áll – mosolygott az igazgatóhelyettes.

-   OK – fordult meg Kriszta, hogy bezárja a kulcstartó szekrényt. Észre se vette, mikor söpörte le a mobilt munkaasztaláról.

…….

Kriszta életelvét – minden emberben megtalálható a jó, míg nem kódolják belé a csakis rosszra figyelmet – a májusvégi délutánon tudatosíthatta magában. A főépület aulájában tartott tanévzáró kis koncert évtizedekkel terhes időalagútjában röpítette vissza. A negyedszázados oktató-nevelő munkája alatt magánéleti gondját-baját törlő, életét fiatalító gyerekek építő, alkotó, bizonyító léte bizsergette ezen a délutánon[5]. Érezte azt az erőt, melyet egy embernek, egy nőnek, anyának, pedagógusnak adhat a gyermeki őszinteség, a tehetség elfogadása, élvezete, a pedagógusi munka hálája.

Mint megannyiszor, most sem tartott sokáig a rózsaszín ködben úszkálás. A 2017-es pedagógusnap megcsúfolásának előszeleként fedezte fel Kriszta, a valamikor vetélytársnőnek tekintett volt kolléganő kollégájának megosztott szégyenfolt-hírét:

 

>>”Eljött az a pont, amikor muszáj radikálisan és nagyon keményen felemelnem a hangom valamiért,amire már én is azt mondom,hogy ennél SZÁNALMASABB,és KEGYETLENEBB döntés nincs a világon..

2017 ápr. 1.től " mélyen tisztelt" és "szeretett kormányunk" úgy döntött, sok ez a díjazás, és így a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi.III.törvény 99/C.§ (3) bekezdése értelmében már nem munkarehabilitáció, hanem fejlesztési jogviszonyban foglalkoztatja az ellátottakat..
És most figyeljetek
A törvény szerint a foglalkoztatottak ÓRADÍJ összege nem lehet kevesebb a mindenkor kötelező legkisebb órabér 30%.-nál.
2017.-ben a legkisebb órabér 733 Ft., ennek 30%-a 220 FT.
Ez azt jelentette, hogy leánykám és minden társa aki ebben a formában van foglalkoztatva a korábbi /egyébként szintén nem kiemelkedő/ díjazás helyett 14.256 FT-ot keresett április hónapban.”<<[6]

Annyira bosszantotta a hír, hogy megfontolás nélkül azonnal püfölte a klaviatúrát:

>>"Egy csodálatos, újra életkedvet adó, tanévzáró gyermekkoncert után láttam ma reggel G. T. megosztását, amit én most nem csupán az egyetértés, igenis áldozatok nevében ismétlek. Olyan gyerekekről, hozzátartozóikról, őket megértően nagybetűs életbe illeszkedéshez segítőkről van szó, kik még megengedhetik maguknak az álomvilág felszabadítását. A mindennapok apró-cseprő sikerélmény túlértékelését, hogy a másságot el nem fogadó környezet, társadalmi réteg sasszemével fogó, deviánsnak, bolondnak mondott viselkedés ne fájjon a családnak. Egy rég feledett, veszni hagyó életszemlélet, emberi érték: az amit egyik oldalról elvett az Úr, valahol többszörösen visszaadja álom kiteljesedésének jegyében. Csakhogy, aki ilyen, szerintem nem csupán orcátlanságra, hanem embertelenségre képes, már-már önjelöltként teljesíti a kora által tiltott spártai végítéletet, saját berkeinek védelme jegyében, ki tudja tán a maga disznófejű nagyurát képviselve, egy manapság divatos, mégis vészjósló gyilkosságot készít elő. Ugyan azt mondják, az első élet kioltása okoz csak gubancot, ha okoz egyáltalán az elkövetőnek, a többi jön magától. Viszont az, ki már egy nemzet nem csupán szórványos részének beint, lesöpri a megélhetési esély listájáról, az már nem törődik vele, ha a jövő majdan áriaugatónak, vagy akár iszlámistának, terroristák gyáva rókájaként jegyzi majd. De nem. Ezekre az állatokra, sőt, állatnál is gusztustalanabbul eljárókra még a róka, vagy a patkány is nemesítő jelkép lenne.”<<[7]

 

……

 

Nem is sejtette, hogy pár nap múlva megosztását visszaigazolja egy meghatározásban, nevében is mindent eláruló törvényjavaslat híre, amit este hallgatott vissza, az egyórás helyett két-két és fél órával hosszított egyik reklám alatt:

>>„Kiakadtak a pedagógusok a Taigetosz-törvény miatt. Nemrég a Tanítanék mozgalom képviselői egy nyíltlevélben fordultak Áder János köztársasági elnökhöz, akitől azt kérték ne írja alá a taigetoszi …”<<[8]

-   Ilyen nincs… - csóválta fejét mosolyogva, Kriszta. – „Mégis igazam volt?” Folytatta azért halkan, nyitott erkélyablak mellett nem csupán a falnak is füle van tény miatt. „Mégse nevetséges túlkapás volt az a múltkori válaszom? Csak nem vagyok olyan hülye. A kora gyermekeinek nevetségesnek mondott, azért számára felnőttek esti meséjének alkalmas zsarus sorozat ugyan folytatódott, azért a mindent tudó Google-ból rákeresett arra a bizonyos, hulljon a férgese, vagyunk elegen e golóbison törvénysorsot jelentő híranyagokra. Ezzel nem ellent mondva az ismét csökkenő népesedést mutató éhes vagyok, nem egyenlő magyar vagyok kis országunkat érintő generációs szelekciók miértjének, amit nyíltan kevés híranyag közöl elfogadható, de legalább érthető információként.[9]

-   Hoppá – ismerhette meg szomszédja a tavasszal társasházba költöző szomszédnője hangját. „No, ezek szerint már eső után köpönyeg, hisz az esély végleg elveszett.” Vezette egerét a különböző, témával kapcsolatos oldalak címszavai közt.

Klikkelgetett oldalakat nyitogatva, hogy visszanyerje az igenis, pozitívan is lehet látni a helyzetet alapérzést.

„Kell lenni valami értelmes magyarázatnak is, nem csak a fejetlenséget eredményező, sorsában néha beletörődő kisembereknek ugyancsak nem kisdedjátékokat már felfogni se akaró sztrájkok miatti dugók, melóból elkések stresszes napok léteznek.” Sulykolta a relaxációnak nem nevezhető, annál mégis többet adó mondókáját.

Egymás után küldte magának a nyári szünet olvasmányainak szánt híranyag site címét[10], míg egere megmakacsolta magát, az egyik cikk reklám utáni bekezdését ki is jelölte:

>>„…A neves író a Taigetosz-törvénynek elkeresztelt törvénymódosításra reagált, miszerint megszüntetik a lehetőséget, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek egyes tantárgyakból felmentést kérhessenek. A mai napon az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az oktatási államtitkárság végül véget vetett a találgatásoknak, hangsúlyozva: a módosítás egyáltalán nem érinti a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókat, így a fogyatékossággal élő, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulókat. A közleményben kitértek arra is, hogy a jogszabálymódosítás szakmai kezdeményezésre született….”<<[11]

Olvasta el a számára jelnek számító, önállósuló egerének kiemelt szövegrészét.

 

……

Amilyen kegyetlennek érezte Kriszta a hatodik ikszes születésnapján magát hajnalban, annyira boldog volt este a napi családi események képeit nézegetve a közösségi oldalon. Viszont a ne éld bele magad semmilyen boldogságba, nem tart soká. Itt se tartott. Menye letiltotta közösségi oldalról. Ráadásul úgy, hogy egyetlen ismerős útján se követhette a valamikor nehezen elfogadott nagymama állapot, de életerőt adó első két unoka mindennapjait. Ez újból visszavágta a múlt sebeit nyalogató depibe.

Azért már előkerültek a kis sündisznó tüskék használhatóságának nyomai is. Ahol csak tehette, közvetve fia orra alá dörgölte a lényeget: Míg Kriszta tiszteletben tartja a fiatalok kiscsaládi életterét, emlékezve a sajátjuk anno krízisére, a mamóka mindent előbb tud effektusára, addig Sanya ne akarja megszabni, hogy az anyjának mivel is kellene foglalkoznia szabad idejében. Viszont tudomásul vette, hogy a számára természetesnek tartott, a nem csak a ma emberének szóló love storyba csomagolt szoció kevés embert érdekel, s ilyen az ő kiscsaládja is.

De hogy a többi otromba, néha idétlen megosztásokat üdvözítő lájkolások mellett a Kriszta szerint nem csak őt érintő, hanem embertársainak fontosnak tartott információ megosztását miért kellett letiltással, a nagymamának nyugalmat adó információtól megfosztó letiltással büntetni, nem tudta, akarta megérteni. Azt viszont megértette, menye már nem az a kislány, akit annak idején lelkesen engedett fia közelébe, engedte el őket, élhessék csodás, szeretetteljes életüket. Mint ahogy azt is, hogy menye ezzel a húzásával pontot tett a te már lejárt lemez vagy, anyós, ideje kilépni életünkből, hatalmas ijére.

„Végül is, lehet, hogy igaza van Petra néninek. Őt is hányszor a mélybe rántja menye, felébreszti, ha csak egy kicsit is érezheti a boldogságot. Még ki is mondatja fiával: a mai fiatalok nem kérek a szülőkből, nem kell az idősek tapasztalata, segítsége, ergo, ne várjanak semmit gyerekeiktől. Még jó, hogy azért a vér nem vált vízzé, csak az életét jelentő, gyermekének anyjával kötött kompromisszumként fogadhatta el a bajban őket mindig kisegítő anyuka elküldését a generációs otthonból.” Gondolkodott Kriszta, bízva benne, hogy nem a pár hete elfogadott szülőtartási kötelezettség törvénye miatt ajánlotta fel a lakásvásárlást.

„Hát igen. Eljön az idő, amikor még nem is megyünk második gyerekkorba, de már feleslegesek leszünk. Feleslegesek a munkaerő-piacon, noha ellenkezőjét hirdeti a politikai célokat mindig szem előtt tartó kampánymédia, a pályázati rendszerrel milliókat remélő munkáltatói reklámok, a gyakorlat ennek ellenére más. Ha nem vagy sógora, ismerőse a tulajnak, a főnöknek, amint meglát, betelt a portálon hirdetett kézilányi, mosogatói, takarítói stb. állás.

Vagy vegyük tudomásul: teher vagyunk a gyerekeinknek, tán a túl népes Földnek. Hisz az egyik oldalon pazarló, másik féltekén éhező világot miért is érdekelné, hogy kihal a magyar, eltűnik majd a térképről, nem lesz legalább éhes vagyok, vagy épp magyar vagyok angol nyelvi kérdés[12].” Ballagott hazafelé, két-három megállóval előbb leszállva a buszról, hogy a portási munka óta rátelepedő plusz kilókból fogyjon végre pár deka. Tisztában volt a minimális mozgásának nem sok értelme van lényeggel, csakhogy most nem ez izgatta. Hogy a most depibe rángató vénülés, öregedés látszatát is segítik a felesleges kilók, nem tudott gondolni. Most csak az idő múlása bántotta. Tán ekkor értette meg a pár hete még fellépésért gyakorolt Macskák szövegét, élte át a karaktert.

-   >>Éjfél, sűrű csönd ül a járdán / Mire gondol a vén Hold, / Hogy csak mosolyog rám.<< [13] Kezdte, a saját magát is meglepő sikerélménnyel a nemrég még szöveget-dallamot igazítani kényszerülő strófát. >>Holdfény…<< Te szent ég! – Tapadt az épület falához, az őt kerülni akaró férfit meglátva.

-   Folytassa csak – mosolygott a Krisztát valakire emlékeztető borostás képű munkaruhás.

-   Ezek szerint nem kapcsolta volna ki a tévét, ha ezt hallaná.

-   Nem. Nem kapcsolnám ki, ha ezt hallanám.

-   Ó – szabadult fel végleg a kételyével hadakozó nő. – Nem hittem volna, hogy ma még stilisztikai vétóba ütközöm. S főleg… - kereste a szavakat, Kriszta.

-   Nem minden a ruha, kishölgy – állt meg a Posta előtt a férfi.

-   Hm. köszi, hölgy. Pont ma? Ennél lerobbantabbul nem is nézhetnék ki. Egyébként a múltidő egy vesztett fejsze nyele, a már nem lesz belőle semmi, X-Faktoros visszahívás. A feltételes mód a cél, amiért vállaltam a nyilvánosságot. Nyugdíjas és/vagy művelődési házakban szerettem volna fellépni… Nem – emelte fel ujját, Kriszta. – Továbbra is szeretnék, csak nincs lehetőség, nincs hozzá engedély, jogosítvány.

-   Tudja, ez a baj manapság. A tehetség nem mindig párosul önbizalommal. Ezt azoknak kellene fejleszteni, akik felismerik a tehetséget. Ma, amikor annyi otromba üvöltözés, csupán vonaglásra ingerlő kiabálás telíti a kasszát, jelenti az adományokat…

-   Édes Istenem, köszönöm! Nagyon szépen köszönöm, uram! Igaza van, nem a ruha teszi az embert, mégse. Bármennyire is ennek ellenkezőjét bizonygatják nekem két évtizede.

-   Magára hallgasson, a szívére, s arra, akinek köszönheti ezt a hangot!

-   Akkor mégis lenne értelme folytatni? Nem biztos, hogy kell az X-Faktor a művelődési házakban, vagy nyugdíjas otthonokban szerepléshez.

-   Egyáltalán – került elő a kis táskából a valóság sárga csekkje. – De most mennem kell, ezt még ma fel kell adnom. – Folytassa, nyugodtan. Most már úgyse zavarom – nyitotta a pár perc múlva bezáró posta ajtaját. – Viszlát!

-   Viszont látásra, további szép délutánt, estét! – Ragyogta vissza Kriszta arcát a már záródó üvegajtó.

…….

Évtizedek óta kérdéses, már nemcsak az európai oktatásban, miért kell júniusban is húzni a gyerekek idegszálait, főleg, ha már nincs is mit okítani, nevelni pedig valósággal képtelenség. A verőfényes napsütéses délelőttök, globális melegedést déltől négyig ne napozz figyelmeztető hőségben csak játszóteres foglalkoztatással elviselhető tanmenet-teljesítést majd’ mindenki értelmetlennek tartotta.

A hőség nem csupán a gyerekek figyelmére, fegyelmére nyomta bélyegét. Mikor már végre újra találkozhatott volna Kriszta Péterrel, egymás után érkeztek a drogfogásos hírek. Nem számított már a kenderesek évtizedek óta dédelgetett álma, az esetlegesen elfogadható minimális fűtartás, a fiatalok testi-lelki egészségét ketté törő szenvedélybetegség bilincsei egyre nagyobb számban törölték a drogprevenciós tiszt nyugdíjtervét.

 

>>„Egyre több gyerek követ el bűncselekményt. Súlyos bántalmazási ügyek, gyermekszegénység, gyermekprostitúció, kockás inges tiltakozás. Csak néhány kiemelt példa a tavaly néhány meghatározó, gyermekeket érintő ügyeiből. Ezekből készített átfogó jelentést a Hintalovon gyermekjogi alapítvány. Azt atv.hu azt írja, a gyermekjogi intézmény szerint a top10es listán a lopás, utána a garázdaság a második, ezeket követi a testi sértés, a határzár tiltott átlépése és a kábítószer birtoklása. Pozitívum, hogy csökkent a dohányzás és az alkoholfogyasztás a tinédzserek körében, 2010-14 között, de a nemzetközi átlagoktól azonban még így is elmaradunk. Hazánkban minden 5. 15 éves hetente legalább egyszer rágyújt. Minden negyedik 15 éves kipróbált már valamilyen szert életében, ötödük tiltott szereket is fogyasztott, és minden tizedek 9.-10. osztályos tanuló használt már valamilyen dizájnér drogot.”<< [14]

Mikor Petra néni elmondta Krisztának fia bocsánatkérését és döntését, hogy igenis segíteni fog édesanyjának, akiről nem fog elfeledkezni soha, már bevitte az iskolába a szmogos kinti levegőből azért is nyerhető napfényt.

Azt hitte még hajnalban, hogy Erika nagylánya, várva várt drága kis unokájának édesanyja hajnali kérdése, Nonokáról küldött >>első éves szülinapi ébredés<< képek pörgették így fel. Hogy mégse, maradt benne a hajdani megérző rezgésekből valami, a jó, vagy rossz, de történni fog még ma valami szeretteimmel, vagy akár velem, torokszorító, szívet többször vibráló, van gyomrom, emlékeztető remegés érzésből – mire indult a szülinapi csendes bulira, kiderült. Először az informatika szakos kolléganő érkezése:

-   Szia, drágám! – Várta szaktantermének kulcsát, az okítással-tanítással valamikor Kriszta mezsgyéjén kezdő tanárnő.

-   Szervusz, Irénke – adta át az informatika terem tárulj szezám tartóját, a benne megbújt napi frissítő aprójával.

-   Hallom, nem hívtak még vissza az X-faktorba. Nagyon ragaszkodsz ahhoz? Mert én tudok egy helyet, ahol most is keresik az énekeseket.

-   Igen? De én nem végzett, képzett énekes vagyok.

-   Az nem baj, szívem. Nézd meg a neten a Dan…

-   Csókolom, Irénke néni! – Érkezett a tanárnő mellé a negyedik-ötödik lépcsőről leugró utolsó éves fiúcska.

-   Ajaj, Pistikém, még kitöröd itt nekem a lábad! – Kapta el Nádszálkisasszony Góliátot. – Na, majd beszélünk!

-   Jó, és köszönöm – ült vissza Kriszta, az önként vállalt adminisztrációjához. Épp hogy egyeztette a beérkezett, füzetében jegyzett kollégákat a jelenléti ívvel, mikor számára ismeretlen számmal csörgött a privát mobilja.

….

 

-   Ezt… ezt nem hiszem el, Petra néni! – Robogott pár perc múlva az ebédlőbe.

-   Mit, te szép anyám? – Mosolygott a konyhás néni.

-   Mostanában mindenki kérdezte, hogy mi van az X-Faktorral…

-   Igen, én is. És?

-   Most tettem le a telót, Petra, kedves! – Ölelte át kolléganőjét, Kriszta, remegve.

-   Mi van veled, te asszony?

-   Nem tudtam, mikor érek most rá, még nem tudom a tanév végi menetrendet, beosztásomat, nem mertem belemenni semmi pontosba, míg nem egyeztetem az igazgatónővel.

-   Jaj, te! Én nem tudom, mit csinálok veled. Hát nem itt vagyok, ha menned kell? Előtted ki volt ott a fülkében, amíg nem tudtak felvenni más portást? Mit gondolsz?

-   Tudom, és nem felejtettem el, hogy az első castingnál is te helyettesítettél.

-   Inkább úgy mondom, hogy mi. Mert amikor jöttek le a kicsik ebédelni, váltottuk egymást.

-   Isteniek vagytok, tudom, de ezt akkor is előbb a vezetőséggel kell egyeztetnem, azt hiszem.

-   Hát az igaz, semmi kétség. Jól van, te lány! – Lépett a felmosás után már száradó területre, Petra néni. – Iszol egy kis kávét? Megmaradt az előzőből. Igyuk meg ketten.

-   Nem is tudom. Úgy felpörgetett ez az egész. Este megyek az én kis Nonókám születésnapjára, most ez a telefon – pislogott, könnyeit pergetve, a magát akkor se nem portásnak, se nem néninek érző, boldog nő.

-   Látod, kislányom – vitte ki a fülke elé kávés ibrikjét, Petra néni –, megmondtam én neked. A jó Isten mindent elrendez. Tudom, pár napja még én is nagyon magam alatt voltam, és most mégis megint csak azt mondom, biztos megvolt mindennek az oka. Isten szeretete, az égiek rendezték ezt így, ennek így kellett lennie. Meg kellett ismernünk a tiszta szeretet erejét. Azt, hogy tudjam, miként viselkedik a fiam a menyem előtt, milyenek a gyerekek, és neki is látnia kellett, meg kellett tudnia, hogy én így is, mindenképpen az édesanyja vagyok. Tőlem akkor se kap kevesebbet, bármit is tesz a menyem, hisz akkor is a szülő anyja vagyok. Ahogy meg is mondtam neki. Ez az anya és fia közti szeretet.[15]

-   Hát igen – figyelte nővérének érzett-értett kolléganőjét Kriszta, fedezte fel a tán még nálánál is többet megélt nő szemében az őszinte mosolyba csomagolt hit gyönyörét. – Most ő vesz Petra néninek lakást, hogy ne rettegj a holnaptól, már most megmondta, mielőtt valami ostobaságot el nem követsz. – „Vajon én is ilyen nyugodt leszek négy-öt év múlva, mikor a túlvilági dolgokról beszélek? Nem rettent akkor már el a halál kérdése, gondolata?” Borzadt el magától Kriszta, abban a pillanatban jött rá az évtizednél is vastagabb önvádjára: azon az átkos éjszakán tán nem is azért nem védekezett eléggé, hogy gyermekei miatt maradjon életben. Tán ezért büntet engem az Úr, mert nem elég, hogy nem tettem semmit, amiért ő megáldott, s adhassak adományából, de még a próbatételkor is csak a fejemet védtem, hogy ne vághassa az ágy sarkának, a bolhaszarossal törődve.” Villant be Kriszta időalagútjából az átkos anyáknapi éjszaka megállója.

-   Én azt? Azt sose kislányom. Az életüket csak a hitetlenek dobják el. És a gyávák.

-   Pedig ahhoz is kell bátorság, hidd el – fagyott le Kriszta arcáról a mosoly, rándult szája, örült, hogy kávéspoharáért kis fülkéjébe bújva csak hallható.

….

Mikor Kriszta lehalkított mobilján eltűnt a >>Péter<< kijelzés, az iskola okítói, technikai dolgozói egy elmélet-gyakorlat bemutatónak is megfelelő tanévi emlékpéldákkal támasztották alá  taigetoszi törvény aláírása elleni petíció jogosságát.

-   Te, kicsim! Nem téged keresett ez a … - mutatott Petra néni a portásfülke ablakán látható, halványan világító telefonra.

-   Lehet, hogy valamit még akar mondani a… Nem! – Tartotta egyik kezében mobilját, fogta le száját, majd kezdte masszírozni hol sápadt, hol vörösödő arcát, Kriszta.

-   No, mondjad már! – Rázta meg, a már ájulásra kész asszonyt, a takarítónő.

….

-   Ne haragudj, kislányom, hogy egyedül jöttem. Ez nem azt jelenti, hogy őt nem érdekli Nonóka, hidd el – pakolta le Erikánál Kriszta a születésnapi torta alapjait.

-   Ugyan már, anyukám! Egy percig se aggódj ezért. Nekünk is írt, és még csak titoktartási fogadalmat se sértett, vagy hogy is mondják… Lényeg, hogy anélkül is kiderítettük, míg téged vártunk, hogy ez most tényleg komoly.

-   Micsoda? – Torpant meg a nagyi, szerelmi vallomás vágyálmának vesztésével már nem is törődve. – Ti tán többet tudtok mint én?

-   Nem tudom, te mit tudsz, de nekünk Péter annyit írt, hogy elnézést kér, amiért nem tud eljönni, ha már a média is közölheti, biztos benne, hogy megértjük.

-   Ennyire benne lennék a trutyiban? Tessék, kicsim, ezeket most már végleg tedd el, nem tudok most semmire figyelni, hát még egy tortára.

-   Anyukám, azért az unokádra csak tudsz figyelni! – Emelte fel Erika, az egyéves kis csöppséget.

-   Hát persze, szentem, kicsi bogaram! – Vette át élete értelmét, a szerelmes nagyi.

-   De már tudom, miért aggódsz, nyugi, nem rólad van szó. Sőt, ha jól tudom, azt az ügyet már át is adta, amiben egy ideig te is érdekelt voltál. A suliba valahogy betévedt drogos…

-   Igen? Akkor más? – Mosolygott Nonókára, Kriszta. – Akkor jó, igaz? – Kacsintotta el magát a nagyi, ledobva álarcát, félrehajítva minden mást, mi elveheti most figyelmét, boldogságát!

…..

>>Drogkereskedőket kapcsoltak le a rendőrök. Egy házkutatás során tízmillió forintnxi kábítószer került elő. A készenléti rendőrség szerint a négy budapesti lakos szervezetten árulta a tiltott szereket a fővárosban….<<[16]

„Akkor erről beszélt, Erám az elején!” Állította le Kriszta este, a napi hírek meghallgatásához indított felvételsort.

….

>>Nagyon szeretlek, anyucikám!<< Nézte az üzenetet a nő, ki füstölgött a dühtől, hogy exe, gyermekei apja lemondta azt a délutáni partit, amit direkt azért szervezett ismerősökkel, többi rokonnal az ő lánykája, hogy ne érezze magát rosszul egyik szülője se, de unokáját mindkét nagyi ünnepelhesse.

„Szemét láda! Hogy teheted ezt azzal a gyerekeddel… mit azzal a gyerekeddel? Bármelyikkel, te állat?! Él-hal érted mindegyik! Ezért… Á!” Dobta félre az egeret először Kriszta, majd előhívta Sanya messenger oldalát.

…..

Az a tény, hogy ezt a hívást az ő újra életértelmet adó Nonokájának első éves születésnapján kapta, sejtelmes jelnek tekintette, mint a tizenhárom éve feledni való, felejthetetlen éjszakát.

>>Nem érdekel a mocskos pofád, se a hisztid. El nem megyek addig…<< fojtogatta Kriszta torkát a múlt, homályosította szemét áztató fájdalom gyöngye.  Először elkapta a válást követő kései nagy ő visszautasító randija után érzett élő halott vagyok, semminek semmi értelme sebnyalogató gyengeség, majd maga se tudta, hogy, mikor, a közösségi oldalra klikkelve, bejelentkezett lánykája.

>>Köszönöm, anyuci, hogy eljöttél!<< sok-sok puszi slime-mal, végén az ünnepi pillanatok képeivel, egy videóval ráébresztette a való világra, az élhető világra.

Ekkor döbbent rá, hogy megérzése jó, helyén való volt: a múltat el kell engednie, az élet ahhoz túl rövid, hogy fonalait értelmetlenül kuszáljuk, a sajnálat, sajnálkozás vermébe esve.

Rájött, ha már ezt a határidő utáni bizonyítási hívást ugyanolyan jelnek tekinti, mint exe anyáknapi éjszakájának birtokvágyas ítéletét, akkor felednie kell az ikszeket, ismét.

>>Újra kell kezdeni mindent, minden szót újra kimondani. / Újra kezdeni minden ölelést, minden szerelmet újra kibontani. / Újra kezdeni minden művet és minden életet, kezünket mindenkinek újra odanyújtani.<<[17]

Tombolt benne élete verse, amit az Ozora felé vezető úton elveszített a Köztársaság nevében kihirdetett válás napját követő versenyen, de most azért is, csak azért is értelmet nyert.

…..

>>Anyuci, itt van apu is! Ne haragudj, hogy nem válaszoltam, este mindent megdumcsizunk, és hidd el, nem maradsz egyedül, segítek, segítünk, de most a vendégekre figyelek. Szeretlek!<<

Olvasta újra és újra Kriszta a már nem is csupán négy fal közötti magányában élhető első éteri üzenetet.

(Folytatás, a love storyba csomagolt szoció szálak zárása a regényben olvasható)



[1] H.É. Facebook - bejegyzése

[2]A XXI. század egyik legnagyobb kihívására hívja fel a figyelmet a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg és a Microsoft atyja, Bill Gates. A technológia fejlődésével egyre több helyen szorítják ki az embereket a munkahelyükről a robotok, és ez a tendencia az elkövetkező évtizedekben csak gyorsul. Az automatizáció óriási kihívás elé fogja állítani a társadalmak többségét.” http://www.origo.hu/gazdasag/20170601-automatizalt-robotok-szoritjak-ki-az-embereket-a-munkahelyekrol.html

[3] A 2017-es turisztikai információkból összeállított pársoros tényadatot tartalmazza a könyv.

[4] Ld. Magyarország idegen nyelvismeretének siralmas állapotáról szóló jelenethez csatolt hivatkozása.

[5] „A zene a maga különleges formájában rendkívüli hatással tud lenni az emberre. A mai modern zene, sajnos már csak szórakoztatásra vagy háttérzenének jó, de a valódi zene a maga leegyszerűsített formájában igen erős érzelmi és szellemi válaszokat tud felkelteni a hallgatójában. Elég csak megnézni, hogy egy Bach kantáta és egy Beethoven szimfónia milyen mélyen tudja megragadni az emberi lelket. A hallgatásra szolgáló szervünk ugyanis egy hidat formál a tudatos én és a tudatalatti én között. A zene alapvető elemei a melódia, a harmónia és a ritmus. Ezek az elemek -  igazán szakértő kezekben – terápiás hatások felkeltésére is alkalmasak. A speciális kezelést igénylő gyerek körül felhangzó zene, a fentiekben ismertetett módon és a terapeuta által összeállított formában a gyerekben belül is rezeg és közben dolgozik rajta. Ez természetes hiszen, ha a zene hatását vesszük az nem egyenlő a zenehallgatással. A zene mindig benne rezeg az emberben és mindannyian tudjuk, hogy a ritmussal pl. izgatottságot lehet létrehozni. A ritmus ugyanis az emberi test szerves része.” Forrás: http://www.camphill.hu/?page_id=83

[7] Forrás: szerző fenti megosztásra írt válasza

[8] Music FM 20170606-i Hírekből

[9] „A Föld népessége valamikor 2017 első felében éri el a 7,5 milliárdot. Ötven évvel ezelőtt még csak 3 milliárd 450 millióan laktunk a bolygón, és azóta a legnépesebb országok listája alaposan átrendeződött. Az akkori top 12-be a Szovjetunióval együtt még 4 európai állam fért bele, a mai top-20-ba már csak Orosz- és Németország, miközben Ugandában már többen élnek, mint a negyvenszer akkora területtel és nyolcvanszor nagyobb GDP-vel rendelkező Kanadában. …” Forrás: http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/melyek_a_legnepesebb_orszagok_a_foldon_meg_fog_lepodni_a_sorrenden.628425.html / „Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus között. …  „ Forrás: http://hvg.hu/itthon/20170531_Egy_nagyvarosnyi_magyarral_lett_kevesebb_az_elmult_5_evben

[10] internetes oldal címét

[11] https://librarius.hu/2017/06/02/megsem-vonatkozik-a-disz-es-gyerekekre-a-taigetosz-torveny/

[12]i'm hungry. I am Hungarian (Forrás: http://www.webforditas.hu/), kiejt.: ájem hángri, ájem háng(e)rien - szerző

[13] Macskák musical szövegből Forrás: zeneszoveg.hu

[14] Forrás: MusicFM 2017.04.19-i Hírek

[15] http://egyazegyben.com/az-agysebesz-7-napig-komaban-volt-hihetetlen-dolgokat-tapasztalt-meg-65942

[16] Forrás: 2017.06-17-i Music FM Hírekből (A jelenet és híradás közti időeltérés a mondanivalót nem módosítja – szerző.)

[17] Váci Mihály: Valami nincs c. verséből

Köszönet

Nem is számoltam ma reggel az egyik Facebook-os megosztásomra ennyi lájkra. Köszönöm a figyelmet, ami a mai versemre inspirált (a közösségi oldalra írt javított változata):

 

 

Modern világ szeretetérzése

Négy fal közt pergeted a perceket - csendben,

Az egyedüllét magánya immáron nem érdekel.
Rájöttél végre-valahára, több téren kisember,
Nem vagy egyedül, s nem is csak az égiekkel.

Ha feledett, kinek hiánya fáj, szívedbe zárva,
Mit számít, míg érzed a szeretetet, virtuálisan.
Nem is sejtetted, lehet így is embernek barátja,
Egy a lényeg: gondolhass mindig boldogságra.

Ilyen-olyan titkos fegyver: fiatalító műtét,
Miért nem tudják sokan, mi is az igazi fény.
A modern világ technológiájától sose félj,
Tanulni nem késő, egy a lényeg: É L J!"
2017.06.16.
(Christina Buhela/C.B./CHEB még születendő regénye egyik fejezetének alapverse, a lájkolóknak köszönettel)

 

Pillanatnyilag úgy érzem, ez a következő regényem első fejezetének alapverse, amit ott a pályázat értékeléséig nem jeleníthetek meg. Így is örülök a gyermekkori álmom próbatételét követő tartalmas nyári Feladattervének, máris megvan a jelenleg készülő (Újra újélet c.) könyvem befejezésének, a szereplőktől így már nem fájó búcsújának motivációja. :-)

C.B.: Újra újélet c. regény, Van értelme? c. fejezetéből

"Kriszta ugyan egyetlen napot se mulasztott el kómában, mint a már harmadjára nézett zsaru sorozat főhőse, mégis ugyanolyan kívülállónak, egyre inkább más bolygóról érkezőnek érezte magát. Egy olyan világból, ahol csak az emberek haltak ki, de az emberi érzések, az őszinte értelem-érzelem becsülete sugárzott szerte a Világba. "

 

Van értelme folytatni? Valahogy nem működik a dolog, pedig örömmel látom, 1-2 érdeklődő mindennap van. Szeretném tisztázni mielőbb Kriszta - Péter - Feri magánügyét, rámutatva a korunkban még inkább fenyegető, ifjúságot, jövőt érintő szenvedélyekre, a szükséges, elhanyagolható-mással pótolható, vagy épp értelmetlen ragaszkodás veszélyeire. Talán sikerül politikamentesen, de az egyre gyakoribb terrortámadás, valós-vélt kapcsolatú erőszakáradat akkor is szerepel a love storyba csomagolt szoció regényem záró fejezetének zanzájában, ha szándékom szerint viszonylag pozitív lesz a vége.

Ha ezt a próbálkozást minél többen látják, (esetleg megosztással, vagy ismert módon bíztatnak), hétvégén élek a motivációval.

Köszönöm a segítséget, kedves, tisztelt Olvasóim! :-)