Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

Csak úgy

Mikor....

Mikor már azt hiszed, nincs tovább,
Történhetnek még frenetikus csodák!
Fekete-fehér mellett vannak színek,
Csak észre kell venni a keveréket!

Mikor egyre több a sötét szín,
Akkor akard a jót nagyon hinni!
S ha mindez nevetséges lesz,
Te akkor is ÉLJ, sok-sok hittel!

Hidd a jót magadban, másban,
Hidd: van értelme minden napnak!
Higgyél a feléd nyújtott segítségben,
Higgyél az igaz, őszinte szeretetben!

Őszinte, múlhatatlan kapocsként,
Mely átalakítja a fájdalmat fénnyé,
Mely talpon tartja a roskadó testet,
Élteti, táplálja a hinni akaró lelket!
(2017.08.20.)

Egykor egy ének-zene szakos kolléga azt mondta, mindenki a saját érzésvilága szerint látja az előadandó művet. Hogy igaza van-e, ki a fenti gondolatsorokat depisnek véli - nem vitatom. Viszont mindenképpen pozitív végkicsengésűnek, s főleg metafórikusnak (is) szántam, 2017. augusztus 20-án.

Mikor elkezdtem írni, a statisztika (blogom nézettségi indexének) megnézése után, még semmi konkrétum nem volt. Most viszont már körvonalazódik Christina Buhela: Álarc nélkül c. regényterv (2017. májusi irodalmi pályázat) augusztusi időszakot feldolgozó fejezetének egyik jelenetsora.

Minden kedves, tisztelt Olvasómnak további sikeres és szép napokat kívánok! :-)

A Facebookon beígért kiegészítés

Kedves Olvasóim!

Pár napja, mikor kerestem az Álarc nélkül c. regénypályázatomhoz az infókat, jelenetterveket, felfedeztem a legutóbbi - Újra újélet c. - könyvemből, akkor tán blogra szánt, valamiért mégis megosztás nélkül, csak vinyón maradt fájlt.

Lehet, hogy nevetséges, magam se tudom, melyik fejezetből hagytam ki, valószínűleg a befejezésnél tartottam valamiért lényegtelennek, feleslegesen túlragozottnak. Viszont azon a napon, amikor keveset, de finomat szerettem volna vacsizni, e fájl eleje adta az esti gyors, nem gyros estebéd ötletet.

Miután a nyári szünetem alatt hawaii pihizés helyett próbálok életképesen evickélni, a fiatalítást jelentő feketemosogatói munkám után nem mindig marad este energetikám a hosszas netezésre. (Nem nyafogás, csupán - tán elfogadható - indok az ígéreretem teljesítésének halogatására.)

Ezért most, lightos időmben pótlom a valamikor május-június elején készülhetett fejezetből kivágott részletet, egy kis aktuális infóval kiegészítve, az ismét érdeklődést mutató statisztika reményében. (Nem nézik az oldalamat, akkor mi értelme? - sebnyalogatást feledve.)

Köszönöm a figyelmet! :-) , további sikeres és szép napot kíván

Hamerli Éva, írói Christina Buhela, az Újra újélet c. könyvtervezet C.B-je

 

S akkor az augusztus 14-i Facebook-bejegyzésem teljes jelenetsora:

 

-Amikor először átnéztem a mai vacsoraadagot, kicsit berzenkedtem - pislogott Kriszta, a hűtőből kivett tányért billentés nélkül mikróba csúsztatva. - Még ha imádom is a főtt-/sült kolbászt, de mit is lehet összehozni egy csipetnyi sajttal, 150g baromfi lecsókolbásszal és 1 db kiflivel?

-Ekkor már tudtad, hogy jövünk? - Kereste Zsóka a szalvétát.

-Ne is mondd. A lényeg, hogy amikor felhívtál, már sejtettem, hogy forralsz valamit, ha nem is ellenem, inkább a bátyód ellen...

-Jó, szóval, nem. És akkor most a vacsorádat osztod meg velünk?

-Kérem a kóstolásotokat, aztán ha még éhesek maradunk, kaptam a lánykámtól egy kis dinnyét. Van benne bőven cukor, azért mégse szénhidrát-bomba desszert -–gondolkodott el Kriszta a pár napja hallott elhízott magyarok hírének megosztásáról[1]. „Á, felesleges most erőltetnem a szociós dumcsit. Egyre-másra veszítem el az emberi kapcsolatokat, még a fiaim is szemétre valónak, értelmetlenségnek tartják a másokkal foglalkozó, magamat valamelyest helyrehozó írásaimat."

-Most már én is merek egy egészet venni.

-Nocsak – nézett Kriszta, Zsókára. – Én azt hittem, emelték a fizetéseteket még év elején. Csak …

-Édesem, a fizetést papíron, infókban minden szférában emelik, csak nem épp a kulizóknak. A vezetőknek jut abból az emelésből annyi, hogy ne csak a levonható adó legyen több,

-Ja – mosolygott Kriszta, egy merészet gondolva. – És persze ezzel növelve állambácsi aktuális slefjének ide-oda engedékenységét, milliós tartozásainak ippeg feledését, vagy nyilvánosan elengedését. Hisz elég, ha a kisember életmunkáját jelentő házát veszik el, küldik utcára gyerekével, gyerekeivel a már fizetni képtelen anyát.

-Ez sajnos mindig is így volt, Krisztám, és így is lesz, csak épp másképp tálalva. Viszont ha most játsszuk a politikust a konyhában, azzal nem laknak jól a fiúk se, pedig egészséges, tele van vitaminnal a dinnye, s bocs, de ha jól látom, neked se árt egy kis fogyózás[2]. Ismét visszajöttek a hurkák, Krisztikém. De nyugi, Péter még nem vette észre, elhavazza a legújabb drogfogás.

-Kösz a figyut. Pedig csak egy-két hete hagytam abba az esti tornát, a két-három megállós gyaloglást – pirult egyre jobban, Kriszta. – Akkor, ha jól értem, nem elvetélt gondolat a dinnye desszert.

-Már hogy lenne, anya. Péter is szereti – engedett magának egy kis falmellékit, Zsóka. „Pfuj, de fura íze van itt is a csapvíznek! De nem szólok neki, mert a végén még ezt is magára veszi.”

-Akkor kérlek, úgy teríts! – Került ki a kolbászos kiflikarika halmaz, vágta fel a pár napja fia-menye kertjéből szedett nagyobb uborkát, egy kis díszítésnek. - Csinálsz egy képet, hogy elküldhessem Sanyáéknak? Ezt a megosztást biztos nem tartja zaklatásnak a kis menyem.

-  Még mindig itt tartotok? Kriszta, majd... várj, itt sötét van. Vigyük be a szobába.

-  Nem zavarunk, fiúk? - Törték meg a "lányok", a nemrég még féltékenységet is produkáló F.P. és P.F.

Péter és Feri, a két gasztró guru? Ugyan mindkét férfi imádja a hasát, sőt, tán még ennél jobban az elismerést, a figyelmet. Csak épp az egyiknek fő munkája, hivatása is a vendéglátás, a másik pedig egyfajta hobbiként, tán valamikor megálmodott önmegvalósítás kései beteljesedéseként, az anyagi feltételek biztonságának tudatával végzett mellékfoglalkozása.

Feri, Kriszta egykori főnöke életszerepből – Kriszta agya-szíve szerint – továbblépve, barátként tartotta a kapcsolatot azzal az asszonnyal, kit szeretett volna megismerni, tudta szerint ismerte is, mégis tudott minden találkozáskor valami újat mondani a makacs vállalkozónak.

Mondjuk, ebben is hasonlítottak egymásra. Mindkét férfi makacsul ragaszkodott a valamikor még „majd én megváltom a világot, megmutatom, hogy és miként is lesz szebb és jobb az a terület, ahova én beteszem a lábam” lendülettel kezdett, munkából immáron élethivatássá vált feladatához.

Ferit hiába tették lóvá a tőketársak, küldték padlóra saját éttermében kisemmizve, újra és újra bizonyította: a bajok, a kudarcok csak erősítik az embert. Ha valóban szívügyed az álmod, amit terveztél, addig hajtasz, ha kell, ismét elejétől kezdve az új építését, amíg a buktákból okulva alakított stratégia végül beérik. S ha nem is válsz multimilliomossá, -milliárdossá, mint megannyi papoló pikszis környékbeli, tiszavirág életű nagyember, azért a tükrödet nem kell egyszer sem cserélned. Ha néha-néha kénytelen is vagy szembeköpni magad, vagy épp álarccal megijeszteni a foncsort, azért nem reped szét, nem csorbul.

És ezt az életelvet tartotta szem előtt Füzesy Péter, drogprevenciós rendőrtiszt is, ki megannyi erőszak és öngyilkosjelölt közt munkálkodva, szabadidejében azért teremtett egy szebb jövőt jelentő élettér-tervezetet.

(Egykor fejezetből kivágott jelenet vége)

[1] ”A korai felnőttkorban szerzett túlsúly növelheti a későbbi krónikus betegségek és az idő előtti halálozás kockázatát – idézi az MTI harvardi tudósok kutatását. …Az elhízás világszerte jelentős egészségügyi kockázatot jelent. Míg 1980-ban a férfiak 5 százaléka, a nők 8 százaléka volt elhízott, 2014-ben már a férfiaknál 11 százalék, a nőknél 15 százalék volt ez az arány.  Az amerikai felnőttek évente átlagosan 0,5-1 kilogrammot szednek fel magukra korai felnőttkoruktól kezdve 55 éves korukig, és még ez a csekély súlynövekedés is végül elhízáshoz vezet. Az egyelőre még nem világos, hogy a felnőttkor kezdetétől a középkorúságig felszedett túlsúly hogyan függ össze olyan következményekkel, mint a kettes típusú cukorbetegség, valamint a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása.” Forrás: http://index.hu/tudomany/egeszseg/2017/07/19/a_fiatalkori_elhizas_is_noveli_a_kesobbi_kronikus_betegsegek_kockazatat/ (Blogra másolás előtti ellenőrzéskor beszúrt info lábjegyzete)

75-ös troli Utas-társnőjének ajánlott vers

 

Vannak még értékek…
(Christina Buhela: Álarc nélkül c.
regényterv verse, 75-ös troli
szőke Utastársnőjének ajánlva)

Nincs semmi a helyén, végtelen káosz.
Értelmetlen hadakozás nyilvánosan,
Ahogy tették, teszik a politikusok.
Illik – nem illik, felesleges partitúra.

S akkor előkerülnek a kivételek:
Szabó Magdát olvasó, segítő ifjak,
Az értelmes holnapot képviselve.
Vannak még értékek, él a jövőfa!

Köszönöm Uram: nem is száradó!
Korhadó ág mellett él az egészség,
Újabb és újabb rügyekkel fakadó!
Alatta pihenve, él a jövőremény!
(2017.08.11)

Álarc nélkül c. könyvhöz

Forró napok
(Szerző ismeretlen jótevőjének ajánlva)

Globális melegedés, olvadó jégtáblák,
Fagyos szívek a Föld közepén, árván.
Árva minden ember, kit öl a magány,
Robotként éli életét, várva hű társát.

Globális melegedés, forró napok,
Sárga, piros riasztás, az agy forr.
Hogy hova is szállnak a milliárdok,
Ha csak az ÉLHET, ki kiváltságos?

Számít a politikának mondott játszótér?
Mikor egyre több a kívülálló, nem hinném.
Szégyen, álszemérem, titok, szegénység,
Érthető az időnkénti robot-érzéketlenség.

Ezért is jó, ha e szikkadt, kiégett világban,
Itt-ott kikelhet az emberiesség új palántája,
S a kész ültetvény látványa a legcsodásabb,
Mikor az ember őszintén figyel embertársára.

Köszönöm Uram, hogy láthatom e képeket,
Köszönöm, ha e csodaforrásokat ízlelhetem!
Jó érezni a mocsárban éltető fényességet,
Hogy boldogok legyenek, kérlek, ne feledd!
2017.08.04.

Miután a regényíró pályázatban csak olyan művel indulhatok, melynek még csak részletei se jelentek meg nyilvánosan (se nyomtatott, se online formában), ezért itt csak a pár hete érlelő fejezet mai pozitívumának jelenethez tartozó alapvers előzményét írom le:

A Puskás Ferenc Stadiontól gyalog megyek le általában a Cházár u.-ig, egyfajta napi mozgás-pótlásként. De mostanában valahogy kihagyom ezt a gyalogló "kocogást", mióta félúton rosszul lettem a hőségben. Szerencsére mindig csak a szédelgésig jutottam, s a Stefánián gyalogolva nem igen szólítják le az embert, sarazzák össze ilyen-olyan piás jelzővel. 
Lényeg, hogy ma a kőbányai buszról leszállva, vártam a 75-ös trolit, nem kockáztattam. Már a közeledő troli imbolygása is gyanús volt, gyengeségemmel nem akartam foglalkozni, nagyon lassan kapaszkodtam fel az ingyen szaunajáratra (minden ablak zárva)
Először csak szippantgattam a mélyről (már amennyire ilyenkor lehet mélyet szippantani) szívott levegőt, míg jött az utasmentő nő kegyelme: kinyitott pár ablakot, levegőt engedve az utastérbe.
A Thökölyn együtt szálltunk le, tán a kelleténél nagyobb lendülettel álltam fel, elvesztettem egyensúlyomat. Megijedtem a leszállásnál, hisz újabb eleséssel nem törölhetem a munkaképességemet! Mellettem szállt le az utasoknak levegőt adó nő, megkérdezte, jól vagyok-e.

Hát... / Van vize? (Azt hiszem, javasolta, hogy igyak.) Nem válaszoltam, csak ránéztem.

És ekkor megtörtént az én második csodám ebben a hónapban, melynek hasonlóiról olvasva a Facén, néha kételkedek. De most, hogy én élem meg ezeket, nagyon boldog vagyok:

Az utastársam átadta a sajátját , elnézést kérve, hogy már beleivott.
(leírtam először az ízesített ásványvíz nevét, csak nem szeretném, ha bármely értelmetlen törvény hiányos ismerete miatt kellene törölni az egész történetet)(!!!!)

Tudom, az X-ek átka is az elérzékenyülés, de szerintem, ki idáig jutott a történetben, szintén érti, mit is érezhettem, miért köszöntem meg pityogásra induló hangon az emberségességét!

Kérem az Urat, ha nekem nem lesz lehetőségem rá, Ő akkor is segítse ezt a Hölgyet, ki 2017-ben, a lépten-nyomon síró-rívó -valós, de ha nem csak saját zsebre gondolnak a számunkra álomnak tűnő havi fizetésért "dolgozó" vezetők s a még Magyarországon maradt értelmes szakemberek, leállítható korrupciós esetek -, sikkasztások, tolvajlások, erőszak-terror-félelemtől népet vagy gúzsban, vagy idétlen idiótának tartó történetekkel, "akciókkal" etetve, valós probléma megoldásának lehetőségeit elásva, - világunkban,
nem tartja fontosnak a mentőakciójának ismertetését se.

Hú! ez nagyon bonyolult lett, s nincs idő semmire korunkban várható gyors átfutásos olvasással valóban nem értelmezhető. De ki próbálja legalább megérteni, ha nem is beleérezni magát a szituba, nem távfutásos betűnézéssel tán első olvasatra is maga előtt látja, hallja a történteket.

Őt - a megmentő Hölgyet - és Mindenkit, ki képes EMBER maradni ebben az állatnál is ocsmányabbul állatiasodó, embertelen világban.

Köszönöm, ha idáig jutott(ál) a történet olvasásában, s továbbra is látogatja/od az oldalt.

H.Éva, írói

Christina Buhela / CHEB / C.B. / Buhela

Regényíró pályázat (Álarc nélkül c.) fejezettervek alapversei

Elhagyott állomások

Míg nem jön a tán várt végállomás,
Nem is tudod, mikor, mit mulasztottál.
Útközben sok mindent láttál-hallottál,
Az élet egyetlen értés-érzés vonatán.

Ha a jó Isten megáldott nagyon jó füllel,
Időben meghallottad a fals érzéseket,
S a szíveket hosszútávon figyelhetted,
Takarékoskodtál a gránit szeretettel.

Az állomások akkor színesebbek lehettek,
Egy-egy csalódás nem törte össze szívedet.
S ha még előtted van a tartalmas életterved,
Ne figyelj másra, állomásait írd nagybetűkkel!

Ne kelljen a végállomásnál majd keseregned,
Mit, mikor és hol rontottam el – kérdésekkel.
Bátran nézhess körül, s azért még a tükörbe:
„Élni hagyva élni” életelveddel se törjön el.
2017. 08. 02.

 

 

Gulácson elzárták az egyetlen kutat Facebook hírt olvasva:

 

"Mikor megszülettünk, mindannyian emberként,
Ó, mi balgák, nem tudhattuk: számíthat az ősi vér.
Tapasztaltunk esetleg ezt-azt karikásig cseperedvén,
De nem tudtuk, hogy állaténál is ocsmányabb a lét.

Mikor feledi ember az éltető elem szükségességét,
Neki tán úszómedencéje is van, számára ez elég!
Elzárni egy község kútjának vízadó, éltető esélyét,
Lanyha időben is csúf, hát még nyár közepén!

Nincs erre semmilyen szó, csupán: embertelenség!
Hol van most a nagy összetartás, figyelem, felség?!
Lehet, hogy felébred állat után az emberiesség,
Testet-lelket, az embert nézzük, nem a színét!
2017. 08. 02.”

Azóta ismét van víz Gulácson, hvg.hu oldalon olvasva, nem elzárták, hanem elromlott a kút.