Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

Mert hinni akarom

Kinek unalmas, már zár(hat)ja is az oldalt, én akkor is kiírom most magamból, amit érzek, pályázatomon dolgozva,  Kálmán Imre operett-részleteket hallgatva:

https://www.youtube.com/watch?v=neAUbU9JdLI

 

Mert hinni akarom
(Christina Buhela: Álarc nélkül c. regény
Terror c. fejezetterv egyik jelenetének alapverse)

Gyermekként várjuk a mielőbbi "nagyságot":
Kozmetika, stikli cigi, ma már alkohol, drog.
Próbatétel az élettől, kamaszként még játék,
Nem is sejtjük: gyorsan elszáll az a kék ég.

Hogy ismét láthassuk azt a bizonyos napot,
Mely Heltai szerint is a felhők mögött ragyog,
Hinnünk kell, fogadnunk kell: a remény él!
Hinni akarom hát: e vihar szívemben elalél!

Ha olyan erős is, uralni akarja életem folyton,
Míg lepergetem éltem vásznát, előlem eliszkol!
Vége felé járva e buckás túrának, Uram, kérném:
Hibáim javítására, az ÉLETRE adj még esélyt!

Mert hinni akarom: valóban segíted leányod,
Ha vétkezett is merészen Éva Ádámért, egykor.
Mert hinni akarom: a tudás almája a szerelemért,
Ezért fogyott, a szeretet ok-okozatának tudatáért!

Hogy mi lesz, mikor elmúlik a szerelem? Már tudom.
Helyére barátság lép, vagy ha az se kell, a fájdalom.
Mert akkor derül ki: szeretet nélkül a szerelem mit ér?
Mit fogadott test, elillan, szívben marad az üresség.
(2017.09.30.)

Álarc nélkül c. "És a jövő..." fejezet egyik jelenetének alapverse

Hetek óta próbálok helyrehozni egy vesztett kapcsolat emberi alapját. Oly annyira igyekszem a szívemhez közelkerült, egykor életemet megmentő ember, család békéjét őrizni, hogy már nem csupán a barátságukat veszítettem el, de idestova a gyerekeim nagy nehezen visszanyert bizalmát, velük tartható kapcsolatot is - egy adósságkezelő ügyintéző figyelmetlensége, trehánysága miatt.

Ezt a - szerintem nem egyedülálló, viszont rosszban jót találok alapon, testemen-lelkemen is érezhető - tényt felhasználom a regényíró pályázatomra tervezett Álarc nélkül c. könyvem záró fejezetében (is).

A mai nap eseményei adták az alábbi jelenetsort alapozó versihletet:

Pusztító ár

Életünk egyfajta ajándék - hallottam nem is oly' rég.
Élvezni, hálánkat kifejezni érte egyértelmű: Élj-élj-élj!
Hogy miként is pergesd életed vásznán a színeket,
Agyad-szíved, napi tetted, erőd, szíved súgja meg.

Csak egyre vigyázz, kicsibetűkkel írt nagyember:
Bármit teszel, véred, testjövőd sohase feledheted!
Ha volt is olyan nap, év, mikor nem jelentkeztek ők,
Az nem törölte még az anya-gyermek kapocserőt.

Ahogy te se mondtál le soha, egyetlen percre se róluk,
Ők is tudták és tudják ma is, ki is az ő szülőanyjuk!
Úgyhogy hajrá, gyerekek, hajrá édesanyák - fel a fejjel!
Éveket törölhet az ár, de az ember, a szeretet a győztes!
2017.09.28.

Köszönöm a figyelmet, kívánom a hasonlót átélők mielőbbi helyzetjavulását, s főleg, az addig sötétnek látott dolgokra mielőbbi shakespeare-i zárását. (Tévedések vígjátéka)

Az igazi boldogság

Mostanában mindig van valami, ami kihoz napközben a sodromból, hiába regulázom magam. Hogy ne vicsorogjak senkire, mikor mosolyogni szeretnék, időnként ránézek Gyerekeimre, Családjukra a neten. Jó .... Jó? Isteni látni a kisunokákat, s ami szintén boldogsággal tölt el, a velül ÉLŐ szülőket, gyerekeimet! Így született a készülő regényem "És a jövő..." fejezet egyik jelenetének alapverse:

Az igazi boldogság

Forrong körötted a levegő, a világ,
Nyugodalmat adhat mégis a Család.
Gyermekek, unokák, kacagó szempár,
Ők még nem ismerik az álarccsatát.

Őszintén nyíltak, unottak s boldogok!
Igaz, csak ha Te is ezt a példát adod!
Gyermeknek nem mondhatsz nagyot,
Csak ha mögötted a remény ragyog!

Míg hiszed, érzed a jót és szépet,
Tested őszintén közvetít mindent!
Gyermeked érzi az igaz szeretetet,
S ehhez boldog családi háttér kell!

Köszönöm Uram, hogy mégis adhatsz,
Igaz, másfajta vagyonnal vagyok gazdag!
Nincs bankszámlám, kinek is a sok nulla?
Gyermeki kincseket azok sose adhatnak!
(2017. 09. 27.)

Egy mai infó utáni egyenlet

Pár hónapja próbálom feldolgozni az idei tehetségkutató buktáját. Többek között - minden rosszban van valami jó alapon - a jelenleg készülő Álarc nélkül c. (pályázati, tehát még részleteiben se publikálható) regényem eseménysorának egyik alapjául. Hogy miként is működik a női megérzések valóság-fikció megjelenítése (amit fikcióként gondoltam, pár napra valahol valósággá vált), az eddigi könyveimnél csak sejtelmesen követtem. Most viszont kezdek magamtól félni: ma olvastam egy olyan történetet egy leendő énekes pályafutás-próbájának buktájáról, ami nagyon megérintett. (Visszaemlékezve előadására, szinte magamat éreztem ott a színpadon, csak épp pár ix-szel többet lapátolva)
Túljutva az utolsó válogató műsoron, ahol már nagyon is kiabáltak az árulkodó jelek: a mentorok showjáról s nem is az énekes-jelöltekről szól ez a műsor. Hisz ebben a műsorban már az eszméletlenül hamis, otromba előadók kerültek, akik élből idáig nem juthattak volna. Úgyhogy, lehet, hogy mégse csak rajtam múlt azon a kettő-három óra helyett este hetes fellépésem cefet sikertelensége?

Akkor viszont nem csupán egyetlen jelenetet „érdemel” a korunkban álarcviselésre kényszerített emberek közül kiemeltek napjainak követése:
egy drogprevenciós hajszát előkészítő százados, egy orvosi pályáról nyelvvizsga hiányában egyelőre lemondani készülő vezető főnővér, aktív pihenő napjain mentálhigiéniás terapeuta, a bűnös, vagy áldozat kérdésre választ kereső egykori pedagógus, valamint az egyesek szerint barátnál többet jelentő volt főnöke, a fiatal gasztro guru sorsának mozaikja 2017 júniusától.

Ennek (mármint a második tehetségkutatós) jelenetsorára emlékeztet majdand ez a vers:

Igaz, hamis…
(Christina Buhela: Álarc nélkül c. regény verse)

Az élet több mint matematika, bárki tudhatná.
Egy- vagy kétismeretlenes egyenlet a megoldás?
Számolni tudni kell, egy meg egy sose lehet zéró,
Mégis van, mikor semmivé válik az iksz szorzó.

Amikor az igaz oldalán lévő számok, jelek nullák,
S a hamis oldalé lesz a többszörös, a megoldás.
De mire is megoldás bármi, mely csak mulandó,
Mely eredménytől nem lehetsz igazából boldog?

Mely eredmény csak pár(száz) embert hurráz,
S őket is egy idő után, előbb-utóbb lenulláz.
Mely eredmény bevételt jelent imitt-amott,
Attól még lehúzza az igaz színvonalszalagot.

X-Faktor, Megasztár, s megannyi Való Világ!
Ez jelenti manapság a magyart őrző kultúrát?
Tehetségek kutatása, bármely építő vonalon,
A jövőt jelentheti, de csakis az Igaz oldalon!
(2017.09.24-én, Nagy Szimonetta nyíltlevelének olvasása után)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden nap....

Minden nap...
(Álarc nélkül c. regény egyik fejezetéhez)

Ma ismét éltem, nem nagybetűkkel, mégis Éltem!
Unalmasnak mondott monoton órák percei kergettek!
Kergették testem-szívem minden egyes kusza sejtjét,
Kiáltva: "Ne akarj más lenni, ember, őszinte légy!"

Ikrek jegyében születve nehéz lenne e harc?
Ma, amikor szinte kötelező az örökálarc?
Mikor felnőtteket szinte már gyermek tanít,
Ha nem mindig tudásban, azért csak ő vezeti.

Minden egyes nap látható a jövő öntudatos harcosa,
Ki miért vívja harcát magával, a világgal, nem tudja.
Noha korunk technikája mást kódol e szegénykének,
Az ő mindennapjai toldják a kemény tanulási éveket.

S hogy e tanulási szakasz közt bánthat-e majd mást?
Okozhat-e gondot, fájdalmat bárkinek, ki figyel rá?
Miért is érdekelné a ma mindenben jónak vélt diákot?
Ki az örök zriben, a feszültségben látja a boldogságot?

Mindennapjainkban mi, még hinni, bízni merő emberek,
Gondolkodjunk, hisz ezért élünk, vagyunk, szeretettel!
Ha ma vesztettünk is egy csatát, értük harcoljunk tovább!
A végső győzelem igazolhatja az értő-érző napi stratégiát!
(2017. szeptember 19.)

Egyelőre ez kuszának tűnhet, magamnak lementve a tervezett fejezet egyik alapfájljaként, leírtam a jelenetsor ok-okozatát jelentő neveket, cselekedeteket. Most visszaemlékezve az én szerepemre, inkább mielőbb fekszem, hogy holnap türelmesebb lehessek.

Türelem kérése

Köszönöm minden kedves Olvasóm figyelmét, s kérem, továbbra is adják az erőt az oldalam látogatásával.

Most ugyan levert a lábamról valamilyen vírus, azért nem adom fel! :-) Az alábbi versemet a készülő Álarc nélkül c. regényíró pályázatterv Terror c. fejezetéhez tervezem kibontani jelenetsorrá.

Köszönöm, ha elolvassa a majdani emlékeztetőmet:

Pusztító láz

Test és lélek egysége nélkülözhetetlen!
Ép testben ép lélek, az egykori írás szerint.
Hogy tartani tudd magad e remek tervhez,
Napi edzésed sose feledd, alapja lehet a hit.

Őszintén, embert embernek látva, tudva!
Légy óvatos a bajban, de segíteni ne habozz!
Lázban égő tested forrong, kérdez az agyad:
Meddig képes újulásra bármi, bárki, ó mondd!

Rendszerben az egyedek egysége lényeges?
Vagy a kór a rendszert, önmagát pusztítja?
Nem elég csupán a láz csillapító kezelése?
Tudni kell az okot, csírájában gyógyítva.
(2017.09.17.)

 

Hogy mit is fogok ebből kihozni a III. fejezetben? A minap egy reggeli műsorban értetlenül olvasta be a műsorvezető szerkesztő (?) az egyik SMS-üzenetet, ami csupán arról szólt képletesen, hogy a hallgató sértve érezte magát, amiért (szerinte) csak a műsort, -vezetőket dícsérők SMS-eit olvassák be. Érdekessége az egésznek az volt, hogy pont az érzett rá a szöveg értelmezésére, kit "főnöke" lépten-nyomon lenyomiz. D. ezzel a ráhibázással is ugyanúgy igazolta az életszerűségét, az átlagember ismeretét, nem csupán a nehézségeket nem ismerő, azt cinikusan ecsetelő, az áldozatát (nehézségeket élni, ismerni kénytelen embertársait) életképtelennek tartó, csakis egy szint felett gondolkodni képes kollégája.

Mert ugyebár egy státusz csupán a létra egyik magasabb foka. Hogy arról ugyanúgy le lehet bukni, csak akkor érti meg, érzi át az addig fennhéjázó, amíg nem kerül vissza a földre. Vajon ugyanúgy képes lesz felállni, folytatni útját, újra és újra megmászni azokat a fokokat, mint azoknak, kiket addig porig alázott?

Vagy ez ugyanúgy a show része? Ezt tanulják manapság a gyerekek, kik hallgatják a műsort, kik a kort követve előbb nyitják meg a számukra szükséges, érdeklődésüknek megfelelő site-t, mint a szülők, nagyszülők? Való igaz, kit nem érdekel, átkapcsolhat másik csatornára, ahol szintén (majd' mindig) csak saját magukat szórakoztató, tanulj élni elvet hirdetők nyitják a napot, csak épp nem a már egyre több, élni képtelenség lassan kis hazánkban embereknek. Nem azoknak, kik jó, ha az ő havi fizetésük feléből élnek. Jobb esetben ilyen-olyan támogatással bérelt, vett lakásban, míg előbb-utóbb a végrehajtó utcára nem küldi őket. Mert ugyebár azokról már ne is beszéljünk, kik az aluljáróban, vagy a buszállomás pihenőjének falánál, vagy esetleg egy valamelyest huzatmentes padsoron "ágyaznak" meg éjszaka kartonokkal, újságpapírokkal, fogadják el az éhes magyarnak már nem fogára való, másnapos szendvicset. S ha esetleg már annyira elitták agyukat, hogy már ez sem kell nekik, csak a lőre? Kit érdekel? És még sorolhatnám, illetve összegezem majd e vers metafórikus képeit.

Hogy Zoltán Éva minek is tekinti ezt az állapotot, lázasan fekve az ágyban, ingerülten válaszolva hetekig várt, ekkor nyeglén elutasított Éliás Zoltán telefonálójának, hogy ez a lázas állapot csak Zoltán Éva egészségügyi állapotát, vagy magát az ország egészségügyi, oktatási és magát az egész gazdasági, szociális helyzetét jellemzi, azt a könyvből ismerheti meg kedves Olvasóm, ahogy az előbbi kiegészített bekezdésben leírtam - amennyiben még érdekli.

Mindenesetre mai gondolataim megismerésére fordított idejét, figyelmét köszönve, további sikeres és szép napokat kívánok! :-)

Erre nincsenek szavak....

Ma egy vak bácsit vezettem le a Blaha aluljárón, s egy fiatal hölgytöl merészeltem megkérni, hogy segítsen, nehogy rossz irányba irányítsam.

Köpni-nyelni nem tudtam, ahogy elfordult, kezével nemet intve, ránk se nézett, trappaolt, szinte menekült tovább. Igaz, rajtam egy hátizsák volt, hajam zilált, ahogy utána láttam a villamos ablakának visszatükröző képmásamon. De így sem értem, miért számíthattam előbb egy aluljáróban, utcán élő, nálamnál jóval igénytelenebb öltözetű borostás arcú, vöröses szemű, meghatározhatatlan korú férfitől a válaszra. Az előzmények után már nem féltem tőle, ahogy velünk jött, mutatva a lépcsősort, ahol jó irányú villamosra szállhatott a vak bácsi, s még én se vesztettem időt, hisz onnan is ugyanannyi volt a Népszinház u.-i villamosmegálló.

Így születtek az alábbi sorok a kőbányai megálló felé járaton, amely villamoson szintén kaptam segítséget attól, akitől nem számítottam. Már rég gondolkodom a magyar előítélet járványának elkerülésén, ráadásul úgy, hogy évek óta taposom az előítélet okának útját. Ma majdnem engem is megfertőzött ez az embertelen, szívet, emberszeretet nem ismerő, csak kikacagó negatív érzés. Boldogan szálltam le mostani lakcímemnél a viliről, tiszta szívvel kívánva szép éjszakát a villamosvezetőnek.

Miért, miért, miért....?
(Christina Buhela: Álarc nélkül c. regény verse)

Csillogó-villogó világunkban mire vágyhatsz?
Értelmes a kérdés, ha egyértelmű a válasz?
Mi másra vágyhat az EMBER, mint az ÉLETRE?
Életre, csupa-csupa lüktető, nagybetűs életre!

Csakhogy ez az élet legyen őszintén boldog,
Ahol adni jobb, mint várni, érte mit kapok!
Ne kelljen szembesülni az örökös miérttel,
Az állat, vagy ember jobb már kérdéssel.

Egy olyan életet álmodhat minden jóérzésű,
Ahol az ember a tiszta érzésekhez mindig hű.
Ahol nem naivitás a másikban jót is látni,
Amikor az ember embertől kérhet bármit.

Vagy ha nem is bármit, ha kell a határ,
Nem a külső szabja meg, kié a világ.
A világ minden értéke, mindenestül,
A miért kérdés válasszal érvényesül.

Segítő, kamatoztatható válasszal - hála,
Mert az ember már nem állat e világban,
Mert az állat őszinte társa, hű, segítő,
S rút álarcát levetve érti: miért nyerő!
(2017.09.12.)

A szereplőket bemutató fejezet egyik jelenetsorának ihletője

 

Szörfölgetve a közösségi oldal és az Álarc nélkül c. regény szereplőinek múltját-jelenét-jövőjét befolyásoló események, intézmények oldalai közt, egy virtuális ismerősöm lehangolt állapotát látva jutott eszembe ez a vers, az I. fejezet kiegészítő jelenetsorának alapjaként.

"Ugyan nem tudom, miért lehangolt Embertársam,
Nem is segíthetnék virtuális kapcsolattartással.
De ha egyetlen esélyt is kaphatok, Edit kedves,
Churchill gondolatát megosztanám most Önnel.
Ismerte ő is az óriáskerék írott-íratlan szabályát:
Embertársaival vívta az élet édes-keserű harcát..."

Ahogy az oldalon, ezúton is kívánok Neki - s Minden lehangoltságot érző valós és virtuális Ismerősömnek mielőbbi helyzetváltozást, Churchill szavaira gondolva:

"A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: az számít csak, hogy legyen bátorság a folytatáshoz." (forrás: https://www.onlineidezetek.hu/idezet/10422)

Ezt az idézetet - amit először kedves kolléganőmtől kapott újságdarabkán láttam - munkahelyem pályájának, a porta egyik falára is kitűztem, természetesen gyorsírással is. Igaz, most, hogy megtaláltam azt a site-t, az angol változat is olvasható a magyar alatt, lehet, hogy készítek egy új lapot, azzal kiegészítve. :-)

Lehet, hogy felhasználom....

Pár perce köszöntöttem Drágáimat, kik most indulnak hazafelé a nyaralásból. Nagyon szép 3 hetük volt, sajnálják, hogy ilyen hamar eltelt. (Megértem) Az alábbi verset rögtönöztem, melynek leendő jelenetsorát már magam előtt is láttam. Ha ennek az időszaknak a feldolgozásához jutok, most készülő regénypályázatomban (Álarc nélkül c.), lehet, hogy felhasználom:

 

A visszaút sokunknak fájdalmas,
Csak bízzunk az emlékhalmazban.
Halmazok, matematika, ó, ne, jaj!
Pedig Ilyenkor jól jön racionalitása.

Megannyi boldog pillanat képe ÉL,
S ettől lesz a sötét nap is majd kék!
Kerülve a rózsaszín ködfelhő-félét,
Boldogságot lelve, s az nem kevés!

(Kinek e sorok értelmetlen zagyvaság turmixa, már örülhet – csak vigyázzon: semmi se tart örökké)

 

Napi élményre, köszönve látogatóim figyelmét

Forog a kerék....
(Christina Buhela: Álarc nélkül c. regény verse)

>>Engedd el, hagyd szárnyát bontogatni,
Attól lesz erős, hidd el, a kaland kell neki!<<
Egykor ígéreteket tettünk magunknak,
Főként, mely gyermekünket óvhatja!

Akkor is tudtuk: nem a tiltás a védelem,
Bárhogy is magyarázzuk el a gyereknek.
Ha meg is érti, mit miért nem szabad,
Elveszti, mit gyermekként meg sem kap.

Az önállóság, a tudatos önvédekezés,
Mindenkinek életre szóló áldott erény.
Tanulása közben véthetünk is sokszor,
Viszont a talpra állást tanulni oly’ jó!

Hogy sokszor munkálkodik a gonosz?
Rajtad múlik, uralkodni mikor hagyod.
De ha mégse kerülhető el a bosszúság,
A kétségbeesés sohase lehet mentsvár.

Anno több szabadság jutott mindenkinek,
Ha nem is mindig élhettünk előnyeivel.
Manapság ugrásra kész a negatív erő,
Kerüld ki bátran a csapdáit, legyél hős!

Ne mondhassák: ezer éve rosszabb volt,
Mégis életben maradtak az életre valók!
Tested-lelked’ add át a rózsaszín ködnek,
Még ha ezért eleinte sokan ki is nevetnek.

E rózsaszín köd bölcsője az őszinte szeretet,
Mely néha holnapra készítve keményen nevel.
Továbbra is érezve a köd csodálatos ölelését,
Előbb-utóbb valósággá válhat a tiszta kék ég!
2017.09.08.