Életleltár

Hamerli Éva természetes személyként 25 éves pedagógusi, majd munkanélküli időszakot törölve, 10 éves fizikai munkásévek valóság-fikció turmixaként íródott 25-6 könyv demója. Love storyba csomagolt szoció tartásaként, az Életleltár c. hangos könyv blogomban 2016 nyarától havi főesemény(ek)re írt fejezet(részlet)hez csatolt régebbi könyvbemutató. Régebbi tervezetem szerint a blog tartalmaz(na) Verset mond a szerző és Énekel a szerző linkeket is, melyek alatt a bemutatott könyvrészletben hallható vers-/énekrészlet teljes változatának audio változatát tölteném fel. Köszönöm a lehetőséget, Mindenkinek további sikeres és szép napot kíván H.É, írói Christina Buhela/C.B./CHEB/Buhela

Élni szeretnénk, egészségesen, csak épp félünk ...

A mai napon olvasott Kunetzs Zsombor, igazgató orvos véleménye kissé kiborította nálam azt a bizonyos bilit.

A zárt csoport szabályait szem előtt tartva, csak bevezetőjét írtam le hozzászólásomban a nyílt levéllé fejlesztett reagálásomnak, ezt osztom meg mos kedves Olvasóimmal.

Hogy felhasználom-e az Élj a mának! vagy már körvonalazódó Küzdj! c. könyveimben, még nem tudom. Lényeg most a válasz a doktor úrnak,

https://24.hu/belfold/2018/07/18/kunetz-zsombor-egeszsegugy/

oldalon olvasottakra:

Sorry, a tömör, de velős vélemény-infó kicsit felborzolta a >>hogy is van, jól értem, egy nyelven beszélünk?<< kérdéseket kongató szürkémet. Míg az elején max. együttérzést sejtető, minden egyes betűvel egyetértéssel haladtam az orvosszemmel (is) megvilágított, évtizedek óta fekélyesedő magyar állapotot, amit a hippokratészi esküvel, vagy még anélkül is magáénak értő-érző egészségügyi dolgozók csökkenteni próbáltak... Hú, de nehéz! A lényeg:

"Mi orvosok és a betegeink egy csónakban ülünk, egymásra vagyunk utalva. Ha a lakosság úgy dönt, hogy az egészségügy kevésbé fontos, ez a kérdés nem éri el az ingerküszöbüket, akkor nincs mit tenni, tudomásul kell venni."

Tisztelettel kérdem:

a)      Amikor egy ország jövőjét, mármint az országban élő EMBEREK jövőjét - oktatás és egészségügy, de fordítva is ugyanazt jelenti - a politikai prioritások befolyásolnak (miért, ok-okozat inkább más oldalon), tisztelettel kérdem, miért gondolja a szakértő igazgatóorvos úr, hogy a magyart nem érdekli az egészségügy? (A folytatás itt lehet, hogy szintén mélyebben szántaná a sorokat, mint azt a csoport egészséges vita protokollja enged.)

b)      Hogy van, vagy nincs, legyen, vagy ne legyen hálapénz, szintén nem lehet addig kérdés, amíg az orvosok fizetése (hasonlóan egyéb, igaz, nem eskühöz, hivatástudat-elvárással megállapított kezdő fizetése) eleve feltételezi a paraszolvenciát. Az egy másik dolog, az érem másik oldala, ha különbséget tud tenni, szoció értéssel-érzéssel fogadja a mélyszegénységben élő, vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő és a tudottan, családon belül minimum két kocsi, kertes házban milliós medencével hawaii életben lubickoló, gyógyult beteg hálajelének visszautasításával, elfogadásával.

c)      Ha majd nem háromféle munkát kell elvállalnom, vagy épp keresnem ahhoz, hogy tető legyen a fejem felett, s betegen is így-úgy, de mindegyik vállalt szerepet ellátni, akkor talán el tudok gondolkodni, hogy meddig is ér az a bizonyos ingerküszöb – nekem és hozzám hasonló EMBERTÁRSAIMNAK -, amikor még nem vonulunk ki az utcára, >>ÉLNI SZERETNÉNK / EGÉSZSÉGES ÉLETET SZERETNÉNK ÉLNI / NEM TUDJUK FIZETNI AZ EGÉSZSÉGES ÉLETET / NINCS IDŐNK, PÉNZÜNK AZ EGÉSZSÉGES ÉLETRE, VÁLTOZTATÁSRA VÁRUNK / EGY SOKAT FEJLŐDTÜNK ORSZÁGBAN NEM FÉLHET AZ EMBER A BETEGSÉGTŐL, MERT NINCS KI GYÓGYÍTJA<< táblákkal. De azt már évtizedek óta tudom, tapasztalom: Nem csupán a korszerű egészségügyi ellátáshoz szükséges kutatást, a minden szempontot felmérni akaró, tudása, államilag engedélyezett, anyagilag támogatott diagnózist megállapítani akaró orvosok munka- és életkörülményeinek ásása történik, látványos álrózsás helyzetek teregetésével. És szerintem, pont hogy a betegek gondolkodnak hasonlóan, drága doktor úr! A bizonyos kor után már csak temetőben lenne a helye, örüljön, hogy még él, vagy már az ajtónyitáskor, no, már megint milyen korával járó nyavalyát vett észre fogadtatás után (NEM VELEM TÖRTÉNT) természetesnek tűnhet, hogy a magánrendelést választják inkább a betegek, amit vagy tudnak fizetni, vagy nem. (A lassacskán ott is beindul a hálapénz gyűrűzése, kit miért, mikor és hogyan látnak el épp ezért, egy további hatvány)

Összegezve: A hatvanas években >>á, nem kellett volna<< zsebbe csúsztatott boríték, vagy épp az orvosi szobában időpontra látogatáskor nyíltan figyelhető csomagátvételkor >>elnézést, ezt el kell intéznem<< pislogás közben noteszba jegyzetelt név, pipa ugyanúgy megvolt, és tán még előbb is. Manapság nyíltan felvállalják, néha orcátlanul tudatosítják is, ha nem épp követelik a kis fizetés mellé járó jussot, TISZTELET A KIVÉTELNEK.

Hogy ez a kivétel szerencsére egyre több, viszont sajnos kevés ideig tarthat egy-egy betegnél, mert előbb-utóbb „felébred” a szamaritánus egészségügyis, az szintén más kérdés.

Az viszont ezer százalékos, hogy a magyar közép- és alsó réteg (ellenőrzés nélkül, emlékezetem szerinti a lakosság min. 80%-a – NEM A VILÁGGAL ELHITETNI SZÁNDÉKOZÓ átlaggal mért adattal) ingerküszöbe IGENIS egyre alacsonyabb, viszont fordított arányban, a megélhetési okból eredő félelme egyre magasabb.

S csak mellékesen kérdezném még:

a)      akkor is a hálátlan betegek tehettek az Önök „sanyarú” sorsáról, amikor halálos betegért elvárt, követelt hálapénzes ügyet el akarták tussolni? (1)

b)      a már rebesgetett 75 év felettiek ellátását tiltó taigetoszi törvénytervezet ellen miért nem mennek tüntetni, doktor úr, drága? Ennyire magas az ingerküszöbük? (2) Hisz a hippokratészi eskü az életről, az életben tartásról, vagyis az azért mindent elkövető vállalásról szól*, ha nem vonja kétségbe esetleg ezzel az IQmat.” (3)

(1, 3) http://hvg.hu/itthon/20170718_kunetz_zsombor_tasz_magyar_orvosi_kamara_etikai_eljaras_halapenz

(2)http://fenyesszelek.blogspot.com/2018/02/diszkriminalo-egeszsegugy-75-felett-nem.html

*„Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik.” (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hippokrat%C3%A9szi_esk%C3%BC

Ha esetleg sikerült elnyernem a tisztelt Doktor Úr figyelmét, köszönöm, s külön köszönöm kedves Olvasómét is.

További optimizmust remélhető, szép napokat kíván

Hamerli Éva, Facebookon Heva Éva,
írói
Christina Buhela / C.B. / CHEB / Buhela

Facebook megosztásba szánt jelenet

Miért is mennek külföldre az egészségügyi dolgozók?

 

"Emma épp lazítani készült a busz hátsó kakasülő-triója egyikén, amikor egy fiatal leányka szállt fel, mobilját fejével vállához erősítve. Hogy éppenséggel fordítva történnek-e ezek a kényszermobilozási kivitelezések, Emmát abszolúte nem érdekelte, annál jobban a - szerinte - többi utasra nézve érdektelen csevely fortéja.
- De mondom, készülj a jövő havi bulira. ... Hogyhogy milyen buli? Mondtam már. Jelentkeztem, és elfogadták a pályázatomat. Augusztusban utazom. És azt hiszem, már nem is jövök vissza. Úgyhogy már szervezem a búcsúbulit. .... nem, nem érdekel, anya. Ebben a ...a országban már nincs értelme semminek. Mire jövőm lehetne, számíthatnék valamire, már nem számíthatok majd senkire. Én pedig gyereket akarok. Na, teszlek egy kicsit, mert le kell szállni - kapott még észbe a jövőt csakis külhonban érvényesíthetőnek tartó Hófehérke. - Jaj! Szia! - Paskolta meg leszállás közben a felszálló anyukát. - Jól vagytok?
- Szeva! Igen. Majd tali - csendesedett a záródó ajtóra hagyott köszönés utáni üzenet. - Na, gyere, üljünk le, kicsim! Tetszik ez a hely a néni mellett?
- Igen. De gyere te is.
- Ha esetleg beljebb menne a néni - nézett rám az anyuka.
- Ne haragudjon, allergiás vagyok a klímára, és nagyon fúj fentről. Ott nagyon lehet érezni. Viszont én ide ülök a szélére....
- Nem, nekünk se lenne az akkor jó.
- És ha én az öledbe ülök, anyuci? - Ragyogott a csodálatos, Emma szerint két-három éves körüli szempár, szülő anyjára.
- Hogy te milyen okos vagy! - Érdemelt ki egy cuppanóst a csöppség, s máris anyuka ölében ülve kaparászhatta a legújabb divat szerinti farmer mintáját.
- Néha a gyerekek egyszerűbb, praktikusabb problémamegoldók, mint mi, felnőttek - mosolygott, Emma. - De nem veszi tolakodásnak, ha megkérdem, az előbb leszálló ismerősének mi a foglalkozása?
- Egészségügy. Szülésznőnek készült, csak a szakvizsga környékén volt az a Geréb botrány. Nem tudom...
- Igen, igen, képben vagyok. Az otthon szülés... Csak engem most az érdekelne inkább, miért tartja annyira reménytelennek az itthoni életfolytatást?
- Ezek szerint mégis kimegy. Ő maradt az osztályon már a régi gárdából, mindenki magánpraxisba, vagy épp külföldi pályázatokkal hagyta el a kórházat. Én is onnan mentem gyesre, s ha nem szeretném annyira a kisbabákat, jobban beszélnék angolul, no meg... - mélyedt mereven maga elé, simogatva, a bóbiskoló kislányát. - De ez már nem számít.
- Minden számít anyuka drága! Higgye el! Csak Önnek kell tudnia, mi az, ami önnek és a picinek, illetve a családnak...
- Balesetben meghalt a férjem. Egyedül nevelem Erikát, és pont ez az, ami... Nagyon sokat segítenek a kórházból. Tudja, nem mindig a pénz, a fizetés a minden - nézett Emmára, fájdalomgyöngyeit már rózsaszín ködbe ágyazva. - De nekünk itt majd le kell szállni.
- Jelzek, fogja csak a kicsit nyugodtan, és kapaszkodjon! Drukkolok, hogy a novemberi bérrendezéskor ne csak két forinttal több kerüljön a folyószámlájára.
- Micsoda? Ja. Igen, hallottam róla(*) - sikerült őszinte mosolyt csalnia a leszállni készülő anyuka arcára. - Viszontlátásra.
- További szép napot, és jó egészséget kívánok! - Próbálta befejezni érzései tizedének kimondását Emma, az ajtó záródása előtt.
"No, nekem is ideje készülődni." Nézett a megálló kijelzőjére. Felvette hátizsákját, táskájából elővette rég csak rádiónak használt mobilját, fülhallgatójának igazgatása után elindította a hallgatókat összehozó 89,5 állomást. "Szupi, épp időben." Állt fel Emma, leszállását jelző gomb korlátjába kapaszkodva. Elindította a felvételt, zsebre tette a telót, fittyet hányva a füléből lógó zsinórra.
- Már elnézést, de én is leszállok - lepte meg magát a hatodik ikszet már ugyancsak átlépő, szakmájának tanításáig korát fele annyinak se érző nő.
- Csak akkor igyekezzen, nem érek rá totyogni - lendítette meg kezében a levegőért, vízért esdeklő rózsaszálat a srác.
- Nagyon szép a figyelmesség szeretettje előtt, az tuti, csak még meg se állt a busz, jön egy nagy kanyar, ha önre esek, összetörik ez a csodás virág, senki se jár jól.
- Isten ments! Na, mehe... - toporgott a gyerek a hátsó ajtó nyílását gyorsítva. Nem jött be a terve, csak mikor már középre szökkent, akkor nyílt a hátsó ajtó is. Ott viszont sajna, de való, a levegő és vízszomjas rózsaszál feladta, nem bírta a másik két türelmetlen utastárs tolakodását, megadta magát: ketté tört.
"Na, erről beszéltem." Gondolta Emma, nem merte kimondani, mikor leszálláskor majd rálépett a káromkodó legényke negyven valahányas tappancsára.
- Gábor! - Kiáltott a sarokról egy szöszke szépség.
- Megyek, csak... Na, végre, szia, szívem - ölelte át gyöngéden párját, az ambivalencia hirnöke.
- Nyugi, nem késünk le semmiről, telefonált a doktornő, hogy bedöglött az ultrahang, vagy mi, nem kérhetünk videót a kislányról.
- A fiúnkról - mosolyoghattak páran, a sok mindenről megfeledkező, de a trónörököst természetesnek tartó ifjú apa büszkeségén. A >>Nem is baj. Anyám, hát még nagyanyám is örült, hogy az idejükben alig, vagy nem használtak ultrahangot. Nem is volt ennyi beteg gyerek.<< megjegyzését inkább magának tartogatva. (**)
- Tudod mit, majd meglátjuk. Lényeg, hogy egészséges legyen - győzött az anyai realitás. - Viszont most csak megvizsgál, elbeszélget velünk.
Hallotta pár lépéssel előrébb jutó Emma a családalapítók első közös orvosi vizsgálatuk disputazáróját."
(C.B.: Élj a mának! c. könyvből)

*http://www.atv.hu/belfold/20180221-egeszsegugyi-beremeles-hiu-remenyeket-ebresztett
**
http://weborvos.hu/egeszsegmagazin/arthat-e-a-sok-ultrahang-a-magzatnak-246816

Élj a mának! c. könyv zárásához

Lehet, hogy köszönettel tartozom Szabo Sukari Cini Sely -nek, mint az oly sokszor átkozott, mégis előszeretettel használt, közösségi oldalon eddig talált értelem-érzelem, a szeretetnek, szerelemnek nincs korhatára üzenetet tartalmazó képek megosztóinak?
De az is lehet, hogy ez az üzenet tette a pontot arra a bizonyos ire, a jelenleg készülő könyvem zárásához.
(Nem tudom a képet beszúrni, nem fogadja el a rendszer, ezért csak a szöveget idézem, hogy érthető legyen a "válaszom":

„Ahol egyszer tűz volt, ott mindig lesz parázs.”
(mely kép alapforrása: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2084028658511319&id=1901531200094400)

Cini megosztásával, üzenetével született meg az alábbi szerelmi vallomás, az Élj a mának! c. könyvem záró fejezete egyik jelenetsorának alapverse:

„Mit ér a lángolás, ha nincs miért?
Mit ér az égető tűz, ha nincs kiért?
Látom, hallom, érzem ma is őt,
Pedig agyam rég fogadta: agyő.

Egy év, kettő… vagy egy évtized?
Miért dobog a szív szenvedéllyel?
Dacolva hárítja a rút elutasítást,
Keresve darabjait, áltatja magát.

Hazudja inkább a remélt beteljesedést,
Hisz az oltott tűz parazsa most is ég.
Izzik tovább, várva az életcsodát,
Lássa még a láng feletti Kék Madár!”


Lassan két évtizede vettem át édesanyám szokását, élve a tőle kapott örökséggel, egy hatalmas különbséggel.

Míg édesanyám kis füzetecskékben, éjszaka keze ügyébe került papírokra írta ki érzéseit, relrejtve azokat egy dobozba, én megpróbáltam kamatoztatni, fejleszteni az adományt. Az elején novellapályázatokat fogadó dr.R.O. -t mentoromnak tekintve, tőle (is) sokat tanulva, megismertem egy-két szoció írót. Száraznak, unalmasnak tartottam egyiket-másikat, mígnem egyik kolléganőm (ped.koromban) Szilvási Lajoshoz hasonlított.

Az érettségire készítő, vagy épp a "kicsik" - 14-15 éves kamaszok - >>miért kell ezt tanulnunk?<< lázadó kérdések magyarázataként minél tartalmasabb, differenciált órák tervezése, örökös visszacsatolás azonnali javítása mellett elszoktam a gyerekkoromtól megszokott heti egy könyv kiolvasásától. A jelzett "önképzés" könyvek lapjait - őszintén megvallva - csak átfutottam. De Szilvásit nem éreztem >>meg kell ismernem, tudnom kell, mit és hogyan követett, amiért figyeltek rá<< írónak.

Az addigra elkészült könyveimben valóban követtem nyomdokait, noha nem is ismertem addig az író életútját, -munkáját. A főhőseim 90%-ban elveszítették a kiérdemelt boldogság reményét. A megmaradt 10%-ot az olvasóra bíztam. Nem mondtam ki egyik könyvemben se, hogy nincs értelme keresni az igazit, nem is létezik ilyen, mert végül is mi se vagyunk azok. Viszont esélyt adtam az olvasónak, hogy elhiggye: van értelme küzdeni, akár még átalakulni is, fejlődni, változni, ha van kiért, miért, csak rajtunk múlik.

Egy évtizede írom azokat a regényeket, amelyekben konkrétam vallom - az írás alatti időszakban körülöttem történtekre mutatással, az adott hetek, hónapok alatt felmerülő gazdasági-társadalmi légkörben veszendő, átalakuló emberi értékek miértjeinek kérdése mellett - az EMBER értés-érzés jogát. S mint minden joggal, ezzel is tudni kell bánni. Hisz a jog nem csupán előnyökkel, de kötelességekkel is jár.

Élj a mának! címet adtam annak a könyvemnek, amelyet a tavalyi - publikálási tilalom miatt csak alapozó versekkel mutattam be - irodalmi pályázatommal egyidőben kezdtem írni, "Álarc nélkül" címmel.

Május óta - akkor adtam le a pályázati regényt, aminek decemberben lesz eredményhirdetése - annyi minden történt velem... vagy csak a sokadik iksz miatt érzem nehezebbnek a megoldás terhét, lényeg, hogy már a féléves könyvkészítés se működik.

29, vagy 30 love storyba csomagolt szoció zárása mindig egy kialakított világ vesztése volt. Szereplőitől búcsú, de a már agyamban-szívemben jelentkező következő történet szereplőinek fogadása.

Most is ilyen nehéz búcsúzni Dr. Fukar Andrástól és H. Emmától, de azt már ezer százalékosan tudom, hogyha kell is egy kis csűrés-csavarás a bűnös-áldozat ügyfelek, kontra tanulók-szülők-pedagógusok szerepeiben, maga a szeretet, a szerelem igenis győzni fog - ikszekre figyelem nélkül is!

2018. 07. 13-i Pénzcentrum-hírre

Először a Facebook-on osztottam volna meg az alábbi véleményemet egy felháborító cikk olvasása után, aztán úgy döntöttem:

Se az árakat nem tudom változtatni mérgelődésemmel, tehát az esélye is csak kevesebb lehet stresszelve az idei meglepetésemre. (Egy tegnap látott recept alapján gondoltam merészet, ha már összevont születésnapot tervezünk az augusztusban született gyermekeimmel: dinnyetorta gazdagon)

Csakhogy olvasva a földeken rohadó dinnyék mellett még mindig kiló/száz Ft piaci árat, azt hiszem le kell mondani róla.

Szóval, mérgelődés helyett - rosszban jót látva, az idei nyári fő eseményének mondandóját ebben a témában ragadtam meg, így kopogtattam a klaviatúrát először a közösségi oldalán. Csakhogy a végére egy kicsit elbizonytalanodtam. Nem akarok teljesen megfutamodni, viszont - ha nem is élvezem a megosztásaim lájkjainak csúcsdöntését -, ide mindenképpen átmásolom a tán hangoskönyvembe is beépítendő gondolatsort.

Tehát a

https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/dinnyevalsag-a-magyar-foldeken-ott-rohadhat-az-egesz-termes.1068208.html

cikk megosztásának hozzászólása:

"Nem tudom, ezek már a vénülés jelei? Képtelen vagyok megérteni, ha a földeken már roskadásig van valami, amiből "kaszálhatna" a magyar piac, nem külföldről behozottal kellene a vevő szemét kiszúrni - már aki meg tudja venni -, akikor miért hagyjuk rohadni a földeken? Mit jelent, hogy nincs, ki leszedje? Vagy mégis igaz, hogy anno, amikor még volt katonaság, akár a három hónapos szolgálatosoknál, ők mentek ki tényleg a földekre? Miért kell nekem várni, hogy száz alá menjen az ára egészen addig, hogy már Lőrinc is bele..., szóval megtisztelje?
Nos, rendben, elolvasom ezt a cikket, hátha képes ez a hatikszes agy összerakni a miért mozaikokat, egy elfogadható ok-okozatot kihozni a magyarázkodásból, de azt hiszem, mégse tudom megcsinálni a gyerekek hűsítő dinnyetortáját - még gyakorlás nélkül sem. Majd jövőre esetleg? Hisz frenetikusan emelkednek a bérek! Legalábbis az előbb ezt olvastam.
Csak még azt kell megemésztenem, hogy az átlagkereset hatjegyű nettó fizetéséből, ebben a frenetikusan fejlődő kis országunkban vajon hány százaléka részesül? Azok az emberek, akik már most keresik a hajléktalan szállókban pár hónap múlva elfoglalható helyüket, hogy a legújabb törvény szerint véletlenül se legyenek "ellenkező" állampolgárok, míg találnak valamilyen megoldást, nehogy az utcára kerüljenek.... Szóval ezek a mélyszegénységben élő, alkohollal tudatukat tompítani, feledni még nem akaró, egykor az ország hasznos állampolgárai szintén kapnak (több)százezren felüli havi juttatást?
Vagy örüljenek, ha megússzák a szemük alá jussot?
No, de itt az ideje valamilyen emészthető felnőttek meséje után nézni, hogy el is hihessem: gyönyörűséges unokáim érettségijét valóban megélem, ha esetleg nyugdíjat már nem is kapok a negyven valahány éves munkabér alapján levont nyugdíjelőlegből, mert addigra már nem lesz....
Vagy mégis? Tényleg! Hova is gondolok! Van mégis értelme a fiatal észosztónak, mesegyártónak! Hisz, amíg neki és érdekeltsége szerint közeli ismerőseinek szüksége van valamire, addig ő marad a fő észt osztó, bizonyítványt magyarázó, s aki ilyen ügyes és okos, miért is lenne saját maga ellensége? Hogy szüntetné be a nyugdíjrendszert?"
(C.B.: Élj a mának! c. könyvből)

Köszönöm a figyelmet, s megköszönöm az esetleges véleményt a Facebook oldalamon, ennél a megosztásnál.

További napsugaras, pihentető nyarat kíván

a Szerző

Egy Facebook (MED) megosztásra

Költözés csomagolása közben mivel is változtassa az ember délelőttjét, ill. már délutánját? Egy-két jelenetterv jelenleg készülő (Élj a mának!) és a már körvonalakban érzett következő love storyba csomagolt szoció könyv (Küzdj!) egy-egy fejezetéhez.

Az ehhez gyűjtött információk szelektálása, az oldalak közti szörfölés közben vettem észre a Magyaer Egészségügyi Dolgozók Csoportjában megosztott 168 óra honlapjának mai egyik cikkét:

Betöltve, majd olvasva a kép alatti

Elesett és meghalt a pesti utcán egy epilepsziás férfi, egyetlen járókelő sem állt meg, hogy segítsen neki

oldalt,
http://168ora.hu/itthon/elesett-es-meghalt-a-pesti-utcan-egy-epilepszias-ferfi-egyetlen-jarokelo-sem-allt-meg-hogy-segitsen-neki-152836,
forrongott bennem a >>Hová jutottunk, mi lett belőlünk?<< kérdés.
Mikor 2002-ben ismét nekiláttam az írásnak, küldtem egy-egy irodalmi pályázatra a novelláimat, alakultak a novellák regényekké, "még csak" az emberi érték csökkenésének, átalakulásának miértjét kerestem.
Ez a cikk megerősítette a tavalytól újra és újra ismételt >>zombivé váló ember<< képsort.
(Tavalyi ügy, mely régebbire is utal:
forrás:
http://jobbegyenes.blog.hu/2014/11/27/atlepni_es_kifosztani_egy_haldoklot_sosem_volt_meg_ilyen_melyen_az_orszag)

Így született meg sajátságos hozzászólásom az idei csúfságcsúcsra:

 

Heva Éva A teljes cikk elolvasása közben gyűrűző érzések, gondolatok:
"Fejlődő világ, haladó technika...
Vagy hogy is van? Épp fordítva?
Mint állatból lett ember egykor,
Ma: ember minél jobb az állattól?

Még az állat is szimatolja a tetemet,
S orrával piszkálja, ha érzi az életjelet.
De az embernek nevezett állatcsúfoló,
Inkább félrefordul, ne lássa a haldoklót!

Ébredj fel, maradj Ember - zombijelölt!
Egyedül maradva élni nem üdvözítő.
Pedig, ha feleded, egykor miért születtél,
Mikor te leszel bajban, marad el a segítség."
(C.B.: Élj a mának! (vagy) Küzdj! c. hangoskönyv tervezetének egyik fejezetét alapozó vers))
Kezelés

 

A boldogság ára

A boldogság ára
(C.B.: Élj a mának! könyvéhez)

"Nem lehet boldogságot venni..." - hallom a slágert,
Kopott lemez, megkopott, mégis érzett pillanatképek.
Régi slágerrel szemben kacag Mephiszto értett áriája,
Ha nem is vagyunk kíváncsiak az eladó egész világra.

Pénzért megvehető minden és mindenki - hallani.
Akkor én, földi utam végefelé miért vagyok ily' naív?
Miért hiszem inkább az együttes ma is vélhető igazát,
Mint testünk-lelkünk érdemtelen áruba bocsátását?

Noha tudom, a Tízparancsolat alapja ellen vétenék,
Ha nem vallanám be: szkeptikus is vagyok időnként.
Hangod, szemed csillogása, vagy akár tanító szigora,
Figyelmed elhiteti: a boldogságra ingyen is jogom van!
(2018.07.08.)

Hamarosan készül a vershez tartozó, tán záró jelenetsor is. :-)

Cné M. FB-os megosztására

Az első benyomás átka
(C.B.: Élj a mának! c. könyv verse,
M.Cznének ajánlva)

Nem minden a külső, nézz magadba!
Mit mutat a foncsor, csak a múlt átka!
Öntudatos, vagy kacér profil? Ki tudja?
Nézetének megosztása nem önimádat.

Ne keress mocskot, hol csak cicapor van,
Az ifjúság lehet jó, ha látja a kivezető utat.
Kivezető út a hazug világból, teli álarccal,
Melyet csak az hord, ki önérdekből akarja!

Kinek nem számít, csak vagyona, a pompa,
Ki feledte, milyen volt az egykori szép álma.
Ki elhitette jóakaratát, segítségét a világgal,
Majd a neki nem tetszőket világából kizárta.

De nem így mocskol ez az ifjú asszonyka,
Ő csupán, mi szívén, a száján is, kimondja!
Erénynek vedd őszinteségét, manapság ritka,
Ha nem is érted-érzed szavát tenmagadnak.

Félelmedtől szabadulj inkább, ne tartogasd!
Feledve a múltat, inkább élj te is a mának!
Sebeit nyalogató ikszesek nem csak ódivatúak,
Szeresd inkább embertársaidat, s előbb, magad.

Emberszeretet, önmagát szerető ember, ó Uram!
Nem tartod ezt bűnnek, csupán ÉLETtanításnak?
Első útja lehet a robotvilágból szabadulásnak,
Hol egymásra is figyelünk: fiatalok s szépkorúak!

Hol nem küldik temetőbe a bkk-n leülni akarókat,
Hol férfi, fiatal az áldott állapotot, nem ócsárolja.
Ezt is hirdeted (tudni akarom), e megosztással,
Díszpánt alatti szempárod most már ezt mondja.

Büszkeség, magabiztosság immáron nem önimádat,
Köszönöm a gyors, tisztelettudó, emberi válaszodat!
Légy továbbra is szószólója az emberi öntudatnak,
Értéssel-érzéssel reagáld az első, ösztönös reakciókat.
(2018.07.07.)

A valóság-fikció történések jelenetsorát szerző készülő hangoskönyve tartalmazza, az ihletőre szintén utalva.

Mai fejezettervem verse - július 11-i kiegészítéssel

Feltétel nélküli szeretet

(C.B.: Élj a mának! c. könyvének hangoskönyv verse és jelenetsora)

Mikor feledted a szeretet erejét – ember?
Mikor feledted, hogy éld az igaz ÉLETet?
Miért is ódzkodsz bevallani a hitedet?
Legalább magadban, majd az égi erővel.
Vagy tán megadtad magad a gonosznak?
A küzdelem erősít, hátat neki ne mutass!

S ha már sejted, miként győzhet a remény,
Álmaidból mikor lehet valóság, kész tény,
Akkor a szeretet erejére ismét ráébredtél.
Tiszteled magad, s embertársad egészét.
Tetteit már nem mérlegeled, bízni tudsz,
Akkor mondhatod: őszinte, tiszta életút.

Tisztelet, bizalom, szeretet, s tán szerelem.
Lehet-e ezen fogalmaknak végső határideje?
Ha nem, a több iksz égi ajándékát fogadd el!
Ne félj bízni, szeretve akarj élni, merj élni vele!
Ki megbántott, ha fáj is, engedd el emlékét!
Rabigádon akarj lazítani, bármilyen nehéz!

Tested sebei véreznek – senki se tudja, meddig.
Csodapatika, vagy természet adja a gyógyírt.
De a szív! A test motorja, a kemény izomcsomó,
Annak sebe sose gyógyul, fájó emlék maradandó.
Óvjuk hát e kicsi, de éltető izomcsomót, emberek!
Adjuk meg neki, mit kíván, s ne bántsuk, ha lehet!

(2018.07.01. és 11.)

Ny.Dezsőné F.B. megosztásához - köszönettel

Ha nem is ellenkezés

(C.B.: Élj a mának! c. könyvéhez,
Ny.D.-nek (is) ajánlva)

Bölcsességed mindig is megragad,
Akkor miért ellenkezem, mi a baj?
Ellenkezésnek tűnhet először e vita,
Miért ellenkezem eme ok-okozattal?

Hatodik ikszet elhagyva nehéz a tükör,
Nem kellett erőlködni pár évvel ezelőtt.
Éveken át kórházban töltve a szünidőt,
Ádáz harc, s azóta se egészségügy az őr.

Hogy már csak az élethez ragaszkodnék?
Fáj az értékesés, éltet a Családi örökfény!
Van azért baj is? Csak álarcot hordanék?
Lehet, de harcolok, s nem csak a létemért.

(2018.07.01.)